Marqués de Riscal szálloda
Vannak témák, épületek, gondolatok, amelyeken évek óta keresek fogást, amelyek nem hagynak nyugodni, mert egyszerűen imádom őket. Az egyik ilyen ez a Frank Gehry tervezte szálloda.
A Marqués de Riscal évtizedek óta sikeresen működő borgazdaság volt Spanyolország Rioja vidékén, egy Elciego nevű pici faluban, amikor fellkérték Gehryt, hogy tervezzen ide egy szállodát. Gehry hozta a formáját: néhány laza mozdulattal feldobott egy hullámzó épületet a papírra, és elkezdődhetett a nagy álom megvalósítása. Gehry koncepciója szerint a viszonylag kis tömegű épületről aláomló, illetve azt nagy részben eltakaró titánszalagok a környék dimbos-dombos jellegét erősítik, beleolvasztják az épületet a környező szőlőskertekbe. A titánlemezek színét a bor pirosló pinkje, a palackok lezáró fóliáját jelképező ezüstök és a palackot körbefogó aranyháló határozza meg. Ám a fém tulajdonságaiból adódóan ez a gyakorlatban nagyon sok színárnyalatot jelent: függ attól, süt-e a nap, és attól, hogy éppen merre jár az égen.
A Marques de Riscalt azóta nézegetem, amióta elkészült, és azonnal felkerült a mentális bakancslistám egyik fő helyére. Aztán négy évvel ezelőtt, éppen júliusban, sikerült is eljutni. Sajnos az árak miatt, nem szállóvendégként, hanem csak egyszerű látogatóként, de azért ittam a teraszán egy pohár helyi bort.
Kb. 10 éve egyszer már megvarrtam, de aztán nem sokkal később a szemétbe is dobtam, mert egyszerűen semmilyen sem volt. A nagy zöldben volt benne rózsaszínes-ezüstös csillogás, de közel sem adta vissza azt, amilyennek én gondoltam. Aztán négy éve is varrtam ebből a témából, de egy nagyon elvont quiltet, amin a levegőben "lógó" szalagokat alulról lehet látni. Ez a quilt nem rossz, de inkább a formát láthattuk, semmit az egész épület hangulatát.
Két héttel ezelőtt úgy gondoltam, adok még egy esélyt ennek a dolognak, és megpróbálok egy majdnem realisztikus quiltet összerakni. Pedig nem igazán vagyok az ilyen 'pictorial' quiltek nagy barátja, de azt reméltem, sikerül valamiképpen egyedivé tennem. A következőket tudtam: 1. Susan Carlson ragasztós technikájával dolgozom, 2. nem lesz benne egyszínű anyag, és 3. nem lesz rajta "égbolt".
Elővettem a saját fényképemet kiindulópontként.
Erről csináltam egy kontúrmásolatot, és felnagyítottam kb. 60x90 cm nagyságúra.
Elővettem az összes szürke és rózsaszín-lilás anyagaimat és azokra szitáztam is stencileztem saját és gyári sablonokkal. Alapvetően kétféle minta játszott: a szőlőfürt és négyzetrácsos jelleg. Csináltam egy "Rioja" szitát is, de a végén ez csak egyszer látszik a kész műben. Ugyanezeket a mintákat nyomtam rá néhány nagyon sötét zöld anyagdarabra is, amit az előtérbe terveztem rakni. Mi legyen az épülettömbökkel? Ezt sem akartam egyszínűnek, így két gyári anyag visszájára stencileztem, megint csak a szőlőt és a négyzetrácsokat.
A felnagyított rajzot átmásoltam egy darab vékony vászonra, és elkezdődött a rakosgatás - ragasztás.
Néhány nap elment ezzel, közben sok fénykép készült, hogy lássam, látok-e valamit és azt látom-e, amit a lelkemben. Amikor aztán készen voltam a kép jó kétharmadával, nem halogathattam tovább a kérdést, mi legyen az égbolttal. Sok-sok darab anyagot odaraktam, míg végül ez a sötétlila lett a befutó.
És akkor a maradék lila meg szürke festékkel erre is rányomtam a korábbi mintákat, méretre vágtam, és kezdődhetett a végső ragasztás, majd a tűzés. Végig metálcérnákat (ezüst, mályva, lila és zöld színben) használtam, de a vékonyabbik fajtából, így csillog-csillog, de még sincsen tűzijáték jellege. Tűzés közben még ragasztgattam a 2-3 mm-es csíkokat ablakeretnek meg tartóoszlopnak. A tűzésminta egyszerű, egyenes vonalas, hullámzó, ahogy a forma kívánta. Ez lett a kész mű.
Nem tudom, másnak mit mond, mond-e valamit, de én ezt most imádom. Ha már mostanában nem utazgathatok, legalább gondolatban visszamentem Baszkföldre.
A Marqués de Riscal évtizedek óta sikeresen működő borgazdaság volt Spanyolország Rioja vidékén, egy Elciego nevű pici faluban, amikor fellkérték Gehryt, hogy tervezzen ide egy szállodát. Gehry hozta a formáját: néhány laza mozdulattal feldobott egy hullámzó épületet a papírra, és elkezdődhetett a nagy álom megvalósítása. Gehry koncepciója szerint a viszonylag kis tömegű épületről aláomló, illetve azt nagy részben eltakaró titánszalagok a környék dimbos-dombos jellegét erősítik, beleolvasztják az épületet a környező szőlőskertekbe. A titánlemezek színét a bor pirosló pinkje, a palackok lezáró fóliáját jelképező ezüstök és a palackot körbefogó aranyháló határozza meg. Ám a fém tulajdonságaiból adódóan ez a gyakorlatban nagyon sok színárnyalatot jelent: függ attól, süt-e a nap, és attól, hogy éppen merre jár az égen.
A Marques de Riscalt azóta nézegetem, amióta elkészült, és azonnal felkerült a mentális bakancslistám egyik fő helyére. Aztán négy évvel ezelőtt, éppen júliusban, sikerült is eljutni. Sajnos az árak miatt, nem szállóvendégként, hanem csak egyszerű látogatóként, de azért ittam a teraszán egy pohár helyi bort.
Kb. 10 éve egyszer már megvarrtam, de aztán nem sokkal később a szemétbe is dobtam, mert egyszerűen semmilyen sem volt. A nagy zöldben volt benne rózsaszínes-ezüstös csillogás, de közel sem adta vissza azt, amilyennek én gondoltam. Aztán négy éve is varrtam ebből a témából, de egy nagyon elvont quiltet, amin a levegőben "lógó" szalagokat alulról lehet látni. Ez a quilt nem rossz, de inkább a formát láthattuk, semmit az egész épület hangulatát.
Két héttel ezelőtt úgy gondoltam, adok még egy esélyt ennek a dolognak, és megpróbálok egy majdnem realisztikus quiltet összerakni. Pedig nem igazán vagyok az ilyen 'pictorial' quiltek nagy barátja, de azt reméltem, sikerül valamiképpen egyedivé tennem. A következőket tudtam: 1. Susan Carlson ragasztós technikájával dolgozom, 2. nem lesz benne egyszínű anyag, és 3. nem lesz rajta "égbolt".
Elővettem a saját fényképemet kiindulópontként.
Erről csináltam egy kontúrmásolatot, és felnagyítottam kb. 60x90 cm nagyságúra.
Elővettem az összes szürke és rózsaszín-lilás anyagaimat és azokra szitáztam is stencileztem saját és gyári sablonokkal. Alapvetően kétféle minta játszott: a szőlőfürt és négyzetrácsos jelleg. Csináltam egy "Rioja" szitát is, de a végén ez csak egyszer látszik a kész műben. Ugyanezeket a mintákat nyomtam rá néhány nagyon sötét zöld anyagdarabra is, amit az előtérbe terveztem rakni. Mi legyen az épülettömbökkel? Ezt sem akartam egyszínűnek, így két gyári anyag visszájára stencileztem, megint csak a szőlőt és a négyzetrácsokat.
A felnagyított rajzot átmásoltam egy darab vékony vászonra, és elkezdődött a rakosgatás - ragasztás.
Néhány nap elment ezzel, közben sok fénykép készült, hogy lássam, látok-e valamit és azt látom-e, amit a lelkemben. Amikor aztán készen voltam a kép jó kétharmadával, nem halogathattam tovább a kérdést, mi legyen az égbolttal. Sok-sok darab anyagot odaraktam, míg végül ez a sötétlila lett a befutó.
És akkor a maradék lila meg szürke festékkel erre is rányomtam a korábbi mintákat, méretre vágtam, és kezdődhetett a végső ragasztás, majd a tűzés. Végig metálcérnákat (ezüst, mályva, lila és zöld színben) használtam, de a vékonyabbik fajtából, így csillog-csillog, de még sincsen tűzijáték jellege. Tűzés közben még ragasztgattam a 2-3 mm-es csíkokat ablakeretnek meg tartóoszlopnak. A tűzésminta egyszerű, egyenes vonalas, hullámzó, ahogy a forma kívánta. Ez lett a kész mű.
Nem tudom, másnak mit mond, mond-e valamit, de én ezt most imádom. Ha már mostanában nem utazgathatok, legalább gondolatban visszamentem Baszkföldre.
Megjegyzések