2020. augusztus 20., csütörtök

Quiltek (majdnem csak) maradékokból

 Foltvarró körökben vita tárgyát képezni, hogy mekkora, értsd milyen kicsi, az a darab anyag, amit még megőrzünk. Eleinte szinte minden pici darabot megőriztem, de azóta kicsit pazarlóbb lettem. Így is van több doboz/zacskó színek szerint szétválogatott pici darabokkal.

2013 (!) nyarán elkerült az ihlet, viszont varrni muszáj, tehát elkezdtem feldolgozni a fecniket. Mivel színek szerint vannak csoportosítva, logikusnak tűnt, hogy az összevarráskor is ez lesz a fő szempont. Csak sajátfestéseket és batikokat használtam fel, és mindegyikhez kerestem egy nagyobb darab batikot, hogy azzal kicsit "összerántsam" az egészet. Plusz azt is eldöntöttem, hogy mindegyikhez felhasználom a komplementer színt is vékony csíkok formájában. 

Így elkészült négy kb. 55x130 cm nagyságú fedlap: egy lila pici sárgászölddel, egy kék naranccsal, egy zöld pirossal és egy sárga lilával. A lilát azonnal letűztem a zöldes négyzetből induló óriás spirállal, és a keresztségben a Kibontakozás címet kapta. 

A másik hármat eltettem rosszabb napokra. Aztán tavaly - azaz hat évvel később - volt egy EQA-felhívás Cérna határok nélkül címmel. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy a kéket esetleg fel lehetne használni, mint a Föld legkézenfekvőbb szimbolikus színét. Mivel a méret nem stimmelt, bontanom és új blokkokat kellett varrnom, hogy elérjem az elvárt 90x120-as méretet.

A quilt alsó harmadát nagyon sűrűn ívesen tűztem le, mintegy szimbolizálva a Földet, a tetejét meg egyenes vonalakkal. És a "Földön" női alakok állnak kézen fogva: ehhez narancssárga fonalat varrtam le narancs cérnával. Sajnos nem csináltam közeli képet, így csak a nagyból próbáltam kinagyítani, hogy valami látszódjon.


És akkor még mindig volt két fedlap, a sárga meg a zöld. 2020. legelején, amikor a MOMÜ-mustrára kellett varrni, úgy ítéltem meg, hogy ezek egészen jól mutatnak egymás mellett. A szokásos "gyufaszál" (baromi sűrű) tűzéssel dolgoztam. A sárgába tettem egy kis csavart: gombostűkkel rögzítve összegyűrtem az alsó negyedét és úgy tűztem le. A Sárga irigység címet adtam neki.

Szóval, hét év, négy quilt, sok maradék és nagyon sok cérna.

2020. augusztus 16., vasárnap

Egy quilt átalakulása

 A Facebookon megírtam már, hogy nagy örömömre a Voyage csoport tagjaként eljutott egy munkám a taiwani Art Quilt Festivalra. Jó hír ez nagyon, pláne 2020-ban, amikor se itthon, se Európában nincs lehetőségünk, hogy megmutassuk magunkat.

A feladat az volt, hogy egy 40x60 cm-es darabban kapcsolódjunk az Earth Story témához. Bevallom, nem tudtam, hogy ez egy nagyon sikeres angol sorozat a Föld keletkezéséről. Bár megnézhettem volna egyes részeket a Youtube-on, mivel gyorsan kellett "legyártani", az egyszerűbb ellenállás felé mentem el.

Onnan kéne indítani, hogy életem első thermofax szitanyomatát 2010-ben készítettem el, akkor amikor még nem volt saját gépem. Fekete fatörzsnyomatok készültek, majd "visszafestettem", így a fehér háttér beszürkült. Nagyon boldog voltam vele, olyannyira, hogy ugyanezzel a szitával fekete anyagra csináltam egy discharge-os darabot is.


A sikeren felbuzdulva gyári batikok felhasználásával varrtam egy nagyobbacska quiltet, 

 

És ugyan kitettem az előszobai galériába, de se nekem, se másoknak nem tetszett igazán, így aztán lekerült a falról, és hirtelen felindulásól egy nagyollóval szétvagdostam "panelekre". Arra gondoltam, hátha jó lesz még valamikor valamire.

És ez  a "valamikor" most februárban jött el. Mivel ezek már letűzött darabok voltak, erősen meg volt kötve a kezem. Fogtam a discharge-olt feketét, meg a középrész egy darabját, és egymáshoz passzítva két lágy ívet vágtam bele, majd egy apró körök tűzésével összeesősítettem a három darabot. Már csak a szegés volt hátra, és küldhettem Izraelbe. Mert hogy a világ több országából ott gyűltek össze a munkáink és utaztak együtt Taiwanba.


 

Tanulság: sohase dobjunk ki semmit. Bár én nagy "kidobó" vagyok:)


2020. július 23., csütörtök

Quiltbíró képzés 5

A korábbi posztokban ismertetett feladatokon túl 2018. novembere óta naplót is kellett vezetnem. Nyilvánosan bevallom, ez volt a legnagyobb kihívás, mert soha nem voltam grafomán típus, soha nem szerettem csak úgy magamnak írni. A naplóban (sima vonalas füzet) kellett írnunk az összes meglátogatott múzeumlátogatásról, a meglátogatott foltvarrós rendezvényekről, az elkészített quiltjeinkről ... bármiről, ami a témába vág. Na már most, ezeket én - bár fejemben jegyeztem, hogy mi kerül bele - mindig az utolsó előtti napon írtam meg visszamenőlegesen. Közben azért csináltam/lementettem képeket, ezeket szépen kinyomtattam, és beleragasztottam a megfelelő helyre. Egy-egy négyhónapos periódusban 10-12 bejegyzést tudtam produkálni. Ezeket aztán beszkenneltem, és úgy küldtem el a tutoromnak.
A tutorom. A felállás nagyon angolos: minden diáknak (összesen 17-en vagyunk) van egy konzulense, akitől segítséget kérhet/kaphat, és aki értékeli a beadott dolgozatot. Az értékelés persze nem jeggyel történik, hanem szövegesen. Az én tanárom Steve Lockie minden egyes dolgozathoz legalább három sűrű oldalt írt, darabonként mindenre reflektált, pluszkérdéseket tett fel, kvázi beszélgetett velem. És a végén kimondta "teljesítette" vagy "nem teljesítette". Mert képzeljétek, nem mindenki teljesített mindent elsőre, azaz volt olyan, hogy visszadobták átdolgozásra, kiegészítésre.
A figyelmes olvasó talán feltette a kérdést magában, hogy miért van két gyakorlati vizsga. Itt jön elő a "jurying" és a "judging" fogalma, amit magyarra nem igazán lehet lefordítani, de a PW-körökben jártasak ismerik a különbséget.
Vannak olyan versenyek/pályázatok, ahol - téma megkötésével vagy anélkül - a beérkező fényképek alapján az ítészek (akár fizikailag egy szobában, akár a világ különböző pontjain ülve) közös megegyezéssel kiválasztanak x darab quiltet, ami aztán bekérnek és kiállítanak. Így működik Ezüstvölgy, a heidelbergi Quilt Triennálé, a Quilt National és még sok más verseny. Persze ekkor is fontos a minőség, de a végeredményt jelentősen befolyásolhatja, hogy adott nagyságú kollekciót válogatnak össze, és az esetek többségében arra törekszenek, hogy akár tematikusan, akár technikailag a kollekció változatos legyen. Az ilyen versenyeken saját maguknak értékelik a munkákat, de semmilyen visszajelzést nem adnak az alkotónak, még azoknak sem, akiket beválogattak. Ez a "jurying", és ez lesz majd az 5. modul.
A másik oldalon vannak olyan versenyek, ahol minden benevezett művet egy-két-három bíró értékel, rendszerint önállóan, valamilyen módszerrel "osztályozza" a munkákat, majd a bírók kiválasztják a díjazottakat. Ebben az esetben mindenki kap valamilyen értékelést: akár numerikan, akár szöveggel, ami leginkább attól függ, hogy hány pűlyamű van.. Így működik a birminghami Quiltfesztivál és számos amerikai verseny.  Ez a "judging", amit majd 2021. augusztusban Birminghamben csinálhatunk.
A két rendszernek van természetesen többféle kombinációja is, amikor van előválagatás fénykép alapján, majd élőben bírálat. A legjobb példa erre a Quiltcon. Olyan is van, hogy az előválogatás után élőben még "kizárhatnak" bizonyos alkotásokat. És ma már sok helyütt senkinek soha nem adnak visszajelzést, mert annyi pályamű van, hogy a dolog fizikailag nem lehetséges.
Összefoglalva, nehéz bírónak/ítésznek/minősítőnek lenni, mert az is "rossz", ha sok nagyon jó pályamunka van, és az is, ha csupa kutyaütő darabot neveztek be. A COVID-mizéria kevés előnyének egyike, hogy az elmúlt hónapokban több neves - angol és külföldi - quiltbírót hívtunk egy Zoomos prezentációra. Bár a véleményük több ponton eltérő volt, mégis kirajzolódni látszik egy afféle "jó gyakorlat".



2020. július 21., kedd

Quiltbíró képzés 4

Amikor a negyedik modul véghajrájához értem, már nagyon "érett" a vírushelyzet. Bár a határidő március 31-e volt, a mintadarabokkal már március elejére készen lettem, és postára is adtam, noha akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan posta sem lesz. Amire a dolgozatot is elküldtem március végén, már tudtam, hogy az ötödik gyakorlati modulra nem kerül sor április végén Edinburgh-ban. Akkor még az volt az álláspont, hogy ezt Zoomon valahogy lenyomjuk, de aztán úgy döntöttek a tanáraink, hogy nem, csúsztassuk el a zsűrizési gyakorlatot. Hamarosan aztán az is kiderült, hogy az utolsó bíráskodásra sem kerül sor, hiszen a birminghami Quiltfesztivált is elhalasztják. Így aztán az angol céh történelmében mi leszünk a leghosszabb képzés: 2018-2021. Ha igaz....
A negyedik modul címe az, hogy Termékek és folyamatok, és kicsit leegyszerűsítve írjunk le mindent, amit a quiltkészítésben használnak. Bár mindig azt szoktam gondolni, hogy sokat tudok erről a témáról, mégis úgy éreztem, a lista végtelen és nap mint nap bővül, változik.
Első feladatként három csoportot kellett létrehoznom: anyagok, termékek és folyamatok. Bár többször nyúztam a tutoromat, hogy mi a különbség az első kettő között, jó választ nem kaptam. Így aztán házi használatra azt mondtam, hogy az "anyag" az, amit méterben gyártanak/árulnak, míg a "termék" valami pluszban a quiltre tehető cucc. Tudom, nem igazán jó a definíció, de azért ennek alapján mindent be tudtam rakni valahová.
Első lépésben három giga-táblázatot kellett gyártanom az ezekbe a kategóriákba sorolt dolgokról, amiben a leíráson túl feltüntetem a felhasználási lehetőségeket és a használatukban rejlő "kihívásokat". Tehát hogy milyen gyöngyök vannak, azokat mire és hogyan lehet felhasználni egy quilten, vagy hogy hogyan készül az ökoprint, milyen jellegű quiltekben lehet felhasználni, és mik a buktatók. Ez roppantul izgalmas feladat volt, de nem könnyű röviden, egy táblázat egy sorában mindent összefoglalni.
Második lépésben mind a három kategóriából ki kellett választanom 6-6 darabot, és azokkal mintadarabokat gyártani. Mivel egy-egy termék/folyamat többféle lehet, összesen 30 darabot gyártottam le, amiket aztán szépen felcimkéztem, megszámoztam, hogy majd a dolgozatban hivatkozni tudjak rájuk. Mert hogy a dolgozat második részében részletesen elemeznem kellett ezt az összesen 18 dolgot: milyen volt megcsinálni, hogyan kísérleteznék vele, mire használnám, stb...
Ezeket a darabokat nem fotóztam le, mert a dolgozatba se kerültek bele. De azért mutatok néhány érdekes quiltet, amikre illusztrációként hivatkoztam:
Rosemary Claus-Gray (gézből)

Stallebrass (cianotípia és indigó)

Alison Garrett (lebomló szitázás)

Isabelle Wiesler (Lutradurból)

Lesley Riley (fotótranszfer)

Mary Pal (gézből)

Midgelow-Marsden (fémből)

Sue Reno (nedves cianotípiával)


A dolgozat utolsó részében ki kellett választanom egy-egy quiltet, ami a három kategóriában "sikeresen" használja fel az adott anyagot, terméket illetve folyamatot.
Az első választottam Pauline Burbidge Búza és árpamezők című quiltje volt a cianotípia használatára:


A második kiszemelt Trudy Kleinstein csodálatosan hímzett diptichonja. A kép sajnos nem színhű.

A harmadik pedig Rita Merten svájci művész teljesen műanyagból (szemeteszsákokból és nylonszatyrokból) készült quiltje.
A 13 ezer szavas dolgozatot elfogadták, szóval itt tartunk most: várunk. Még írok egy posztot néhány egyéb dologról, ami talán érdekes lehet az olvasók számára.




2020. július 19., vasárnap

Quiltbíró képzés 3

Még mielőtt rátérnék a harmadik modulra, el kell mondanom, hogy 'bírótanoncként" lehetőséget kaptam tavaly, hogy Birminghamben "bírósegéd" (judge's angel) legyek. A jószerencsém Philippa Naylor mellé sorolt, így végignézhettem, hogyan bírál el egy nap alatt 95 darab tradicionális quiltet. Tudni kell, hogy az ottani rendszer szerint minden kategóriában három bíró dolgozik önállóan, az értékeléseiket folyamatosan összesítik az irodában. A nap végén megkapják azon quiltek listáját, amelyek a legtöbb pontot értek el (a mi esetünkben hét mű szerepelt rajta), és aztán együtt választják ki a három díjazottat. Bár szinte végig néma asszisztens voltam (ez volt az elvárás), roppantul érdekes volt Philippa kommentjeit olvasni, illetve a végén megfigyelni a három bíró vitáját, melyik is a legeslegjobb, mik azok a nagyon-nagyon apró dolgok, amelyek elbillentik a mérleg serpenyőjét.
Azt gondoltam, hogy a harmadik modulban már kényelmesebben fogom magam érezni, hiszen nem a művészkönyvekről vagy  a kortárs kínai művészetről kell véleményt mondanom, hanem valami olyasmiről, amihez valamennyire értek. A helyzet azonban kicsit máshogy alakult, és megint csak komoly, szinte megválaszolhatatlan kérdések/dilemmák kapcsán kellett megnyilatkoznom.
A modul címe Tervezés és összeállítás (Design and Constuction) és alapvetően két feladatból áll:
  •  Ki kellett választanom 12 quiltet, amiket a) személyesen láttam és b) amelyek különböző technikákat alkalmaznak, és ezekkel a technikákkal kellett egy kb. A4-es darabot varrni. Nem feltétlenül a mini-variációját, de azért nagyjából.
  • Meg kellett interjúvolnom 4 quiltművészt annak kapcsán, hogyan tervezi és kivitelezi a quiltjeit.
A 12 quilt kiválasztása eltartott egy darabig, mert a különbözőségen túl az is elvárás volt, hogy olyasmi legyen, amit még soha sem csináltam korábban. Persze lehetett volna "csalni", de semmi értelmét nem láttam. A végén fele-fele arányban választottam Birminghamből és a júliusban Ausztriában látott Heidelbergi Triennálé quiltjei közül.
Először a dolgozatot kezdtem el írni: kikutattam mind a 12 művészt (honlapokat, blogokat stb.), majd a 12 technika kapcsán olvastam el a saját könyveimet, illetve minden, az interneten hozzáférhető információt. Október elején elkezdtem varrni a 12 művecskét: ez a tervezéssel együtt 1-3 teljes napig tartott. Volt, amivel szenvedtem, volt, amivel sokat dolgoztam, de igazán élveztem, és volt, amit kétszer csináltam meg vagy azért mert elrontottam, vagy azért, mert ronda lett..... Fontos szempont volt, hogy semmit sem akartam pluszban venni, mondván úgyis Dunát lehet rekeszteni a foltvarrós cuccaimmal.

Íme öt pár:
Susan Snowden

Betty Busby


Dolores Miller









































Maya Chaimovich
Rosie James














Miután készen lettem mind a 12-vel, visszatértem a laptophoz, mivel hogy reflektálnom kellett az elkészítésre: nehéz volt-e, hogy mutat kicsiben, mik a technika kihívásai, hogy lehet másképpen csinálni, érdemes-e kísérletezni, kockáztatni, Több esetben halvány fogalmam sem volt, hogy készült az eredeti munka, néha voltak információmorzsáim, míg néhány esetben pontos leírást találtam a neten.
Ezen közben többek között az alábbi kérdésekre is kellett valamilyen választ adnom bírói szempontból.  Többet ér-e a kézi munka, mint a gépi? Hogy hasonlítható össze egy kézi, egy normál gépes és egy hosszúkaros tűzés? Mennyire használhatóak a modern gépek, pl. a vágógép? Mennyit "ér" egy korábban nem látott technika? Hogyan "aránylik" egymáshoz a tervezés és a megvalósítás? Elnézhető-e egy kevésbé tökéletes kivételezés egy fantasztikus designban? És fordítva: egy kevésbé jó design lehet-e nyertes, ha tökéletesen van megvarrva? 
Egyrészt mivel minket az angol céh képez, minket Birminghamre készítenek fel, azaz arra, hogy egy-egy kategórián belül nagyon sok quilt van, és szinte biztosan van egynél több tökéletes darab. Másrészt ennek a területnek nem igazán van "szakirodalma": vannak persze irányzatok, nagyjából elfogadott vélemények, de nincs fekete-fehér válasz. Most hogy a járvány miatt csúszik a képzésünk, személyes kapcsolatokon keresztül havonta meghívunk egy-egy bírót egy Zoomos beszélgetésre. Ez iszonyatosan hasznos, bár ez sem teszi a helyzetet fekete-fehérré, sőt....
A négy interjúm is ezt a célt szolgálta: az alanyokat a tervezésről, a kivitelezésről, az ars poetikájukról faggattam. Hála Istennek négy nagyon különböző művész állt kötélnek, így az interjúelemzésben volt mit szembeállítanom. A művészek Acélos Magdi, Leah Higgins, Nagy Enikő és Szabó Panni voltak.
Ezzel a modullal teljesen elúsztam. Bár a quilteket már  november közepén postáztam a tutoromnak Angliába, a szöveget csak 28-án fejeztem be, úgy hogy előző éjjel nem aludtam. Ez most csak 9800 szó lett, de persze megint sok-sok képet kellett szépen beleszúrnom.

2020. július 17., péntek

Quiltbíró képzés 2

Ha az első modult jó értelemben vett kihívásként éltem meg, a második volt aztán az igazi nemulass. A fő feladat az volt, hogy egy kiállítás darabjain keresztül elemezzem a kompozíciós elemeket (vonal, szín stb.) és elveket (egyensúly, ismétlés stb.).
Az első kihívást a "kiállítás" kiválasztása jelentette. Erre nézvést annyi útmutatást kaptunk, hogy nem lehet quilt/textil, és a célnak jobban megfelel, ha sok műtárgy van és azokat különböző művészek készítették. Végigböngésztem az összes pesti múzeum áprilisi programját, de semmi alkalmasat nem találtam. Mivel rendszeresen járok Bécsbe tanítani és ott is meg szoktam nézni minden fontosabb kiállítást, ráakadtam az Iparművészeti Múzeumban (MAK) látható modern és kortárs kínai művészeti tárlatára. Előzetes kutatásaim alapján a kiállítás alkalmas volt a feladat végrehajtására, így aztán egy pénteken az esti óráim előtt bevettem a MAK-ot. Több órát töltöttem el, sokszor körbejártam, jegyzeteltem, ha nem látták, tapogattam, több száz fényképet csináltam a berendezésről, és majdnem az összes műtárgyról.

Uli Sigg svájci diplomata és üzletember tulajdonában van a kortárs kínai művészet legnagyobb gyűjteménye, amiből ez a mintegy 100 darabot felvonultató tárlat összeállt. A kiállítás címe Chinese Whispers volt, ami szó szerint "kínai suttogásokat" jelent, ami a kommunista Kínában az avantgarde művészetek tiltott jellegére utal. De ez az a játék, amikor az emberek láncban egymás fülébe súgnak egy mondatot, majd megfigyelik, hogyan torzul az üzenet.
A dolgozatban a következő feladataim voltak:
  • Leírást és értékelést kellett adnom a kiállítási térről, a világításról, és a tárgyak elrendezéséről.
  • Végig kellett vennem azokat a bizonyos kompozíciós elemeket és elveket (ez összesen 14 darab), és ezekre példákat adni a kiállított tárgyak közül.
  • Öt kiválasztott műtárgyról részletes leírást, értelmezést és értékelést kellett írnom.
  • Ki kellett választani egy "kiváló" és egy "rossz" (?) művet, és meg kellett magyaráznom, miért gondolom ezeket jónak, illetve rossznak.
Ahhoz, hogy mindezt az általam és a tutorom által elfogadható minőségben meg tudjam írni, nagyon sokat kellett olvasnom. Tanulmányoztam a kínai művészetet általában, a kortárs képzőművészetet a világban és Kínában. Közben egy csomó kérdésem és kételyem merült fel, aminek egy részét persze bele is írtam a dolgozatba. Olyanokat, mint hogy európaiként mennyire tudom megítélni ezeket a műveket, hiszen a kulturális gyökereket, a társadalmi környezetet csak kevéssé ismerem. Vagy mint hogy a gyűjtő preferenciája mennyiben befolyásolja a kiállítás által sugallt összképet: a hangsúlyok ott vannak-e a MAK-ban is, mint a kortárs kínai művészetben általában. És végül, hogy a kurátor válogatása mennyiben akar megfelelni a nyugati ízlésnek, a nyugati sztereotípiáknak, mennyire próbál meg olyan műveket összeválogatni, amelyek a nyugati közönség számára értelmezhetőek. Nagy kérdések ezek igazi válaszok nélkül, és természetesen nem csak ennek a kiállításnak a kapcsán merülnek fel.

Megmutatom, melyik volt az az öt mű, amit elemeztem.
Ding Yi: Keresztek megjelenése

Liu Bolin: No. 1 előtt

Ma Ke: Nehéz függöny

Wang Yin: Kínai álom
Gao Weigang: Babona

A 10 ezer szavas és 45 képpel illusztrált dolgozathoz még egy függeléket is kellett mellékelnünk. A bírói feladat fontos része, hogy 1-2-3 mondatban értékelést adjunk a látott quiltekről. Ehhez el kellett kezdenünk összeállítani egy "szótárt" azokból a mondatokból, kifejezésekből, amelyeket a bírálati lapokra lehet írni, mint hogy "harmonikus színösszeállítás", "egyértelmű fókusz", "egyenletesen elosztott tűzés", "túl széles a keret", "változatos kompozíció...... másfél oldalnyit sikerült összegyűjteni.

2019. július közepére készen is lettem, és ezzel egyidőben elkezdtem készülni a harmadik modulra.

2020. július 16., csütörtök

Quiltbíró képzés 1

Ezt a posztot akkor szerettem volna megírni, amikor 2020. szeptemberében megszerzem a brit foltvarró céh "okleveles quiltbírói" végzettségét. A koronavírus azonban persze ezt a tervet is alaposan felborította: egy évvel csúszik az egész program.
2018. augusztusában úgy gondoltam, hogy rendelkezem a tanuláshoz szükséges minden előfeltétellel:
a) nagyon érdekel a téma, bár arról a mai napig nem vagyok meggyőződve, hogy aktívan marketingelni is fogom magam ez ügyben;
b) jól tudok angolul, nem gond megírni néhány hosszabb dolgozatot;
c) van időm arra, hogy 4 hónap alatt elvégezzek egy-egy modult; és végül, de nem utolsó sorban
d) van pénzem, hogy kifizessem a magyar fizetéshez képest nem kevés tandíjat.

A kurzus négy elméleti(bb) és két gyakorlati modulból áll, amiből az első négyet teljesítettem eddig, a másik kettőt pedig majd élőben jövőre Angliában. Az első négyben kb. 10 ezer szavas dolgozatot kellett írni. Miheztartás végett, az én iskolám mesterképzésében egy átlagos dolgozat 2500 szó, a szakdolgozat terjedelme pedig 15 ezer szó. A képekkel gazdagon illusztrált (egy-egy dolgozatban 50-70 kép volt) dolgozatok mellett mindenféle mintadarabokat is kellett készítenem, amit kiküldtem elbírálásra.
Az első modulban kellett választanunk egy anyagot (matériát) és azt, pontosabban annak valamilyen felhasználását kutatni és a gyakorlatban is kipróbálni. Én a papírt, ezen belül pedig a kézi könyvkészítést, illetve a művészkönyvet választottam. Nagyon jó volt a témaválasztás, mert gyakorlatilag semmit sem tudtam a témáról: se elméletben, se gyakorlatban. Meg kellett értenem a papírgyártást (legalább nagyjából), a különböző papírfajtákat, ezek tulajdonságait, felhasználási lehetőségeit, a könyvkészítés folyamatát és kihívásait, valamint a művészkönyv mint művészeti ág mibenlétét.
Ez a magyarázata annak, hogy a 2019. májusi kiállításomon a tárlókban miért voltak hajtogatott papírok és könyvek. Hihetetlenül izgalmas volt egy teljesen új terület felfedezése, a szükséges készségek begyakorlása és a felhasználási lehetőségek kiismerése.




Az elméleti kutatás és a gyakorlati kipróbálás mellett három interjút is kellett készítenem a terület művelőivel. Teljesen a véletlen műve, de három nagyon különböző, de a papír iránt olthatatlan szerelmet érző ember volt hajlandó leülni velem egy-egy órára (vagy még többre). Boldizsár Károly a BomoArt alapítója egy nagyon sikeres brandet hozott létre szerelme a papír körül. Jó példa arra, hogy lehet kézi gyártás mellett hosszú évek óta nyereséges vállalkozást működtetni.


Szántói Lilla fotósként indult, és akkor kezdett el könyveket készíteni, amikor a fotóit akarta egyedi módon prezentálni. Mára az eredetileg Eskimo Bookként indult vállalkozás Lapozóként működik. Minimalista, fiatalos, sok esetben újra felhasznált papírokból készít jegyzetfüzeteket.


Végül, de nem utolsó sorban Simon Ilona könyvművész, aki egész életében a tipográfia, a könyvkészítés területén dolgozott, míg jó egy évtizede elkezdett művészkönyveket készíteni. Könyveit elsősorban régimagyar és egyházi szövegek ihletik, amikhez fantasztikus könyvstruktúrákat épít. Imádtam mindent, amit láttam nála!






Ez volt az első modul, amit 2019. március végén adtam be.