2021. szeptember 22., szerda

Festmény kontra quilt

 Ezek csak első impressziók, nem pedig kiérlelt gondolatok, mégis úgy gondoltam, meg kell írnom.

Nagyjából 23 éve csinálok quilteket, ebből mintegy 15 éve kizárólag falra szánt, nem funckionális darabokat. Nehéz lenne itt globálisan megítélni, hogy ezek mennyire jók, mennyire tekinthetőek műalkotásnak. Imádok varrni, muszáj folyamatosan varrnom, a folyamatot szeretem, és kevéssé érdekel, hogy mi lesz a végeredmény sorsa. Az elmúlt 15 évben eladott quiltjeim számát a két kezemen meg tudom számolni. Bár tény és való, hogy nem igazán marketingelem magam.

Rendszeresen "kirándulok" egyéb területekre. Három évvel ezelőtt óriási könyvkészítésbe kezdtem, imádtam, és jó volt egy bizonyos szintig elsajátítani a mesterséget. 

Most júniusban is gondolkodtam, mit kéne csinálni a vakáció alatt. Először a kerámiára gondoltam, ami már régóta vonz, de aztán lemondtam róla, mivel itthon csinálható, és akkor már nem tudok igazán belemerülni - túl drága is lenne naponta kerámiaműhelybe járni. 

Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha kicsit festegetnék. Még a mixed mediás korszakból van itthon egy csomó akrilfesték, vannak ecseteim, csak vásznat kell venni. Belevágtam, volt két könyvem, megnéztem egy csomó youtube videót. Eleinte másoltam, pontosabban egy konkrét festményből indultam ki, amitől aztán ilyen-olyan okok miatt eltértem. . Imádom, hogy ha nem tetszik, ami lett, simán lekenem gessóval és újrakezdem, amit a quilt műfajában sajnos nem lehet megcsinálni. Így aztán, noha folyamatosan festegetem három hónapja, összesen 15 képet tartottam meg. Össze-vissza stílusúak, bár most már kezdem érezni, hogy mi tetszik nekem. 

És az ok, amiért ezt a bejegyzést megírtam, hogy ebből a kevéske és soványka "életműből" három képet eladtam. Ilyen helyzet soha nem fordult elő quilt kapcsán: soha senki nem írt rám a FB-on vagy egyéb fórumon, hogy megvenné a "rongyomat". Ez most roppantul elgondolkodtatott. Jobbak a festményeim, mint a textileim? Kicsik, ezért olcsóbbnak gondolják őket? Avagy a festészetnek - még ezen a nagyon amatőr szinten is - nagyobb presztizse van, mint a textilnek? 

Ha valaki eljutott eddig az olvasásban, örülnék, ha megírná a véleményét.

Bónuszként íme néhány mázolmányom

Hosszú árnyak. 20x30 cm
Aljnövényzet, 30x30 cn
Készülőben Rózsaszín város, 40x40 cm


2021. szeptember 16., csütörtök

Quiltbíró képzés 7

 Na, akkor gyorsan, azon melegében megírom az utolsó feladatot, mielőtt elfeledkezem róla.

Az eredeti terv szerint július 29-én még a nyitás előtt ott álltam volt a quiltek előtt Birminghamben. Mivel azonban akkortájt nemhogy az én Szputnyikomat, de az EMA által jóváhagyott oltásokat csak karanténkötelezettség mellett fogadtak el a britek, a feladat áttevődött a virtuális térbe. A brit társaink tényleg élőben csinálták meg, mi nyolcan pedig csak "felkészültünk".

A feladat ugyanaz volt élőben és virtuálisan is. A tanáraink kiválasztottak négy kategóriát: art, modern, tradicionális és 3D tárgyak, és ezekből 5-5 pályaművet. Mi a képeket a rákövetkező hétfő reggel kaptuk meg, mindegyikről többet, egészeket, közelieket, de - hogy finom legyek - nem a legjobb minőségben.  Így aztán a kidolgozást elég nehéz, pontosabban néha lehetetlen volt értékelni. A 20 quilt bírálatára összesen egy órát kaptunk: ki kellett tölteni az értékelőlapot, jelezni, hogy díjazásra érdemesnek tartjuk-e vagy sem, illetve mindhez kellett rövid visszajelzést írni az alkotó számára. Természetesen fair playt játszottam, és csak szerda délután 2-kor nyitottam meg a mappákat, miután kikészítettem a 20 plusz két tartalék kinyomtatott bírálati lapot, ceruzát, radírt. Nagyjából levegőt sem vettem közben, de így is 1 óra 8 perc alatt fejeztem be (ez megengedett volt, de be kellett vallani, hogy mennyi időt használtunk fel. Rohadtul nehéz volt: az értékelés még csak-csak belefért, de a visszajelzéshez nagyon kellett erőlködni, hiába volt az a feladatatunk egy korábbi modulban, hogy gyűjtsünk ilyen kifejezéseket-mondatokat. Sőt ez a szószedet ott volt előttem kinyomtatva, de annyira hajtott a tatár, hogy nem igazán tudtam belenézni.

Csütörtök reggelre volt időpontom a szóbeli vizsgára, ahol is a 20-ból egy quiltről kellett hosszasabban beszélnem, plusz kaptam még egy alkotást, amit pedig blattolva kellett elemezni. Ez utóbbi elég kínos volt, mert eléggé borzalmas volt a darab, de ezt így nem mondhatom ki, ennél sokkal cizelláltabban kellett fogalmazni. Mindenesetre nagyon "baráti légkörben" telt ez a félóra.

Miután mindenkinek megvolt a szóbelije, beosztottak bennünket hármas csoportokba (nem ugyanabba, mint az 5. modulban), és az volt a feladatunk, hogy a 4 kategórián belül rangsoroljuk a quilteket. Tényleg jól tudtunk együttműködni, és csak azért tartott sokáig a Zoomos meetingünk, mert az egyes kategóriákban rendszerint volt egy nagyon-nagyon jó, a többi meg leginkább egyformán középszerű vagy kimondottan nem jó. Aztán már csak egy feladatunk volt: kiválasztani a 20 közül a legjobbat. Na, ez a döntés két pillanat alatt megszületett.

Végezetül már csak egy feladatom volt: megkaptuk a 4 kategória első három helyezettjének a fényképét, amelyeket szintén elemezni/értékelni kellett a beadandó dolgozatban. Ebből a 12-ből három már benne volt az eredeti 20-ban, tehát 9 újat kellett górcső alá venni. 

És akkor nem volt más hátra, mint hogy megírjam a dolgozatot. Kellett egy csomó elmélet: a bírálat filozófiája, a quiltbírálati rendszerek és a bírálati lapok tartalma, a munkafolyamat megszervezése, a bírók feladatai, tulajdonságai, készségei, és még sok más. Majd jött a 30 quilt értékelése, az egyenként beszkennelt értékelőlapokkal, a csoportos rangsorolás leírása és eredményei, a díjnyertesek elemzése. Megint sikerült elérnem a 9000 szót.

A dolgozatot beadtam, várom az értékelést. Remélem, megfelel az elvárásoknak, és hamarosan kvalifikált bíró leszek. (Ha nem, akkor hiánypótlásra visszaadják.) És jövő áprilisban a brit céh közgyűlésén a szép papírt is átadják - már ha el tudok menni. Meglátjuk.

Mivel a 20 quilt alkotóját nem tudom (1-2-őt sejtek), néhány díjnyertest teszek fel ide.

A modern kategória 3. helyezettje Paula Steel. Sokkal jobban tetszik, mint az első kettő, bár értem, hogy miért előzték meg ketten.
A nyertes tradicionális Sachiko Chiba Flower News című darabja. Óriási teljesítmény mind designban, mind kivitelésben.

A nyertes és egyúttal a legszellemesebb 3D kreációt a lengyel Paulina Rogalska készítette. A címe Megosztottság.  A csoportunkban elemzett 20  quilt közül ezt választottuk nyertesnek.


2021. szeptember 15., szerda

Quiltbíró képzés 6

Amikor tavaly megírtam az első négy modul történetét, még nem tudtam, hogyan alakul az utolsó kettő. Ezek a "gyakorlatok" az eredeti terv szerint élőben lettek volna 2020. áprilisában és júliusában, de mindkettőt elsodorta a járvány.

Mi, a 16 tanonc némi nyomást gyakoroltunk az angol céhre, pontosabban a kurzus szervezőire-oktatóira, hogy valahogy találják meg a módját az online/virtuális munkának. Az ötödik, zsűrizési modul viszonylag könnyen és fájdalommentesen átültethető Zoomra, hiszen a valóságban is sokszor így zajlik. A hatodik modul - élő bírálat Birminghamben - sokat veszít az eredeti jellegéből, tartalmából, de azért megoldható. Akkor még persze azt sem tudtuk, hogy egyáltalán lesz-e fesztivál Birminghamben.

Az ötödik modul tehát a (csoportos) zsűrizés volt. Ha valaki elfelejtette volna, az angol fogalmak szerinti zsűrizésnél nem valamiféle abszolút standardhoz viszonyítva választunk, nem adunk díjakat, hanem a beérkező pályamunkákból összeállítunk egy kollekciót. Ez történik a legtöbb art quilt kiállításon (pl. Quilt National) és Ezüstvölgyben is.

Két-három fős csapatokba osztottak bennünket, és megkaptuk 50 quilt fényképét, illetve hozzá egy táblázatban a művek címét, méretét, a felhasznált technikákat/anyagokat, valamint a készítők által írt szöveget. Ezekből kellett összeállítunk egy 25 darabos kiállítást "Sokszínűség" címmel. 

Miután külön-külön hosszasan tanulmányoztuk a fotókat, két hosszabb Zoom találkozó alatt sikerült a feladatot abszolválni. Úgy dolgoztunk, hogy folyamatosan "vitatkozva" három csoportba raktuk a quilteket: a biztos bekerülők, a biztosan nem bekerülők és a talánok, aztán ugyanezt csináltuk végig a talánokkal. Összesen három ilyen kört játszottunk le, és - gondolhatjátok - egyre hosszabbak lettek a vitáink. Gondolom, szándékosan, de voltak nagyon egyforma quiltek (témában, színben, stb.), ahol adott esetben két jó közül kellett választunk.

További feladatunk volt, hogy a kiválasztott darabokból tervezzünk meg a kiállítást: milyen teremben raknánk fel, milyen sorrendben, milyen a fal színe, vannak a székek, stb. Ebben is jól tudtunk együttműködni, és viszonylag gyorsan megállapodunk a Zoom képernyő-megosztási funkciójának segítségével.

Végezetül - elképzelve, hogy ez egy igazi kiállítás igazi katalógussal - kellett írnunk egy közös 500 szavas bevezetőt, plusz még fejenként egy 500 szavas személyes bevezetőt. Ez elég nehéz volt nekem, mert a közös 500-ba már nagyjából elhasználtam minden gondolatomat.

A beadandó dolgozatban az elméleti fejtegetésen túl az 50 quiltről egyesével kellett értékelést adni, megindokolva, hogy miért igen, vagy miért nem. A korábbiakhoz képest ez egy viszonylag rövid írásmű lett, alig 9000 szó.

Azt hiszem, copyright okokból nem tehetem ide egyik quiltet sem, de azért, hogy valami kép is legyen, megmutatom az általunk tervezett kiállítás alaprajzát, ami a falak számozását mutatja. Az ezt követő képeken az egyes falakat mutattuk meg szemből a quiltek kis méretarányos fényképével.

Mire ezzel készen lettünk 2021. február 28-ra - ez volt a beadási határidő -, már tudtuk, hogy akár élőben lesz fesztivál Birminghamben, akár csak virtuálisan - a hatodik, utolsó modult is abszolválhatjuk az idén. Gondolhatjátok, mekkora öröm volt ez nekem és minden tanoncnak, különösen a nem-briteknek. Imádjuk egymást, nagyon értékesek a havi Zoom találkozóink, de jól esett a tudat, hogy kézzel foghatóvá vált a végcél.


2021. szeptember 2., csütörtök

Bőrszínre való tekintet nélkül

 Lehet, hogy csak nekem fontos, de mindig örömmel írom le egy-egy quilt születését, mert érdekes visszagondolni, hogy is lett az, ami. Én az a fajta vagyok, akinek van ugyan valami elképzelése a kész "termékről", de az út során sok minden változik.

Ez az arcos quilt két forrásból ered. Egyrészt tavaly ilyentájt elkezdtem érdeklődni a portrék iránt: megvarrtam Belmondót gyakorlás gyanánt, aztán a szüleimet külön-külön, végül meg a Cseh Tamás / Karády Katalin kombót. Ezzel itt nagyjából vége is, mert annak nem sok értelmét láttam, hogy további ismert vagy ismeretlen emberek arcát öltsem textilbe. Ekkor találtam rá Melissa Averinos könyvére, ami szerencsére online is elérhető, és egy újfajta, erősen stilizált megközelítést tett elérhetővé.

Ezenközben egy könyvben találtam utalást Angelica Dass, brazil fotóművész Humanae című projektrére, amiben a világ különböző táján élő embereket fotóz le, és a Pantone-skála szerint beazonosítja az orruknál levő 11 pixelt és az lesz a kép háttérszíne. Nagyon tetszett Angelica 2016-os TED-előadása is, amiben még világosabbá vált, hogy miről is szól ez az egész vállalás.

Arra gondoltam, hogy mi más lenne a növényi festéssel készült anyagaim jobb felhasználása, mintha emberi bőrt varrnék belőlük. Bár elvileg lehetett volna, nem ellenőriztem, hogy tényleg vannak-e ilyen színek, Tettem még hozzá egy kis feketét meg nagyon sötétbarnát, mert az nem volt a készleten, bár ezt is lehet növénnyel festeni. Mivel ezeknek az anyagoknak a zöme kis darab volt, ehhez igazodva Melissa könyve alapján "kiszerkesztettem" egy fejet és felvágram négy részre. 

Aztán elkezdtem varrni, pontosabban ragasztani az egyes kupacokat mindenfajta tudatosság nélkül. Csak arra törekedtem, hogy mind más legyen. A legnehezebb az orr-rész volt, mert ott valahogy kevés különbség van az emberek között, pláne szemből fotózva. Összesen 15 "fejnyi" téglalap gyűlt össze, és akkor elkezdtem gondolkodni, hogyan is varrjam össze. Később még csináltam darabokat, és összesen 20 fej lett.




Nagyon szerettem volna valami "mobil" struktúrát csinálni, amiben az egyes részek mozgathatóak, és a néző saját maga hozhatja létra az arcokat. Ehhez kellett volna egy váz, amiben a csíkok mozognak. Ez az elképzelés ott kapott gellert, hogy akkor lett volna egy kb. 30 cm magas 3 méter hosszú csíkom, ami nem egy praktikus méret. Az is lehetett volna, hogy a négy csíkot felhengergetem a két oldalon, de ennek a rögzítése se lett volna egyszerű. Így aztán maradt a hagyományos fali quilt. Először ezen az elrendezésen gondolkodtam, de úgy ítéltem meg, hogy néző legyen a talpán, aki ebből összerakja az arcokat.


 

Így aztán maradtak a "hagyományos" blokkok, amiknek az elrendezésénél csak a kontrasztra figyeltem.

A tűzésnél színben igyekeztem minél jobban beolvadni a háttérbe, csak a szemeket tűztem le körben kontrasztosan.



 Ilyen lett egyben. Bevallom, imádtam nézni ezeket a szürreális fejeket. Sokat gondolkodtam, hogy van-e nemük. Mi tesz egy arcot nővé vagy férfivé? A haja? A szeme? Van nekik életkoruk? Mivel nincsenek igazán ráncok, mind fiatal?



Amikor eldöntöttem, hogy beadom a SAQA Nincsenek rá szavak pályázátára, sokat agyaltam a címen. Remélem, hogy a választásom hűen tükrözi Angelica projekjének alapgondolatát is. Ezt a szöveget írtam mellé:

"Fehér, elefántcsont, alabástrom, nude, buff, rózsaszín(es), barack, barna, olív, latte, csokoládé, kávé, ében, fekete ... és még sok más, amire nincsenek szavaink." 

Most, hogy magamat fordítottam, rájöttem ezen színek egy része magyarul sem létezik. Nincs nude, nincs buff és az olív sem egészen az, amire egy angol anyanyelvű gondol. 






2021. május 2., vasárnap

Az aranykor vége

 Az egész egy fényképpel indult, és viszonylag gyorsan egy 105x145 centis quiltté nőtte ki magát.

A verdigris szóra kerestem rá, pontosabban hogyan kellene Procionnal ilyen szinű anyagot festeni. A verdigris magyarul patina, az a szín, ami réz felületen kialakul. A leghíresebb példának a new york-i Szabadság-szobrot szokták felhozni, de közelebbi példa lehet a Zsolnay-féle eozin. Ez persze máshogy jön létre, de színében hasonlít. 

Ezt a képet találtam és beleszerettem.

Ebből született az a gondolat, hogy legyen valami olyasmi, amiben még dominál a réz (arany), de már mutatkozik az idő múlása. Először elővettem egy csomó aranysárga anyagot, köztük több ún. színsort, olyanokat is, amelyek elmennek kicsit a zöld, illetve a barna felé. Ehhez fogtam még kétféle zöldet és kétféle zöldet. Csináltam egy 'repedezős' szitát és az összes anyagot leszitáztam sötétzölddel. Ez inkább feketének látszik a képeken.

A kontraszt érdekében sötétkék anyagokat válogattam. Ezek olyanok, amelyeket kudarcnak ítéltem és felülfestettem sötétkékre. Kitaláltam a kb. kompozíciót és elkezdtem 7,5 centis négyzeteket gyártani. Aztán ezeket négyesével, kettesével, stb. Ezekből aztán paneleket gyártottam, itt-ott cseréltem, forgattam.

Amikor kész lett a fedlap, újra elővettem a szitát, és sok helyütt felülnyomtattam arany akrilfestékkel, ami persze leginkább a kéken látszik. A tűzésmintám amolyan repedezés akart lenni, aranysárga normál és arany metálcérnával, hogy azért ne legyen csilivili. 

A már teljesen kész quiltre aranyfestékkel festettem rá a fuit (latin, volt) szót. Sokat vacakoltam, hogy milyen betűtípus legyen meg hogy hová kerüljön, hogy azért jól látsszon, de ne kiabáljon.


Eléggé hagyományos patchwork, de összességében szívesen és bátran mutatom meg.





2021. április 18., vasárnap

Anyja lánya (A jövő mögötte van)

 Miután tegnap hirtelen felindulásból megírtam a Cseh Tamás quilt történetét, megláttam, hogy hónapokkal ezelőtt elkezdtem írni az "anyaquilt" történetét, de aztán nem fejeztem be. Akkor most jöjjön ez néhány munkaközbeni fotóval.

Kiválasztottam az "őszies" anyagokat, és először az arcával kezdtem. Ezen még a félszemű állapotban látható.

Hihetetlen, hogy mennyit változtat a szem. Ezen azért a végén még módosítottam.

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy saját gyerekkori fényképeimet kinyomtatom sárgában, és abból lesz a ruhája, legalább részben. Három A4-es lapnyit nyomtattam magamból 0-tól 18 évig.

Az ötletet imádtam, de - legnagyobb sajnálomra - nem működött. Hatalmas katyvasz lett belőle, így aztán jó kis konzervatív barna lett a ruhája, kicsi zöldes beütéssel. De azért magamat is beletettem gomb formájában.

Na jó, de akkor mi legyen a fényképeimmel? Miután ebben az állapotban volt, el kellett gondolkodnom a héttéren. Az eredetin - ugye - egy függöny előtt ül. Azt tudtam, hogy drapériát nem akarok, vagyis anyagokból nem. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a háttér fal lenne, ahol az én fényképeim lógnak. Az "arcképeimet" bekereteztem a ruhában használt anyagokkal, és fellógattam magam a falra.

Ekkor már csak egy alkalmas keret-anyagot kellett találni, illetve le kellett tűzni. A kész quilten nem evidens, de ez ovális alakú, csak egy fehér papíron van lefényképezve.


Amint a címben látható, van a quiltnek egy másik címe is. Beneveztem egy európai versenyre, és ezt az anyja lánya fogalmat nem lehet jól lefordítani. Ezért aztán visszanyúltam egy érdekes afrikai szokáshoz, miszernt ha a jövőbe akarnak utalni, maguk mögé mutatnak, mondván a jövőt nem láthatjuk, míg a múlt előttünk van. Milyen jövőre gondolt ez a 8 éves kislány 1937-ben? Benne voltam-e én is?







2021. április 17., szombat

Cseh Tamás + Karády + Don-kanyar

 Csináltam egy számomra nagyon fontos, de nem jó quiltet. 

Azért nem jó, mert csak egy eléggé zárt körnek - talán néhány tízezer embernek - szól, ők tudják csak igazán megérteni. Azért fontos, mert az a férfi van rajta, akiért már lassan 50 éve változatlanul rajongok.

Amúgy sohasem voltam afféle tini-rajongó, aki kiragasztotta volna a korabeli bálványok képét (nem is volt hová, mert nem volt "gyerekszobám", aki mindenhová követte a pop-rock zenekarok fellépéseit. Aztán egyszer - talán 1976-ban - a JATE Klubban - valószínűleg véletlenül - elmentem egy Cseh Tamás koncertre, és akkor ott valami elkapott. Nem mondom, hogy mindenhová követtem, nem is lehetett volna, de azért igyekeztem. Megvettem a lemezeit, a CD-it, betéve tudom az összes dalát, megvannak a róla szóló könyvek. Amikor 2009-ben meghalt, az akkor még létező összes nyomtatott újságból kivágtam a nekrológot. Sőt olyat csináltam, amit soha előtte (és azóta sem): elmentem a temetésére és pofátlan módon a második sorba tülekedtem előre magam. Azóta meg minden év januárjában Cseh Tamás elmékkoncertekre járok. Szóval, kétségtelenül rajongtam / rajongok érte.

Amikor a MOMÜ-ben felmerült a vágyódás témája, nagyjából a második gondolatom az volt, hogy őt kéne valahogyan megvarrni, kiváltképpen hogy mostanában portrékban "utazom": Elkezdtem gondolkodni, melyik dal vagy dalok lehetnének a képben. Mivel mindet tudom kivülről, és majd mindegyiket szeretem, nehéz volt a választás. Aztán valahogy lehorgonyoztam a Tábori levelezőlap Karády Katalinnak című mellett.



Erről persze eszembe jutott Karády Valahol Oroszországban című dala, és akkor megvoltak a quilt elemei: legyen benne Tamás, legyen benne Karády és legyen benne Don-kanyar. Innen aztán hosszadalmas tervezés kezdődött. Kerestem a fényképeket mindkettőjükről és végül ez a két kép lett a kiindulópont.


Két ember, aki egyszerre vágyódott és volt a vágy tárgya sokak számára. Hosszas photoshopolás után egybeolvasztottam a két képet.

Sokat molyoltam persze a színeken. Eredetileg a vöröst szántam Karádynak a szenvedély okán, és a kéket Tamásnak, aki szinte mindig farmerben és kék pulóverben lépett. De aztán egy jó ismerősöm azt mondta, fordítsam meg, mert egyrészt akkor Tamás lesz a hangsúlyosabb, másrészt a Karády úgyis egy "hideg" nő volt. Örülök, hogy megfogadtam ezt a tanácsot.

Persze el kellett menni anyagot venni, hogy mind a két színből legyen egy 5-6 darabos sorozatom. Bár itt-ott kihívás volt összerakni, de összességében ez egy gyors fázis.

Félkészen így nézett ki


 És akkor hogyan jöjjön be a Don-kanyar? Megint csak fényképet kerestem, de nem azt a tipikus "nagy fehérségben katonák vonulnak" fajtát. Ez a lövészárkos "pihenős" kép pont megfelelt a célnak.

Ebből tudtam szitát csinálni és nagyon halvány szürkével rányomtam a nem egészen fehér háttérre. És akkor már csak a tűzés volt hátra. A háttérbe persze azt tűztem, hogy "fú a szél és a fagy kígyója sziszeg....", bár ez egyáltalán nem látszik. A MOMÜ-s "elvárás" szerint 50x50 cm.


 És még megmagyarázom a címet. Tamás a 60-as évek második felétől kezdve rendszeresen részt vett bakonyi indiántáborokban. Az indián-neve Füst a szemében volt.