2021. május 2., vasárnap

Az aranykor vége

 Az egész egy fényképpel indult, és viszonylag gyorsan egy 105x145 centis quiltté nőtte ki magát.

A verdigris szóra kerestem rá, pontosabban hogyan kellene Procionnal ilyen szinű anyagot festeni. A verdigris magyarul patina, az a szín, ami réz felületen kialakul. A leghíresebb példának a new york-i Szabadság-szobrot szokták felhozni, de közelebbi példa lehet a Zsolnay-féle eozin. Ez persze máshogy jön létre, de színében hasonlít. 

Ezt a képet találtam és beleszerettem.

Ebből született az a gondolat, hogy legyen valami olyasmi, amiben még dominál a réz (arany), de már mutatkozik az idő múlása. Először elővettem egy csomó aranysárga anyagot, köztük több ún. színsort, olyanokat is, amelyek elmennek kicsit a zöld, illetve a barna felé. Ehhez fogtam még kétféle zöldet és kétféle zöldet. Csináltam egy 'repedezős' szitát és az összes anyagot leszitáztam sötétzölddel. Ez inkább feketének látszik a képeken.

A kontraszt érdekében sötétkék anyagokat válogattam. Ezek olyanok, amelyeket kudarcnak ítéltem és felülfestettem sötétkékre. Kitaláltam a kb. kompozíciót és elkezdtem 7,5 centis négyzeteket gyártani. Aztán ezeket négyesével, kettesével, stb. Ezekből aztán paneleket gyártottam, itt-ott cseréltem, forgattam.

Amikor kész lett a fedlap, újra elővettem a szitát, és sok helyütt felülnyomtattam arany akrilfestékkel, ami persze leginkább a kéken látszik. A tűzésmintám amolyan repedezés akart lenni, aranysárga normál és arany metálcérnával, hogy azért ne legyen csilivili. 

A már teljesen kész quiltre aranyfestékkel festettem rá a fuit (latin, volt) szót. Sokat vacakoltam, hogy milyen betűtípus legyen meg hogy hová kerüljön, hogy azért jól látsszon, de ne kiabáljon.


Eléggé hagyományos patchwork, de összességében szívesen és bátran mutatom meg.





2021. április 18., vasárnap

Anyja lánya (A jövő mögötte van)

 Miután tegnap hirtelen felindulásból megírtam a Cseh Tamás quilt történetét, megláttam, hogy hónapokkal ezelőtt elkezdtem írni az "anyaquilt" történetét, de aztán nem fejeztem be. Akkor most jöjjön ez néhány munkaközbeni fotóval.

Kiválasztottam az "őszies" anyagokat, és először az arcával kezdtem. Ezen még a félszemű állapotban látható.

Hihetetlen, hogy mennyit változtat a szem. Ezen azért a végén még módosítottam.

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy saját gyerekkori fényképeimet kinyomtatom sárgában, és abból lesz a ruhája, legalább részben. Három A4-es lapnyit nyomtattam magamból 0-tól 18 évig.

Az ötletet imádtam, de - legnagyobb sajnálomra - nem működött. Hatalmas katyvasz lett belőle, így aztán jó kis konzervatív barna lett a ruhája, kicsi zöldes beütéssel. De azért magamat is beletettem gomb formájában.

Na jó, de akkor mi legyen a fényképeimmel? Miután ebben az állapotban volt, el kellett gondolkodnom a héttéren. Az eredetin - ugye - egy függöny előtt ül. Azt tudtam, hogy drapériát nem akarok, vagyis anyagokból nem. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a háttér fal lenne, ahol az én fényképeim lógnak. Az "arcképeimet" bekereteztem a ruhában használt anyagokkal, és fellógattam magam a falra.

Ekkor már csak egy alkalmas keret-anyagot kellett találni, illetve le kellett tűzni. A kész quilten nem evidens, de ez ovális alakú, csak egy fehér papíron van lefényképezve.


Amint a címben látható, van a quiltnek egy másik címe is. Beneveztem egy európai versenyre, és ezt az anyja lánya fogalmat nem lehet jól lefordítani. Ezért aztán visszanyúltam egy érdekes afrikai szokáshoz, miszernt ha a jövőbe akarnak utalni, maguk mögé mutatnak, mondván a jövőt nem láthatjuk, míg a múlt előttünk van. Milyen jövőre gondolt ez a 8 éves kislány 1937-ben? Benne voltam-e én is?







2021. április 17., szombat

Cseh Tamás + Karády + Don-kanyar

 Csináltam egy számomra nagyon fontos, de nem jó quiltet. 

Azért nem jó, mert csak egy eléggé zárt körnek - talán néhány tízezer embernek - szól, ők tudják csak igazán megérteni. Azért fontos, mert az a férfi van rajta, akiért már lassan 50 éve változatlanul rajongok.

Amúgy sohasem voltam afféle tini-rajongó, aki kiragasztotta volna a korabeli bálványok képét (nem is volt hová, mert nem volt "gyerekszobám", aki mindenhová követte a pop-rock zenekarok fellépéseit. Aztán egyszer - talán 1976-ban - a JATE Klubban - valószínűleg véletlenül - elmentem egy Cseh Tamás koncertre, és akkor ott valami elkapott. Nem mondom, hogy mindenhová követtem, nem is lehetett volna, de azért igyekeztem. Megvettem a lemezeit, a CD-it, betéve tudom az összes dalát, megvannak a róla szóló könyvek. Amikor 2009-ben meghalt, az akkor még létező összes nyomtatott újságból kivágtam a nekrológot. Sőt olyat csináltam, amit soha előtte (és azóta sem): elmentem a temetésére és pofátlan módon a második sorba tülekedtem előre magam. Azóta meg minden év januárjában Cseh Tamás elmékkoncertekre járok. Szóval, kétségtelenül rajongtam / rajongok érte.

Amikor a MOMÜ-ben felmerült a vágyódás témája, nagyjából a második gondolatom az volt, hogy őt kéne valahogyan megvarrni, kiváltképpen hogy mostanában portrékban "utazom": Elkezdtem gondolkodni, melyik dal vagy dalok lehetnének a képben. Mivel mindet tudom kivülről, és majd mindegyiket szeretem, nehéz volt a választás. Aztán valahogy lehorgonyoztam a Tábori levelezőlap Karády Katalinnak című mellett.



Erről persze eszembe jutott Karády Valahol Oroszországban című dala, és akkor megvoltak a quilt elemei: legyen benne Tamás, legyen benne Karády és legyen benne Don-kanyar. Innen aztán hosszadalmas tervezés kezdődött. Kerestem a fényképeket mindkettőjükről és végül ez a két kép lett a kiindulópont.


Két ember, aki egyszerre vágyódott és volt a vágy tárgya sokak számára. Hosszas photoshopolás után egybeolvasztottam a két képet.

Sokat molyoltam persze a színeken. Eredetileg a vöröst szántam Karádynak a szenvedély okán, és a kéket Tamásnak, aki szinte mindig farmerben és kék pulóverben lépett. De aztán egy jó ismerősöm azt mondta, fordítsam meg, mert egyrészt akkor Tamás lesz a hangsúlyosabb, másrészt a Karády úgyis egy "hideg" nő volt. Örülök, hogy megfogadtam ezt a tanácsot.

Persze el kellett menni anyagot venni, hogy mind a két színből legyen egy 5-6 darabos sorozatom. Bár itt-ott kihívás volt összerakni, de összességében ez egy gyors fázis.

Félkészen így nézett ki


 És akkor hogyan jöjjön be a Don-kanyar? Megint csak fényképet kerestem, de nem azt a tipikus "nagy fehérségben katonák vonulnak" fajtát. Ez a lövészárkos "pihenős" kép pont megfelelt a célnak.

Ebből tudtam szitát csinálni és nagyon halvány szürkével rányomtam a nem egészen fehér háttérre. És akkor már csak a tűzés volt hátra. A háttérbe persze azt tűztem, hogy "fú a szél és a fagy kígyója sziszeg....", bár ez egyáltalán nem látszik. A MOMÜ-s "elvárás" szerint 50x50 cm.


 És még megmagyarázom a címet. Tamás a 60-as évek második felétől kezdve rendszeresen részt vett bakonyi indiántáborokban. Az indián-neve Füst a szemében volt.





2020. szeptember 29., kedd

Anyja lánya. Az első lépések

 Bár ez a quilt sokkal kisebb lesz, mint az előző, sokkal több "gondom" van a tervezéssel.

Először is itt van ez az ezeréves fénykép. 


Nagyon helyeske rajta, és pontosan ugyanúgy néz ki, mint én hasonló koromban, ámbár ő mindig is sokkal szebb volt. Vagy csak én annak látom. A képnek kompozíciózosan két "baja" van. Van a hajában egy tüll masni, ami csak a nagyításon látszik jobban, viszont ettől fura formája van a fejének. A másik a virágcsokor. Szép-szép, de nem igazán szeretném a kész munkán. Ezért aztán használni kellett nem létező rajztudásomat. Kiszedtem a csokrot, és próbáltam berajzolni a ruháját. Nem látszik tisztán, milyen is a ruha: egybe darab vagy kétrészes. Én kétrészesnek nyilvánítottam, és az eleje közepére csináltam egy gomboláspántot.

Persze kérdés még, hogy milyen legyen a quilt formája. Hagyjam meg ezt az ovális alakot? Tegyek rá pepita keretet? Vagy legyen simán téglalap alakú? Még nem tudom a választ.

A másik probléma, hogy a kép fekete-fehér, tehát színezni kell. Úgy gondolom, a ruha sötétkék lehetett élőben, és talán egy bordó függöny elé ültették be őket. Ez a megoldás nagyon nem vonz, mindenképpen valami "patchwork"-öt akarok belőle csinálni. Ez azért is fontos, mert csak így tudom magamat is belevarázsolni a képbe.

Nagyon sokat agyaltam, hogy mi is legyen, mennyire legyen realisztikus (=bőrszínű az arca és a keze) és akkor bevillant, hogy van egy darab kartonom még az "örökségből", ami mind színeiben, mind mintájában nagyon tetszett neki. Ez az őszies paletta nagyon ő volt, egy csomó ilyen ruhára emlékszem. És imádta a "törökös" mintát, amit majd talán tűzésként be tudok hozni.


Elkezdtem válogatni az anyagokat. És eldöntöttem, nem lesz realisztikus a színezés. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Az egyetlen jó hír, hogy elhasználhatok egy csomó gyári anyagot, amikről azt hittem, sohasem veszem már őket elő. Never say never....

2020. szeptember 23., szerda

Nincsen

 Itt az ideje, hogy megírjam édesapám quiltjének történetét. Lehet, hogy egyeseket csak a kész darab vagy csak a technikai részletek érdekelnek, de nekem természetesen érzelmileg fontos. Mondhatni, ki kellett varrni magamból. Így aztán azon quiltjeim közé tartozik, amit imádok - függetlenül attól, hogy másnak tetszik-e vagy sem.

 


A kiindulási pontom egy fénykép volt, amiről semmit sem tudok. Más, fennmaradt fotók alapján valamikor a 30-as években készülhetett, talán a nagyszüleim kertjében. Photoshopos manipulációval ezt a képet leegyszerűsítettem négy szürkeárnyalatra, megcsináltam a 'szabásmintát', és kinagyítottam kb. életnagyságúra. A kész quilt 78 x 187 cm lett/lesz.

 


Miután ez kész volt, elkezdtem anyagot gyártani. Egy 1952-ben az anyukámnak írott képeslap szövegéből csináltam Thermofax-szitát, és egy nagy darab fehér puplinra nyomtattam. Igyekeztem úgy csinálni "árnyalatokat", hogy hányszor nyomtattam a szöveget egymás fölé vízszintesen és függőlegesen. Lettek olyan darabok, ahol csak egyszer és így olvasható a szöveg, és lettek olyanok, amelyek szinte feketék lettek. Mivel csak két irányban tartottam a szitát, az anyagnak lett némi "kockás" jellege, amit egyáltalán nem bántam.

Aztán a nappali közepén egy darab vékony pamutra (amire először átrajzoltam a kontúrokat) elkezdtem vagdosni és pakolni. Alapjában ez nem volt nehéz feladat, de adódott néhány gond útközben:

1. A tiszta fehér darabokat muszáj volt két rétegből kiszabni, különben átlátszottak volna a ráhagyások.



 

2. A fényképen a jobb lába a bokor mögött van. Amikor fényképhűen raktam ki, úgy látszott, mintha féllábú lenne, ezért jelzés szerűen csináltam neki egy jobb lábat.



 

3. Nehéz volt kisakkozni, hogy milyen anyagok kerüljenek közvetlenül a test mellé, hogy ne olvadjon bele a háttérbe. Különösen a két karjánál kellett sokat kísérletezni.


 

4. És persze nehéz volt az arc, mert ahhoz kevés volt az árnyalat, de azért a végén mégis csak összeállt.



 

Így nézett ki a kész szendvics. 


 

Némi külső unszolásra aztán kellett valamit hozzátennem, abban a reményben, hogy nem csak nekem lesz valami mondanivalója. És akkor visszanyúltam Attilához és elővettem a Tiszta szívvelt.


 

Nem mutatom meg, hogyan és mennyit tettem rá a versből. Sokat. Legyen az meglepetés egy reménybeli kiállításon. Először - nagyon humorosan:) - azt a címet adtam neki, hogy József és Attila, de aztán meggondoltam magam, és Nincsen lett a címe.

2020. augusztus 20., csütörtök

Quiltek (majdnem csak) maradékokból

 Foltvarró körökben vita tárgyát képezni, hogy mekkora, értsd milyen kicsi, az a darab anyag, amit még megőrzünk. Eleinte szinte minden pici darabot megőriztem, de azóta kicsit pazarlóbb lettem. Így is van több doboz/zacskó színek szerint szétválogatott pici darabokkal.

2013 (!) nyarán elkerült az ihlet, viszont varrni muszáj, tehát elkezdtem feldolgozni a fecniket. Mivel színek szerint vannak csoportosítva, logikusnak tűnt, hogy az összevarráskor is ez lesz a fő szempont. Csak sajátfestéseket és batikokat használtam fel, és mindegyikhez kerestem egy nagyobb darab batikot, hogy azzal kicsit "összerántsam" az egészet. Plusz azt is eldöntöttem, hogy mindegyikhez felhasználom a komplementer színt is vékony csíkok formájában. 

Így elkészült négy kb. 55x130 cm nagyságú fedlap: egy lila pici sárgászölddel, egy kék naranccsal, egy zöld pirossal és egy sárga lilával. A lilát azonnal letűztem a zöldes négyzetből induló óriás spirállal, és a keresztségben a Kibontakozás címet kapta. 

A másik hármat eltettem rosszabb napokra. Aztán tavaly - azaz hat évvel később - volt egy EQA-felhívás Cérna határok nélkül címmel. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy a kéket esetleg fel lehetne használni, mint a Föld legkézenfekvőbb szimbolikus színét. Mivel a méret nem stimmelt, bontanom és új blokkokat kellett varrnom, hogy elérjem az elvárt 90x120-as méretet.

A quilt alsó harmadát nagyon sűrűn ívesen tűztem le, mintegy szimbolizálva a Földet, a tetejét meg egyenes vonalakkal. És a "Földön" női alakok állnak kézen fogva: ehhez narancssárga fonalat varrtam le narancs cérnával. Sajnos nem csináltam közeli képet, így csak a nagyból próbáltam kinagyítani, hogy valami látszódjon.


És akkor még mindig volt két fedlap, a sárga meg a zöld. 2020. legelején, amikor a MOMÜ-mustrára kellett varrni, úgy ítéltem meg, hogy ezek egészen jól mutatnak egymás mellett. A szokásos "gyufaszál" (baromi sűrű) tűzéssel dolgoztam. A sárgába tettem egy kis csavart: gombostűkkel rögzítve összegyűrtem az alsó negyedét és úgy tűztem le. A Sárga irigység címet adtam neki.

Szóval, hét év, négy quilt, sok maradék és nagyon sok cérna.

2020. augusztus 16., vasárnap

Egy quilt átalakulása

 A Facebookon megírtam már, hogy nagy örömömre a Voyage csoport tagjaként eljutott egy munkám a taiwani Art Quilt Festivalra. Jó hír ez nagyon, pláne 2020-ban, amikor se itthon, se Európában nincs lehetőségünk, hogy megmutassuk magunkat.

A feladat az volt, hogy egy 40x60 cm-es darabban kapcsolódjunk az Earth Story témához. Bevallom, nem tudtam, hogy ez egy nagyon sikeres angol sorozat a Föld keletkezéséről. Bár megnézhettem volna egyes részeket a Youtube-on, mivel gyorsan kellett "legyártani", az egyszerűbb ellenállás felé mentem el.

Onnan kéne indítani, hogy életem első thermofax szitanyomatát 2010-ben készítettem el, akkor amikor még nem volt saját gépem. Fekete fatörzsnyomatok készültek, majd "visszafestettem", így a fehér háttér beszürkült. Nagyon boldog voltam vele, olyannyira, hogy ugyanezzel a szitával fekete anyagra csináltam egy discharge-os darabot is.


A sikeren felbuzdulva gyári batikok felhasználásával varrtam egy nagyobbacska quiltet, 

 

És ugyan kitettem az előszobai galériába, de se nekem, se másoknak nem tetszett igazán, így aztán lekerült a falról, és hirtelen felindulásól egy nagyollóval szétvagdostam "panelekre". Arra gondoltam, hátha jó lesz még valamikor valamire.

És ez  a "valamikor" most februárban jött el. Mivel ezek már letűzött darabok voltak, erősen meg volt kötve a kezem. Fogtam a discharge-olt feketét, meg a középrész egy darabját, és egymáshoz passzítva két lágy ívet vágtam bele, majd egy apró körök tűzésével összeesősítettem a három darabot. Már csak a szegés volt hátra, és küldhettem Izraelbe. Mert hogy a világ több országából ott gyűltek össze a munkáink és utaztak együtt Taiwanba.


 

Tanulság: sohase dobjunk ki semmit. Bár én nagy "kidobó" vagyok:)