Lángoló Amazonas

Dél-Amerika minden pillanatát imádtam: embereket, városokat, tájakat, ételeket, zenéket. De különösen nagy hatással volt rám a sok víz.
Míg érdekes módon a csapvíz fogyasztása sem Argentínában, sem Brazíliában nem ajánlott, mivel a víztisztítás az egész kontinensen gyerekcipőben jár, egyszerűen káprázatos volt az a vízmennyiség, ami a szemünk elé tárult. Kezdve attól a megfoghatatlan számtól, hogy Buenos Airestől északra a Paraná folyó torkolata kb. 60 km széles, azaz mintha Pestről Hatvanba hajóval kéne átkelni. Itt található Tigre, a Buenos Aires-iek kedvenc üdülő- és kirányulóhelye, ami valójában egy sok-sok apró szigeten épült város, ahol minden ház/telek külön földdarabon áll. Itt minden csónakkal zajlik: csónakkal megy körbe a boltos, a szemetes, a postás.

Ha már víztömegtől beszélek, nem lehet kihagyni az Iguazu vízesést, ahol a víz mennyiségén kívül a víz hangja is lenyűgözi a látogatót, és érezteti, hogy mennyire apró pöttyöcske a nagy természetben.

 Végezetül az Itaipu vízi erőmű, ami Brazília és Paraguay határán fekszik, és a nagyon-nagyon komoly mérnöki teljesítmény nyomán a két ország energiaszükségletének jelentős hányadát adja.

 És akkor a quilt, ami persze csalás, mert nem láttam sajnos az Amazonast, sem a lángolót, sem az érintetlent. Egy általam kitalált szitázási technikával készült nagy darabot anyagot használtam fel, kiegészítve a bal oldalon a breakdownossal meg egyszínű teallel és pirossal. Nem akartam zöldet,  noha az adódott volna a dzsungel miatt, inkább ezt a kékes-zöld (teal) árnyalatot, amihez jól passzol a piros. Itt is nagyon egyszerű "szabásmintát" rajzoltam: minden egyszínű darab tölcsérszerű, mintha duzzasztva lenne. Szépen darabonként összevarrtam a quiltet. Hogy a nagy vörös felület egyhangúságát oldjam, kicsi darabokat, mondjuk halakat? szabtam piros és teal színű selyemből és ezeket tűzés előtt felragasztottam. És akkor már csak a tűzés volt hátra.
Eredetileg a quilt portré állású volt, de a MOMÜ-s barátaim azt mondták, jobb vízszintesen.