Kultúra és quilt

A blogon a személyes dolgaimról is keveset írok, politikai ügyekről meg soha. Most viszont muszáj kivételt tennem, mert két dolog igen felzaklatott. Tegnap elmentem Cseh Tamás temetésére. Soha azelőtt nem jártam még "híres" ember búcsúztatásán, de - tekintettel szerelmetes érzéseimre - most nem volt kérdés, hogy ott kell lennem. A tényleg sokezres tömegben - nem feltűnő helyen - ott volt Orbán Viktor is a feleségével, majd a temetés után a Polgárok Házába sietett egy ünnepségre. Itt - a Magyar Nemzet mai száma szerint - azt mondta: „ő a mi hősünk volt, igazi hős”. És akkor most velem mi lesz , velem, aki nem vagyok sem fideszes, sem polgári körös, sem orbánista (ezt amúgy Cs.T. mondta a Heti Válasznak adott utolsó interjújában)? Kedves Viktor, nem lehetne őt meghagyni minden magyarnak? Mindenkinek - aki politikai nézeteitől függetlenül - szereti és tiszteli őt? Hazafelé a tömött 8-as buszon két polgári körös hölgy (nem projektálok, ők mondták magukról később) mellé szorultam,...

Három könyvet vettem az elmúlt két hónapban és mind fantasztikus a maga módján. Az első Lynda Monk and Carol McFee Stitching the textured surface című darabja. Ők azok a nők, akiknek a Texturált felületek című online tanfolyamán résztvettem. Kicsit gondolkodtam, hogy megvegyem-e - hátha sok lesz az átfedés, de aztán nem tudtam ellenállni. Persze ugyanazok a technikák is benne vannak, de sok-sok újdonság is. Ha megnézitek Lynda blogját, nagyjából képet kaphattok arról, mennyi fantáziája van a nőnek. A második könyv Sandra Meech harmadik könyve, a Connecting art to stitch . Mivel a másik kettőt is imádom, ennek a megvásárlásán nem gondolkodtam sokat. Sandra a Quilt Art 22 csoport tagja, és aki volt februárban a kecskeméti kiállításon, láthatta ezt a képét. A könyv nagyon érdekes szögből közelíti meg a quilttervezést. Durván fogalmazva azt mondja, hogy aki fejleszti (kialakítja) képzőművészeti képességeit, az jobb/szebb/stb. quilteket készít. Ezért sorba veszi a különböző médiumokat (c...

Két darabot befejeztem a korábbi pancsingolt halomból - könyvborítók lettek. Megmagyarázhatatlan okból összehajtva fotóztam le őket, pedig a hátukon is van minta - igaz, nagyjából ugyanolyan, mint az eleje. Ez vízben oldódó fóliára készült mindenféle nyers gyapjúból. Itt viszont simán egy fekete filcre pancsingoltam különböző sárgás-narancsos gyapjút. Természetesen, mindkettő ki van bélelve, és van olyanja is, ahová be lehet dugni a könyv borítóját.

A múltkori Texturált felületek tanfolyamon tanult festési technika felhasználásával csináltam ezt a "vázát". Kicsit vastagabb vászonból varrogattam össze csíkokat. Direkt kifelé fordítottam a varrásráhagyást, amit hullámosan megtűzködtem. Így nézett ki induláskor. Aztán lefestettem gessóval, amitől jóócskán megkeményedett, tehát - bár 50 cm magas - nagyon stabilan áll. Utána vittem fel meghatározott sorrendben, hígitásban és eszközökkel négy színű (okker, égetett narancs, paynes szürke és vasoxid) akrilfestéket. Végül akrillakkal lekentem.

A nemzetközi quilt csereberében Csipkés legyezőmet elküldtem Margaretnek Ausztráliába, és cserébe megkaptam Julie Meander (bolyongás, kódorgás) című munkáját. Örülök neki, hogy beszálltam ebbe a játékba.

Aranyosak vagytok a dícsérettel, de - jobban nem tudom fogalmazni - a quilt "vizuálisan nem elég erős", márpedig ez lenne a fontosabb, nem az érzelmi töltet.

Úgy küldtem el a munkát Fehérvárra, hogy elfelejtettem lefotózni, ezért most Bubsza ma készült képét loptam le a képtárából. Bár a quilt sokáig készült, a végén én sem voltam vele elégedett. Kedves barátnőm azt mondta rá még itthon "Nincs ezzel semmi baj" - kb. én is ezt éreztem: baj nincs, de nem is jó. Így aztán nem voltam meglepődve, hogy a zsűrinek sem tetszett. Lelkileg viszont nagyon jó volt csinálni. A végén két zsebóra "játszott" benne: a nagyapámról az apámra hagyományozott darab, illetve a kizárólag a nagyapámé, ami még az olasz frontot is megjárta. A háttérbe az órák alkotórészeit raktam mindenféle anyagból, a logókat és a számokat kinagyítottam, és ráfestettem. Organzára nyomtatva apró "cimkéket" is gyártottam "Lakitelek" (itt születtek mindketten) és "P.J." (József) monogrammal. Az órákat különböző nézetben fotóztam, anyagra nyomtattam, majd szürke szaténra applikáltam. Eleinte a teljes nevet ki akartam írni, de aztán rájöt...

A hangulatom javítása érdekében a szinte folyamatos zenehallgatás (plusz néha pityergés) mellett felszereltem a Berninámra a punching apparátot, elővettem a még télen vásárolt 1-2 kg gyapjút, fonalakat, gézeket, filceket, no meg a szakirodalmat. Bár majdnem két éve megvan ez a tartozék, de korábban csak kétszer dolgoztam vele, pedig egyáltalán sem macerás a szerelés (inkább az utána való géptakarítás), sem maga a pancsingolás. A szakirodalom alapján a "hagyományos" tűnemezelés mellett másfajta anyagokkal is kísérleteztem. Ezt a kupacot (a magassága nem látszik) hoztam össze két és fél nap alatt. Mivel a zöme még további varrásra/hímzésre/feldolgozásra stb. vár, egyelőre nem mutatom meg darabonként. De azért íme néhány ízelítőül. Ez a kis alaktalan valami kékre festett gézre pancsingolt gyapjú. Azért ilyen alaktalan szegény, mert a géz ilyen volt. Ha a múltkori moha-csipkémre azt mondtam, hogy Moha bácsi, akkor ő Moha néni:) Kisebb darabokra fogom szabni és a csipke alá pak...

Egyetlen előadóművész van, akiért rajongok, amúgy kamaszosan, szerelmesen, elfogultan, istenítve. Tegnap meghalt. Cseh Tamás.

Az apropót adó munkánál is fontosabb, hogy Pari férje ÉL! Egy (!) percet beszélhettek telefonon semmitmondó dolgokról, de legalább tudja, hogy él. Most egy pályázatra próbálok valamit csinálni, így a kész cuccot nem mutathatom egy ideig. A svájci pályázat címe Natur pur (Csak természetes anyagból), és én egy fatörzzsel próbálkozom. Megmutatom a "mohát", ami két darab kb. méter hosszú és 15 cm széles csík. Vastag vízben oldódó fóliára varrogattam cérnával és fonalakkal.

Miután megcsináltam a Kultúraquiltek utolsó fordulójában a córdobai nagymecsetet kicsiben, elutaztam a három balti országba. Bár a szakmámból adódóan sok mindent tudtam róluk, de mégis sok volt bennem a bizonytalanság, a kérdés, hogyan is élnek arrafelé "interkulturálisan": litvánok, lengyelek, lettek, oroszok és észtek (meg még számos nemzetiség). Vannak gondok:( Nagyon szép és érdekes út volt. Millió egy templomot (katolikust, evangéliust, pravoszlávot), szép óvárosokat, várakat, kastélyokat, tengert és dűnéket, szabadtéri faszobor-kiállítást, delfinshow-t, skanzent, borostyánmúzeumot, vízesést láttunk (csak hegyet nem, mert arrafelé kb. 320 méter a legmagasabb pont). Mutatok néhány képet. A baltikumnak nagyon népszerű a patchwork, ennek bizonyítására egy vilniusi utcai árus. Ez Észtország legmagasabb vízesése, kb. 20 méter. Nem egy Iguazu, ezért jó közel lehet hozzá menni. Fényképeztem millió fatörzset - ez nagyon látványos volt. Bár nem vagyok vallásos, vizuálisan nagyon ...