Kultúra és quilt

Az Egy tábla boldogságot beválasztották a birmighami csapatba. Nagyon örültem, mert a sok egyéb munka után ez volt az első darabka, amit megcsináltam. Itt azt a részletet mutatom, ahol egy új módszert használtam. Van nekem egy Pelmet Vilene nevű nagyon vastag merevítőm, amit dobozokhoz, vázákhoz és hasonlókhoz használnak, ami az egyik oldalán vasalós-ragasztós. Ebből vágtam ki a betűket, ragasztottam fel, majd festettem le. Muszáj volt utólag, mert az anyag "vastagságát" mindenképpen utólag kellett volna kipingálni. Nagy lehetőséget látok benne! Az Idő vasfogát félve, de reményteljesen vittem el a MOMÜ-re, hogy esetleg alkalmasnak látják a februári kiállításra. Eléggé tetszett mindenkinek (Eszternek is!), és megígértem, hogy csinálok belőle egy újat, amiben több lesz a világos, és kevesebb a rozsda. Tegnapelőtt már le is gyártottam az anyagokat. Ja, és még az is más lesz, hogy megtaláltam a turai kastély alaprajzát, ami persze egészben túl nagy lenne, így csak egy szeletét ...

Az élet felülírta a mára tervezett posztomat. Annyira a szívemből szól ez a minapi blogbejegyzés, annyira fontosnak tartom, hogy nem is bíztam a fordítóprogramokra. Gondot jelentett a craftsmanship és a refinement pontos visszaadása. Ha mondjuk blúzokat varrok, az előbbi azt jelenti, hogy pontosan, mívesen meg tudom csinálni, míg az utóbbi, hogy egyre bonyolultabb blúzfazonokkal is megbirkózom. „Szerénységre int, hogy már túl régen vagyok a pályán ahhoz, hogy olyan művésznek/tanárnak tartsam magam, akit az emberek elismernek és tisztelnek. Furcsa ez az érzés, ha az ember tudja, hogy maga is folyamatosan tanul. De mégis ez a helyzet, és ez némileg kellemetlen felismerésekhez vezet, mert nehéz róluk beszélni anélkül, hogy ne sértenék meg másokat. Olyan leszek, mint az elefánt a porcelánboltban. Matthew B. Crawford Shop Class as Soulcraft című remek könyvét olvasom. Crawford igazi értelmiségi volt, amikor is csapot-papot hátrahagyva műhelyt nyitott, ahol régi motorbiciklik feljavításával...

Jó volt, nagyon jó. Bár furán hangzik ez a szervezőtől, de így érzem. Az indulás előtt nagyon féltem, mert ugyan kétszer találkoztam és sokat beszélgettem Tiborral, és nagyon szimpatikusnak tűnt, de hát mégis más dolog mások ízlését eltalálni. Ráadásul, ugye, négy alkalomra fizettek be a népek, és rettegtem, hogy ha rossz lesz az első, majd követelik vissza a pénzt. Az egyes alkalmakkor az idő felében előadás volt, sok-sok illusztrációval. Bár sohasem tanultam iskolában művészettörténetet, a nevek-művek zömét ismertem, mégis nagyon érdekes volt, mert nem kronologikusan futott a történet (illetve úgy is), hanem tematikusan: kompozíció, színtan, absztrakció és kollázs. Sok volt az előre- és visszacsatolás, ezért sok összefüggés vált világossá számomra. Izgalmasak volt a kérdéseinkre adott válaszai is, leginkább a "mi a művészet?", "mitől művészet egy alkotás?", "mitől jó egy mű?", "művészet-e a quilt?" kérdések-válaszok voltak elgondolkodtatóak. A ...

Bár megfogadtam, újra felveszem a blogolás fonalát (jó kis képzavar!), de az események felülírták a terveim. Igaz, majdnem csupa jó dolog történt velem, de megint csak nem maradt idő (?) blogírásra. Olvasgatni, már olvasgatok Zazaleának köszönhetően: nálam mindig ő a kiindulópont a magyarok körében, míg Lyndánál az angol nyelvűeket böngészem. Június legelején három napot Groningenben töltöttem. Ott akkor épp sokkal jobb idő volt, mint az itthoni hideg-esős nyár. Bár a háromból kettőt különböző tanácstermekben töltöttünk, és baromi sok okosságot mondtunk egymásnak, volt azért kis idő városnézésre is. És egyik este egy csodálatos fekvésű étteremben ettünk: a Paalkoepelben . A kép valószínűleg nem adja vissza, hogy ez a kicsike kis házikó teljesen lent van a tóparton, sőt a terasza bele is lóg a víz fölé. A vacsorát már benn fogyasztottuk el (nagy dőzs volt!), viszont a nyugati fekvés miatt egészen este 10-ig a szemünkbe tűzött a nap. Péntek este fél 12-kor hazaértem Groningenből, és másn...

Három hónapja és 3 napja költöztem az új lakásba, és nagyjából azóta erősen hanyagolom a blogolást. Mivel ez a blog nem a magánéletemről (ha ez leválasztható rólam) szól, kevés írnivalóm volt. Varrásnak, alkotásnak stb. nem sok helye volt mostanában. Őszintén remélem, most kicsit több idő jut erre: a vizsgaidőszak - bár ez sem laza menet - mégiscsak könnyebb élet. Nem csak a sajátom írását hanyagoltam, de másoké olvasását és kommentek hagyását. Pedig tudom, hogy ez fontos lenne, hiszen én is szeretem, ha véleményt mondotok. Így hát, kedveseim, ígérem, olvasok és írok.