Kultúra és quilt

Szegény Florence Nightingale-ből lett a ráadás. Bár eleinte is gondoltam rá, de azután valahogy kimaradt a sorból, pedig egyáltalán nem elhanyagolható figura lehetett. Az ő hősiessége kicsit Semmelweiséhez hasonlítható azzal a nehezítéssel, hogy a XIX. század közepén nőként szinte semmilyen komoly szakmában nem lehetett érvényesülni. Florence, aki Firenzében (angolul Florence) született gazdag arisztokrata családban tizenhét éves korában Isten hangját vélte hallani, és megszállottan keresni kezdte a küldetését, és azon fáradozott, hogy életének értelmet adó hivatását meglelje. Családja igen rosszallóan nézett ápolói ambícióira: el is küldték Görögországba, hogy „felejtsen”. Ám ő hazafelé menet titokban meglátogatta a németországi Kaiserwerth-ben a protestáns diakonissza nővérei által üzemeltetett kórházat. A krími háborúról szóló tudósításokból a brit közvélemény szörnyű képet kapott az ottani kórházakban ápolt sebesültek állapotáról és a körülményekről. A brit kormány 1854-b...

Nem is tudom, hogy miért választottam őt. Elég „szőkenősen” hangzik, ha azt mondom, hogy a fantasztikus bajusza és sombrerója miatt, pedig az érdeklődésemet ez keltette fel. Bár parasztmozgalmat vezetett, maga Zapata nem szegény családból származott. A „földéhes” morelosi birtokosok azonban lassacskán elvették a helyi parasztok földjeit, és nagyrészt   cukornádat kezdtek termelni rajta, aminek a XX. század elején világszerte igen nagy kereslete volt. Zapatát eleinte nem érintették az erőszakos földkisajátítások, de hamar látni kezdte környezetében a Díaz-rendszer kizsákmányoló mivoltát. A helyzet súlyosbodása miatt 1906-ban ellenállási mozgalmat kezdett szervezni. 1911-ben kiadta az úgynevezett Ayala-tervet, amelyben megfogalmazta a parasztok követeléseit, mindenekelőtt a tőlük elvett földek visszaszerzését. Híveivel az általuk uralt területen felszámolták a nagybirtokok rendszerét, földet osztottak, kisajátították a cukornádtermesztő haciendákat és egy nagy papírgyárat, ...

Bevallom, én csak felnőtt koromban – egyetemi kötelező olvasmányként – olvastam néhány indiánregényt. Nálunk Verne Gyula dívott otthon, azt adták a kezembe, igaz, a Landler Jenő utcai Marx moziban megnéztem az összes Gojko Mitic filmet, de azokat valahogy teljesen fikciónak tartottam, és nem kapcsoltam össze valós eseményekkel. Aztán 1973-ban sor került a Wounded Knee-beli incidensre, és mivel akkor már valamennyire tudtam angolul, rájöttem, imádom ezeket az indián személy- és helyiségneveket. „Hol laksz?” „ Sebesült térdben .”  Sok indián vezető életét ismerjük viszonylag komoly történelmi hűséggel. Ülő Bikát azért választottam, mert a hunkpapa lakoták (a sziúk nyugati ága) egyik hagyománya már régóta birizgálta a fantáziámat. Ülő Bika (lakota nyelven Tȟatȟáŋka Íyotȟake) kb. 1831-ben született. Eredetileg a Repülő Borz nevet kapta, de már akkor a Lassú melléknévvel illették, ami a megfontoltságát volt hivatott jelezni. Amikor aztán 14 éves korában kitűnt egy csatában ...

Az az igazság, hogy hetekig Kohlhaas Mihály történetén agyaltam, avagy a Sütő-féle lócsiszáron, de valahogyan csak nem akart quiltté formálódni. Ekkor jutott eszembe, hogy nagyon kicsit, nagyon távolról, de mégis hasonlít a történetére Tell Vilmosé, vele kapcsolatban meg rögtön volt ötletem. Wilhelm Tell nagy valószínűséggel nem élt, így a népi hős kategóriába tartozik. A történet szerint 1307. november 18-án az Uri kantonban uralkodó zsarnok Gessler puszta gonoszságból arra kényszerítette az íjász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Tell hiába könyörgött kegyelemért, a zsarnok megparancsolta, hogy célozzon. Az íjász egy nyilat tett az íj idegére, majd egy másikat is a keze ügyébe készített. Tell nyila 100 lépés távolságból hasította ketté az almát. Gessler gratulált a nagyszerű lövéshez és azt kérdezte Telltől, hogy miért készítette elő a második nyílvesszőt is. Tell azt válaszolta, hogy ha az első nyíl a fiút találta volna el, akkor a...

1994. április-július. Ruanda. Régóta lappangó hutu-tutsi faji ellentét. Három hónap alatt 800 ezer halott, a tutsi népesség fele és számtalan mérsékelt hutu. „Tökéletes” példája annak, hogyan működik az állami propaganda-gépezet. Hogyan lehet elhitetni az ország egyik felével (ami szám szerint a többség), hogy minden rosszért a másik fele (a kisebbség) felelős. Népirtás.  A „nemzetközi közösség” a partvonalról nézte az eseményeket: az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután áprilisban kivonta az előző ősszel odatelepített békefenntartókat , csak május közepén határozott újra egy 5000 fős kontingens küldéséről.   Az ENSZ-csapatok a kanadai Roméo Dallaire vezetésével mérsékelték ugyan az emberáldozatot, de praktikusan nagyon keveset tettek. Maga az ENSZ akkori főtitkára is elismerte: „Ruanda senkit sem érdekelt.” Paul Rusesabagina, egy hutu, akinek tutsi felesége volt, akkoriban Kigaliban, a ruandai fővárosban a Milles Collines (Ezer Domb) szállodában dolgozott. Április 7-én ...