Na még egy

Reagálva a megjegyzéseitekre, én is elmondanám a véleményemet az öt képről. Nekem egyik sem tetszik, de mindegyik más miatt.
Az első igazából nem giccs (a pillangó nem feltétlenül az), viszont nagyon zavaros, meg nem komponált munka.
A második anyag erősen giccses: panelekből építkezik, és arra apellál, hogy mindannyian szeretjük a télapót, meg a havat, meg azt a tucat-melegséget, ami a képből árad.
A harmadik kép sem giccs, hanem egy rossz (csúnya) quilt. Nincs kitalálva. A nagy kékségbe be van dobva néhány cowboy és ennyi.
A negyedik a legnagyobb giccs. A képről el kell mondanom, hogy olyan érzésem van, ez az utca Orvietóban van és én voltam ott, és teljesen el voltam olvadva a hangulattól. Lehet, hogy nem, de akkor is. Számomra a képet az andalgó pár teszi giccsé. Hatásos, szépen-aprólékosan megcsinált, de giccs.
Az ötödik - ugye - Fassett. Várnai Ica egy magánlevélben vetette fel, ami nekem is járt a fejemben. Van-e olyan, hogy egy művész direkt túlzásba viszi a cicomát, és ettől már inkább megmosolyogtató, amolyan cinkos összekacsintás a művész és a néző között? Fassett nekem "sok", de már annyira sok, hogy néha tetszik. Amúgy ő egyáltalán nem panelekből építkezik, (jó, vannak rózsák és egyéb virágok) hanem a színvilága teszi harsánnyá.
Ha Fassett giccs, akkor giccs az egész mexikói/latin-amerikai népművészet. Van nekem például egy igazi perui poncsóm kb. 7 éve, kétszer volt rajtam az utcán. Mindkétszer mindenki észrevette, hogy "hűha...", és nem tudtam, annak szól, hogy tényleg tetszik nekik, vagy annak hogy más is olyan túl harsánynak látja, mint én.
Amúgy csak érdekességképpen: még soha sem volt ennyi napi olvasóm, mint az elmúlt egy héten.

Megjegyzések

ezkriszti üzenete…
Fassett munkáival úgy vagyok, hogy a nyomott anyagai tetszenek, a quiltjei tetszenek, (elképesztő szinek egymásra). Mozaikjai so-so. Az az asztalka fehér fal előtt, egy db sötétbarna kiegészítővel hozzám jöhetne. :) Amikor az egész miskulanciát meg lefesti olajban.... Na, azzal nem bírok mit kezdeni.
Amaranta üzenete…
Pedig az előző posztodhoz írt megjegyzésem előtt, esküszöm, nem olvastam el ezt, de kb. így gondolom, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.
anyahajó üzenete…
Gondolkozom ezen a négyes képen. Nekem Barcelonaból rémlik egy ilyen utca. De mindegy is, vsz 12 egy tucat a mediterrán országokban. Ha valaki azt mondja, hogy andalgó pár sikátorban, akkor biztos azt mondom, hogy egy ilyen kép csak giccses lehet. Ha azt, hogy sétáló pár sikátorban, akkor nem. Szerintem a szóválasztás is számít. De vissza a képhez: ha nem quilt lenne, hanem fotó, akkor jobban tetszene. (Mint mondtam, ez nekem egy emlék, láttam ilyet, tehát nem egy képi frázis, hanem valami, amihez társítok egy jó napot.) Jobban megnézve a quiltet, valóban rezeg a léc. De nem a kompozíció miatt, hanem a tűzések miatt.
Szóval nekem ez a kép a legjobb példa arra, hogy miért giccs az egyik embernek, ami a másiknak nem. Ha nem igényel további munkát és csak az alap asszociáció jön hozzá (romantikus andalgás, be szép is a szerelem), akkor lehet, hogy giccs. Ha viszont valami többet is behív, akkor nem. Ezért is van, hogy hiába giccsesnek lehet nevezni egy naplementés festményt, de ha egy szuper nyaralás naplementés fotóit nézegeti az ember, akkor az már más kategória. Ismét mondom: csak szerintem.
Polyák Ildikó üzenete…
Köszi mindenkinek a megjegyzéseket. Természetesen senkit nem szeretnék meggyőzni, hogy mi tessen neki.
Az andalgós képpel kapcsolatban nézzétek meg az alkotó összes munkáját: www.lenorecrawford.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév