Színeltávolítás Domestosszal és discharge paste-tel

Na, akkor megmutatom, honnan indult a magyar blogos discharge-hullám. (Azért nem hívnám fehérítésnek, mert hogy a végeredmény a lehető legritkábban lesz fehér - ezért írtam "színeltávolítást" a címben.
Szóval, Rácalmáson egy fekete anyagon Domestosszal próbáltam meg az arashi shiborit. Gyorsan kellett dolgozni, hogy a viszonylag nagy felületen egyforma legyen a szín, meg ne is roncsolja annyira az anyagot. "Nyugaton" erre Stop-Bleach vagy Anti-Chlor nevű vegyszert használnak - ezzel állítják meg a klór hatását. A baloldali készült Rácalmáson, a másik fele meg itthon, és már sejtem is, mi lesz belőle.


Ez pedig egy kudarcos discharge kísérlet. A Jacquard cég termékét (amolyan tejföl sűrűségű anyag) ecsettel kell felvinni, majd gőzőlős vasalóval jön elő a minta. A discharge paste előnye, hogy kontrollálni lehet a mintát, illetve, hogy nem roncsol. Rácalmáson nagy népszerűségnek örvendett Ági páva-stencilje. Volt olyan aranyos, hogy kölcsönadta nekem, én meg kipróbáltam egy kékes-zöldes anyagon. Azt gondoltam, negatív pávának fogom hívni. Sajnos, nem az igazi, mert a páva szeménél olyan vékony a stencilfólia, hogy kis ecsettel is alászaladt, így nem rajzolódik ki igazán. Mindenesetre, letűzöm, meglátom, mennyire lehet javítani.

Megjegyzések

bucilla üzenete…
Milyen különlegesek! A pávás pedig mesés!
Polyák Ildikó üzenete…
Kösz, bár én nem vagyok elégedett a pávámmal.
A fórumos kérdésedre válaszul: nem tudom, mikor lesz tanfolyás (talán októberben?), és persze bárki jöhet. Majd ott a fórumokon kihirdetem.
Elizanikó üzenete…
Nagyon jók ezek a számomra új módszerek. Azt hiszem egy tanfolyásra nekem is be kéne iratkoznom, mert már rég volt a fehérvári festős fieszta. Azóta sok minden van, amit nekem is ki kell próbálnom.
Trudi üzenete…
Szuperek ezek az újabb festések. Nézz be hozzám, meglepi vár!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév