Bob új könyve

Bobot szinte Magyarországra költözése óta ismerem, hiszen egy volt külkeres kolléganőm/barátnőm élete párja immáron több mint húsz éve. Írt már útikönyvet Budapestről meg Magyarországról, két éve izgalmas könyve jelent meg 56-ról, most pedig - saját elmondása szerint - magyarországi impresszióit írta meg. Nem regény, nem önéletrajz, hanem egyszerűen rólunk (és persze róla) szóló sztorik láncolata. Természetesen most ezt olvasom, egyrészt Bob miatt, másrészt, mert igyekszem minden külföldiek által Magyarországról írott könyvet elolvasni.
Amúgy a legizgalmasabb élményem vele kapcsolatban pont' 10 éve történt. Egy interkulturális szemináriumot szerveztünk úgy 30-40 résztvevővel. Az egyik esti programként azt találtam ki, hogy megkérem Bobot, hogy legyen ő egy budapesti városnézés idegenvezetője - legalább az angol nyelv nem okoz neki gondot. Egy jó vacsoráért cserébe vagy 2-3 órát jártuk a várost a bérelt busszal. Nem is az volt az érdekes, hogy miket néztünk meg, hanem hogy milyen sorrendben és milyen szövegek kíséretében. Először a Parlamenthez mentünk, de nem a "hagyományos" látnivalókkal kezdtük, hanem a József Attila-szoborral. Jó kis felütés volt a túrához.
Szóval, mindenkinek melegen ajánlom a Magyarország kívülről, belülről című könyvet.

Megjegyzések

lomaquilt üzenete…
Érdekes volt olvasni a könyvről, megpróbálom megszerezni és elolvasni. Nekem módom volt korábbi életemben orosz, német és lengyel feleségekkel, férjekkel megismerkedni, akik ide jöttek, ill. olyanokkal akik pl. Lengyelországba mentek a 70-es évek végén. Szerintem ezeket a véleményeket összevetve a rendszerváltás után hozzánk érkezettek véleményével (elsősorban a nyugati féltekéről) igen érdekes lenne.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév