Az utóbbi napok termései (részben)

Egyszerre négy (!) nagy és egy kis quilten dolgozom az utóbbi hónapokban. Az első nagy már egy hónapja majdnem kész, de olyan anyagot (selyemsantung) találtam ki hozzá, amit sehol nem kaptam itthon megfelelő színekben és elfogadható áron, hogy inkább Amerikából rendeltem. Július 1-én adták fel ..... Ebből készülnek majd az applikációk.
A másodiknak a tűzésében vagyok benne, de egy kicsit beleuntam, meg különben is közeledik a Határtalanul pályázat határideje. Ezért aztán múlt szombaton elkezdtem tűzni a korábban megfestett "kaleidoszkópos" anyagot. Itt meg vasárnap délben elfogyott a cérnám.... Ekkor álltam neki a negyedik jó méteres darabnak. Ez afféle Georgia O'Keefee-virág lesz. Korábban festettem egy 60x3,50-es darabot, ami keresztben rózsaszínből lilába megy át. Ebből szabtam ki a szirmokat, összesen huszonnégyet. Már közben megcsináltam a virág közepét, Grilon-cérnával. A céhes újságban már írtam erről: ez az, ami meleg hatására zsugorodik.

Két patyolatos ruhafogasból (szerszám híján nehezen) csináltam egy kb. 50 cm átmérőjű fémkarikát, küllőszerűen betekertem a Grilonnal, tettem alá egy vízben oldódó fóliát és arra, mindenféle szirszart, ami színben passzol: az anyag cafatjait, szalagot, fonalat, Angelinát, gyapjút stb., és felülre megint egy fóliát. Aztán alsószálként megint csak Grilont használva, koncentrikusan és küllősen megtűztem. Eléggé szenvedés volt egy ekkora "himzőrámával" dolgozni. Aztán kiöblítettem a fóliát, majd majdnem lobogó forró vizet öntöttem rá. Ettől ugrott össze kb. 30 cm átmérőjűre.

Na, ilyen lett a "negatív" páva letűzve - most se tetszik:(
És itt a kicsi. Még valamikor festettem két darab szatént úgy, hogy egyik oldala sárga, a másik pedig lilás-kékes volt. Amikor feltettem a Fórumra, IO azt mondta, olyan, mint Van Gogh arles-i kávéháza. Már akkor megfogadtam, hogy egyszer megcsinálom. Az anyagon kicsit módosítani kellett, értsd átszabni, hogy jobboldalon is legyen sötétség. A képet selyempapírra átmásoltam, kinagyítottam A3-asra, és aztán az alapvonalakat bejelölgettem az anyagon. Vastag ezüst fémcérnával tűzöm. Még kevés van belőle, de azért megmutatom. A sárga részeken kevéssé látszik az ezüst, lehet, hogy ott valami más szín kéne. Meglátjuk ...

Megjegyzések

Elizanikó üzenete…
Hű, ezek nagyon izgalmasak ! Köszi, hogy megmutattad !

Legjobban a Georgia O'Keefee-virág leírása tetszett.

Olyan jó lenne, ha hasonlóan megmutatnád a többi technikát, s érdekes , számunkra ismeretlen anyagok felhasználását is. ( amikről a Hírfoltokban írtál )

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév