Bőrszínre való tekintet nélkül

 Lehet, hogy csak nekem fontos, de mindig örömmel írom le egy-egy quilt születését, mert érdekes visszagondolni, hogy is lett az, ami. Én az a fajta vagyok, akinek van ugyan valami elképzelése a kész "termékről", de az út során sok minden változik.

Ez az arcos quilt két forrásból ered. Egyrészt tavaly ilyentájt elkezdtem érdeklődni a portrék iránt: megvarrtam Belmondót gyakorlás gyanánt, aztán a szüleimet külön-külön, végül meg a Cseh Tamás / Karády Katalin kombót. Ezzel itt nagyjából vége is, mert annak nem sok értelmét láttam, hogy további ismert vagy ismeretlen emberek arcát öltsem textilbe. Ekkor találtam rá Melissa Averinos könyvére, ami szerencsére online is elérhető, és egy újfajta, erősen stilizált megközelítést tett elérhetővé.

Ezenközben egy könyvben találtam utalást Angelica Dass, brazil fotóművész Humanae című projektrére, amiben a világ különböző táján élő embereket fotóz le, és a Pantone-skála szerint beazonosítja az orruknál levő 11 pixelt és az lesz a kép háttérszíne. Nagyon tetszett Angelica 2016-os TED-előadása is, amiben még világosabbá vált, hogy miről is szól ez az egész vállalás.

Arra gondoltam, hogy mi más lenne a növényi festéssel készült anyagaim jobb felhasználása, mintha emberi bőrt varrnék belőlük. Bár elvileg lehetett volna, nem ellenőriztem, hogy tényleg vannak-e ilyen színek, Tettem még hozzá egy kis feketét meg nagyon sötétbarnát, mert az nem volt a készleten, bár ezt is lehet növénnyel festeni. Mivel ezeknek az anyagoknak a zöme kis darab volt, ehhez igazodva Melissa könyve alapján "kiszerkesztettem" egy fejet és felvágram négy részre. 

Aztán elkezdtem varrni, pontosabban ragasztani az egyes kupacokat mindenfajta tudatosság nélkül. Csak arra törekedtem, hogy mind más legyen. A legnehezebb az orr-rész volt, mert ott valahogy kevés különbség van az emberek között, pláne szemből fotózva. Összesen 15 "fejnyi" téglalap gyűlt össze, és akkor elkezdtem gondolkodni, hogyan is varrjam össze. Később még csináltam darabokat, és összesen 20 fej lett.

Nagyon szerettem volna valami "mobil" struktúrát csinálni, amiben az egyes részek mozgathatóak, és a néző saját maga hozhatja létra az arcokat. Ehhez kellett volna egy váz, amiben a csíkok mozognak. Ez az elképzelés ott kapott gellert, hogy akkor lett volna egy kb. 30 cm magas 3 méter hosszú csíkom, ami nem egy praktikus méret. Az is lehetett volna, hogy a négy csíkot felhengergetem a két oldalon, de ennek a rögzítése se lett volna egyszerű. Így aztán maradt a hagyományos fali quilt. Először ezen az elrendezésen gondolkodtam, de úgy ítéltem meg, hogy néző legyen a talpán, aki ebből összerakja az arcokat.

 

Így aztán maradtak a "hagyományos" blokkok, amiknek az elrendezésénél csak a kontrasztra figyeltem.

A tűzésnél színben igyekeztem minél jobban beolvadni a háttérbe, csak a szemeket tűztem le körben kontrasztosan.

 Ilyen lett egyben. Bevallom, imádtam nézni ezeket a szürreális fejeket. Sokat gondolkodtam, hogy van-e nemük. Mi tesz egy arcot nővé vagy férfivé? A haja? A szeme? Van nekik életkoruk? Mivel nincsenek igazán ráncok, mind fiatal?

Amikor eldöntöttem, hogy beadom a SAQA Nincsenek rá szavak pályázátára, sokat agyaltam a címen. Remélem, hogy a választásom hűen tükrözi Angelica projekjének alapgondolatát is. Ezt a szöveget írtam mellé:

"Fehér, elefántcsont, alabástrom, nude, buff, rózsaszín(es), barack, barna, olív, latte, csokoládé, kávé, ében, fekete ... és még sok más, amire nincsenek szavaink." 

Most, hogy magamat fordítottam, rájöttem ezen színek egy része magyarul sem létezik. Nincs nude, nincs buff és az olív sem egészen az, amire egy angol anyanyelvű gondol.