Restancia

Jó régen nem írtam, igaz oly sok mindent nem tudtam volna mutatni, mert az elmúlt kb. hat hét elsősorban házidolgozatok, szakdolgozatok és vizsgadolgozatok javításáról szólt. Bár még holnap kezdődnek az államvizsgák (négy full nap), de azért már látom az alagút végét.
Kihasználom az alkalmat, hogy megmutassam a legutolsó nagyobb lélegzetű munkám, amin az utolsó öltéseiket múlt szombatra kellett megcsinálnom. Ekkor volt ugyanis a MOMÜ-összejövetel, ahol mindenkinek kellett prezentálni a tatabányai kiállításra szánt munkáját.
A nagy téma a "Rétegek", és én ezen belül szültem ezt a hét (22x97cm) darabból álló munkát, aminek a végén Szenvedély lett a címe. Sokat tudnék mesélni a születéséről, de meg kíméllek benneteket. Legyen elég annyi, hogy az utóbbi időben megpróbálok "sorozatokat" csinálni, azaz egy témát több oldalról körbejárni. Ezen kívül van egy félig kész ebben a témában, és két "agyban" félkész.

A kép minősége nem a legjobb, mert csak úgy készültek a fotók, így a részletekből is kevés látszik. Majd megnézheti az, aki eljön Tatabányára, illetve utána, mert azért csinálunk jó képet is róla.

Megjegyzések

katafolt üzenete…
Milyen izgalmas! Jó lenne közelebbről megnézni. Részletfotók nem készültek?
Már fél éve nyűglődöm 2 triptichonnal, nem haladok velük. Nem a munka riaszt, inkább a befejezés...
orsolya vanessza kiss üzenete…
Ez valami CSODA !!!! személy szerint engem lenyűgöz! :)
Márta néni azéris üzenete…
Ennyire azért nem kéne kímélj, mert Tatabányán lehet, hogy csak megnézni lesz lehetőségünk, megérteni a technikát nem. Nagyon szenvedélyes!!A tangólépéseket a régi szép időkből aláképzelem.
Polyák Ildikó üzenete…
Köszönöm, köszönöm:) Kata, sajnos egyelőre nincs részletfotó, de majd lesz. Márta, ez flamenco - bár tök mindegy. Nincs benne semmi nagy truváj: a háttér sima fekete, pirossal tűzve, a "test" vízben oldódó fóliára készült csipkeszerűség, a ruhája meg több réteg piros-bordó selyem és polieszter, amire (v. amin keresztül) pöttyöket égettem forrasztópákával.
zazálea üzenete…
semmi truváj, hát persze, menne bárkinek, hogyne - azért bambulok előtte harmadszor :o))

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév