Hóvihar
Három hete az önképzőkörben kivételesen nem rajzoltunk, nem textileztünk, hanem origamit hajtogattunk. Deidre Adams blogjában olvastam, hogy részt vett India Flint kurzusán, aki Ámerikában a természetes növényi festés guruja. A vele készített mintadarabokat egy "hóvihar-könyvbe" tették bele. A link is ott volt, tehát csak meg kellett csinálni. Azért kapta ezt a fura nevet, mert Hedi Kyle-t, a kitalálóját egyszer hóvihar zárta el a külvilágtól, és unalmában kezdett el papírt hajtogatni.
Egy 24x96 centis Tyveket (ebből 6x12 cm-es, nyolclapos "könyv" lett) először harmonikára hajtottuk, majd megfestettük mindenféle festékkel, leginkább akrillal. Teljesen felesleges módon mindkét oldalán dolgoztunk, mert akkor még nem tudtam, hogy csak az egyik oldal látszik.
A hajtogatás kicsit botladozva ment, pedig tök egyszerű: a második, kisebb darabot(amit nem fotóztam le) már percek alatt ment.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbL3f5s-vRDfGSW5wCuj9OFKGbXQYVDpewjII0bTAWprcd_K0q1nGgJWXLYshDyMfyRfYOii37_I_dDFFI11T69i6VH-IA-vQEDlhnuXTcg5jX5vkhvNH1elFp_tr_ZPn6cGUVIP4GtQk/s320/blizzard1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh55wZJYOdX__knXjI03Zm3wAvEEsaaie-mG_9ojkuItapSWQW7L6UZtB-rOxTRCDcZLfNYDuoxuE5G9EhkPyYf1mSr7IqtK63sMdHUkR0K7x_NF6oykojj6-BnVggfjE9Qmb7NtkP7uSU/s320/blizzard3.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAUtSMHFvYQ4SRiv91xUHbkrKfsYhISgGr7DiU4DCvHzJpX2pBGJjauAdS1AyQyP-WaeokCMkHIxgQtqFJqJ2pI7cPsn2jveWjiKq3nYfFUuKp7IaemaPoDAYNypPHvHhfi15LAPG_Wh8/s320/blizzard2.jpg)
A "zsebekbe" mindenféle kis apróságokat lehet pakolni, sőt ha azt akarjuk, hogy tényleg könyv legyen, a gerincéhez bele lehet öltögetni "könyvlapokat", pl. textilt, hímzést stb.

Megjegyzések