FONTOS - Jane Dunnewold írja

Az élet felülírta a mára tervezett posztomat. Annyira a szívemből szól ez a minapi blogbejegyzés, annyira fontosnak tartom, hogy nem is bíztam a fordítóprogramokra. Gondot jelentett a craftsmanship és a refinement pontos visszaadása. Ha mondjuk blúzokat varrok, az előbbi azt jelenti, hogy pontosan, mívesen meg tudom csinálni, míg az utóbbi, hogy egyre bonyolultabb blúzfazonokkal is megbirkózom.

„Szerénységre int, hogy már túl régen vagyok a pályán ahhoz, hogy olyan művésznek/tanárnak tartsam magam, akit az emberek elismernek és tisztelnek. Furcsa ez az érzés, ha az ember tudja, hogy maga is folyamatosan tanul. De mégis ez a helyzet, és ez némileg kellemetlen felismerésekhez vezet, mert nehéz róluk beszélni anélkül, hogy ne sértenék meg másokat. Olyan leszek, mint az elefánt a porcelánboltban.

Matthew B. Crawford Shop Class as Soulcraft című remek könyvét olvasom. Crawford igazi értelmiségi volt, amikor is csapot-papot hátrahagyva műhelyt nyitott, ahol régi motorbiciklik feljavításával foglalkozik. A könyvében részletesen végig veszi, hogyan vált külön az értelmiségi és a fizikai munka, és ezenközben amellett érvel, hogy mekkora belső értéke van annak, hogy valamit megtanuljunk jól csinálni. Hogy a mesterségbeli tudás elsajátítását válasszuk.

”A mesterség azt jelenti, hogy az ember megtanul egy dolgot igazán jól csinálni, ezzel szemben az új gazdaság (a jelenlegi társadalmi trend) arra ösztönöz, hogy mindig új dolgokat tanulj, azaz a potenciált ünnepli, nem pedig a teljesítményt.”

Ez nagyjából összefoglalja saját területemmel, a textilekkel és a felülettervezéssel kapcsolatos egyik aggályomat. Mi a helyzet a csiszoltsággal? Mi a helyzet a mesterségbeli tudással?

Ne ugorjatok nekem! Létezik egy óriási független kézműves mozgalom a világban – aki nem ismeri, nézze meg pl. a spoonflower oldalt, vagy írja be a google-ba az „indy craft movement” kifejezést. Ez nagyon JÓ DOLOG. Az alkotást vissza kell szerezni az elitista művészvilágtól, ami kb. száz éve azt, a csak a saját céljait szolgáló nézetet hirdeti, hogy a legtöbb ember nem művész, nem is lesz az soha, kár is próbálkoznia. Ebből a szempontból tényleg némi lázadási energiára van szükség. Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy megtapasztalja az alkotás élményével járó örömöt és adranalinszint-emelkedést. Vegyünk ki ebből az egyenletből a művészetet! Az úgyis csak egy szó.

Mindenkinek el kell kezdenie valahol. Igen, a diák másolja a tanár munkáját. Ez a tanulási folyamat természetes fázisa. Igen, egyesek sohasem lépnek ezen túl, és egyesek sohasem lépnek túl az előre csomagolt bolti termékeken: kifestő könyveken, hímzőkészleteken, és olyan quilt könyveken, amelyek előírják, hol és mennyi anyagot vegyél, hogy pontosan lemásolhasd az ott szereplő quiltet. Rémisztő, hogy mennyi ilyen előrecsomagolt cucc kapható a gyerekek számára! És mekkora kár! Az önismeret ugyanis pont’ a kreatív ismeretlenbe való ugrásból táplálkozik. Még ha nem is tökéletes a mű, de a tiéd, és ez rendben van. És lehet újra kezdeni. És javítani. Csak gyakorlás kérdése.

Gondoljatok bele! Szerencsére olyan korszakban és kultúrában élünk, ahol gyakorlatilag mindent meg lehet csinálni. Naponta jelennek meg az újságok, tele vannak új módszerekkel, izgalmas kipróbálandó ötletekkel, régi anyagok újfajta felhasználási lehetőségeivel. Csak tessék, tessék! Gyűjtsd össze, és nyerjél valami díjat! Próbáld ki – kész van egy délután! Aztán próbáld ki ezt is – gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Jézusmária!

Én gondolkodást akarok. Én gyakorlást akarok. Tanár vagyok. Sőt méginkább segítőnek-vezetőnek hiszem magam. Senki kreatív energiáit nem akarom leállítani, és nem akarok véget vetni az örömnek. De szeretném lelassítani a dolgokat.

És szeretném megőrizni a fókuszt: a mesterségbeli tudást és annak fejlesztését.

Gondoljatok bele! Óriási a felelőssége annak, aki a nyilvánosság számára ír és/vagy tanít: végig kell gondolnia, mennyire vezérli írását az önérdek. Sokat gondolkodtam, hogy igazságos dolog-e a „jó és könnyű megoldást” bírálni. Nem fogadható-e el mégis, ha az emberek számára kiinduló pontot jelent? Nem vágynak-e majd később mélyebb és terjedelmesebb tudásra?

Lehet. Tudom, hogy ezt nem nekem kell megítélnem. De mint a nyilvánosság elé álló tanárnak igenis határozottan ki kell jelentenem, hogy a mesterségbeli tudás fejlesztése jó. Saját vizuális nyelved megtalálása jó. Pompás, ha megtanulsz egy dolgot nagyon jól csinálni.

Emlékeztek a mondásra „Sok békát kell megcsókolni ahhoz, hogy megtaláld a herceget? Jézus, leírni se szeretem ezt a kifejezést. Olyan szexista és ósdi. De az alaptétel igaz. Az ember különböző dolgokat szeret és tud csinálni, és addig, amíg nem próbál ki egy csomó mindent, nem tudhatja, mit szeret. Ha viszont megtaláltad, érdemes ragaszkodni hozzá. A mentális egészség alapja, hogy az ember tudja, miben jó, és ezt becsülje meg. Azaz egy dolgot művel, és azt folyamatosan tanulja. Ha valami igazán tökéletes elérését célozza meg a kihívás gyönyöre kedvéért. Valami tökéletesen megmunkált dolgot ebben a tökéletlen világban.”

Forrás: http://existentialneighborhood.blogspot.com/