Quiltek sorsa

Az Egy tábla boldogságot beválasztották a birmighami csapatba. Nagyon örültem, mert a sok egyéb munka után ez volt az első darabka, amit megcsináltam. Itt azt a részletet mutatom, ahol egy új módszert használtam. Van nekem egy Pelmet Vilene nevű nagyon vastag merevítőm, amit dobozokhoz, vázákhoz és hasonlókhoz használnak, ami az egyik oldalán vasalós-ragasztós. Ebből vágtam ki a betűket, ragasztottam fel, majd festettem le. Muszáj volt utólag, mert az anyag "vastagságát" mindenképpen utólag kellett volna kipingálni. Nagy lehetőséget látok benne!

Az Idő vasfogát félve, de reményteljesen vittem el a MOMÜ-re, hogy esetleg alkalmasnak látják a februári kiállításra. Eléggé tetszett mindenkinek (Eszternek is!), és megígértem, hogy csinálok belőle egy újat, amiben több lesz a világos, és kevesebb a rozsda. Tegnapelőtt már le is gyártottam az anyagokat.

Ja, és még az is más lesz, hogy megtaláltam a turai kastély alaprajzát, ami persze egészben túl nagy lenne, így csak egy szeletét fogom megcsinálni.

Idén is "beneveztem" az ALQS cserebere-akcióra. Mivel annyira nem volt idő igazán újat csinálni, ezt a kis egyszerű darabot fogom majd valakinek elküldeni. Kicsit unalmas :(, de élveztem a tűzését. Eddig 25 quilt van fenn, és úgy látom, más se nagyon erőltette meg magát.

Megjegyzések

dióhéj üzenete…
ó jajjnekem, ez gyönyörű!
méghogy unalmas, a színei miatt és a változatos tűzés miatt nekem nem unalmas :)
Zelnice üzenete…
szeretném én ezt az "unalmasat" nézegetni :-)
Polyák Ildikó üzenete…
Na jó, annyira nem unalmas:)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév