Hová tűnt a sok virág?
Elérkeztünk a 20 Perspectives csoport újabb kihívásához, aminek az Irodalmi áthallások címet választottuk.
Természetesen sokáig merengtem, agyaltam, gondolkodtam, hogy mi lehetne az a szöveg, ami nekem is fontos, de ugyanakkor sok néző számára is jelentőséggel bír. Mindenképpen angolul is létező szöveget kerestem, hogy ne kelljen a nyelvi-kulturális különbségekből adódó félreértésekkel/félreértelmezéssel bajlódom. Arra például nem mertem volna vállalkozni, hogy József Attilát megértessem az amerikai társaimmal.
Bár a Hová tűnt a sok virág? című dalt persze ezer éve ismerem, fogalmam sem volt, hogy mind a zenét, mind a szöveget Pete Seeger írta. Annyira sokan és sokféleképpen elénelkezték már minden nyelven, hogy szinte népdallá alakul. A magyar nyelvű előadások közül az abszolút kedvencem Mezei Mária drámai, nyers és fájdalmas interpretációja.
Indulásképpen azt tudtam, hogy nem akarok se virágokat, se lányokat, se sírköveket, hanem inkább a dal érzelmi hatását, a belőle sugárzó szomorúságot, fájdalmat és tragédiát akarom valahogy megjeleníteni. Valami nagy kopár pusztát láttam magam előtt, mondjuk nyár végén, háború után vagy amikor "elpusztul a világ" (József Attila),
Mivel a megegyezés szerint a quiltnek 60x60 cm-esnek kellett lennie, sűrített Procionnal punnyadt sárgásra festettem egy 70x70-es pamutpuplint, majd egy plasztikkártyával keskeny barnás-vöröses-lilás vonalakat rajzoltam bele. Elszáradt virágszárak? Kopjafák? Aztán még cseppentettem rá néhány vörös pöttyöt. Virágfejek? Vér? A kompozíció erősítése érdekében a bal felső sarokba tettem egy darabka szürkét (nem kék, mint ahogy a fotón esetleg látszik).
![](https://static.wixstatic.com/media/a33c89_251627ce5db04b7594a7e0224c60ca7b~mv2.jpg/v1/fill/w_450,h_440,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,enc_auto/a33c89_251627ce5db04b7594a7e0224c60ca7b~mv2.jpg)
Az elkészített szendvicset elkezdtem tűzni, és közben fogtam egy csomó 1 centi széles csíkot sárga-zöldes-barnás színben és ezekkel talán még egy kis mélységet is sikerült adni a quiltnek.
![](https://static.wixstatic.com/media/a33c89_7c311abc3ec54681b9c3c49ea8ff58f2~mv2.jpg/v1/fill/w_925,h_954,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,enc_auto/a33c89_7c311abc3ec54681b9c3c49ea8ff58f2~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/a33c89_86b4194d1ea246dd82d18a495ef7119a~mv2.jpg/v1/fill/w_450,h_559,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,enc_auto/a33c89_86b4194d1ea246dd82d18a495ef7119a~mv2.jpg)
Megjegyzések