Cseh Tamás + Karády + Don-kanyar

 Csináltam egy számomra nagyon fontos, de nem jó quiltet. 

Azért nem jó, mert csak egy eléggé zárt körnek - talán néhány tízezer embernek - szól, ők tudják csak igazán megérteni. Azért fontos, mert az a férfi van rajta, akiért már lassan 50 éve változatlanul rajongok.

Amúgy sohasem voltam afféle tini-rajongó, aki kiragasztotta volna a korabeli bálványok képét (nem is volt hová, mert nem volt "gyerekszobám", aki mindenhová követte a pop-rock zenekarok fellépéseit. Aztán egyszer - talán 1976-ban - a JATE Klubban - valószínűleg véletlenül - elmentem egy Cseh Tamás koncertre, és akkor ott valami elkapott. Nem mondom, hogy mindenhová követtem, nem is lehetett volna, de azért igyekeztem. Megvettem a lemezeit, a CD-it, betéve tudom az összes dalát, megvannak a róla szóló könyvek. Amikor 2009-ben meghalt, az akkor még létező összes nyomtatott újságból kivágtam a nekrológot. Sőt olyat csináltam, amit soha előtte (és azóta sem): elmentem a temetésére és pofátlan módon a második sorba tülekedtem előre magam. Azóta meg minden év januárjában Cseh Tamás emlékkoncertekre járok. Szóval, kétségtelenül rajongtam / rajongok érte.

Amikor a MOMÜ-ben felmerült a vágyódás témája, nagyjából a második gondolatom az volt, hogy őt kéne valahogyan megvarrni, kiváltképpen hogy mostanában portrékban "utazom": Elkezdtem gondolkodni, melyik dal vagy dalok lehetnének a képben. Mivel mindet tudom kivülről, és majd mindegyiket szeretem, nehéz volt a választás. Aztán valahogy lehorgonyoztam a Tábori levelezőlap Karády Katalinnak című mellett.

Erről persze eszembe jutott Karády Valahol Oroszországban című dala, és akkor megvoltak a quilt elemei: legyen benne Tamás, legyen benne Karády és legyen benne Don-kanyar. Innen aztán hosszadalmas tervezés kezdődött. Kerestem a fényképeket mindkettőjükről és végül ez a két kép lett a kiindulópont.

Két ember, aki egyszerre vágyódott és volt a vágy tárgya sokak számára. Hosszas photoshopolás után egybeolvasztottam a két képet.

Sokat molyoltam persze a színeken. Eredetileg a vöröst szántam Karádynak a szenvedély okán, és a kéket Tamásnak, aki szinte mindig farmerben és kék pulóverben lépett fel. De aztán egy jó ismerősöm azt mondta, fordítsam meg, mert egyrészt akkor Tamás lesz a hangsúlyosabb, másrészt a Karády úgyis egy "hideg" nő volt. Örülök, hogy megfogadtam ezt a tanácsot.

Persze el kellett menni anyagot venni, hogy mind a két színből legyen egy 5-6 darabos sorozatom. Bár itt-ott kihívás volt összerakni, de összességében ez egy gyors fázis.

Félkészen így nézett ki

 És akkor hogyan jöjjön be a Don-kanyar? Megint csak fényképet kerestem, de nem azt a tipikus "nagy fehérségben katonák vonulnak" fajtát. Ez a lövészárkos "pihenős" kép pont megfelelt a célnak.

Ebből tudtam szitát csinálni és nagyon halvány szürkével rányomtam a nem egészen fehér háttérre. És akkor már csak a tűzés volt hátra. A háttérbe persze azt tűztem, hogy "fú a szél és a fagy kígyója sziszeg....", bár ez egyáltalán nem látszik. A MOMÜ-s "elvárás" szerint 50x50 cm.

 És még megmagyarázom a címet. Tamás a 60-as évek második felétől kezdve rendszeresen részt vett bakonyi indiántáborokban. Az indián-neve Füst a szemében volt.