Az idő vasfoga

A legújabb munkámnak is hosszú története van.
Az úgy kezdődött, hogy a legutolsó Elle Dekorban (pusztán vizuális élvezkedés céljából vásárolom) volt egy képriport, amiben különböző modern bútorokat fotóztak le a turai Schlossberger-kastélyban. A kastélyt Ybl Miklós tervezte kívül-belül, ám az utóbbi - gondolom - 50-60 évben fél kézzel sem nyúltak hozzá: a lepusztult még nagyon enyhe szó. Rozsdás, mállik a vakolat, ki vannak törve az üvegek, hiányoznak a díszítőelemek. A neten csak külső képeket találtam róla, de azért el tudjátok képzelni, milyen lehet.
Az elképzelés az volt, hogy egy kastély "alaprajzát" készítem el, ahol az egyes "szobák" a szokások híven különböző színűek, ám ez a dicső múlt épp hogy előkandikál a rozsdás-vakolatos jelen alól.
Az alapanyag két forrásból jött: voltak a Robtól kapott kis darabka selymek-bársonyok-csipkék, és voltak a nyáron vasszulfáttal festett anyagaim.
Innen már viszonylag egyszerű volt a feladat. A rozsdásokból megcsináltam a "szobákat", majd aláapplikáltam a nemes anyagokat, majd tettem rá egy kis fehér meg kékes shiva mintát. Ezt követően volt némi hajtépés, ugyanis a rozsdás anyagot egyszerűen nem vitte a Bernina: semmilyen cérnát, semmilyen tűvel. Nem könnyen adtam fel, de be kell látnom, hogy a 20 centis szakaszokból álló tűzés nem igazán szép. Bontottam:(
Itt kezdődött a kézi tűzés/hímzés kétszálas osztott hímzővel. A tűzésminta egy mintakönyvből vett szőlőlevél akar lenni, de ez talán csak a legnagyobb négyzetben látszik. A végén még egy kis arany meg kék shivával dolgoztam rá itt-ott, fehérrel pedig az applikációk környékét kentem meg.


Ez sem egy túl vidám darab, úgy látszik, mostanában az elmúlás foglalkoztat. De most úgy gondolom, hogy a következő munkám egy tarka mexikói darab lesz:)