Leleplezés. Az "iráni quilt"

Az elmőlt körülbelül négy évben eléggé rákattantam a textilportrékra. Egyrészt meglepő ez a magam számára is, mert korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmit csináljak, másrészt viszont, ha belegondolok, hogy mindig is az ember alkotta dolgok érdekeltek, nem is olyan meglepő. Ráadásul én a portréimmal el szeretnék valamit mondani: az arc, az alak csak egy kompozíciós elem az egész quiltben.

A legújabb quiltemben a fantasztikus iráni utazásomat akartam a magam szerény módján megjeleníteni. Bár a kirándulás közepén történt térdalács-törés átmenetileg elrontotta az élményt, összeségében felejthetetlen élmény marad. Hetekig azon gondolkodtam, hogyan is tudnám visszaadni azokat a látványokat, azokat a történeteket, amelyek a 10 nap alatt értek. 

A quiltben három réteget akartam megjelenítani. Egyrészt Behnazt, akit Budapesten tanítottam néhány éve, és abban maradtunk, hogy ha majd eljutok Iránba, találkozunk. A városnézés közben az utolsó perzsa sah teneráni palotájának kertjében - alapos körülnézés után - levette a tendőjét, és csináltunk egy selfie-t (amin én vagyok kendőben) és ő mutatja meg a melírozott rövid haját, a fülpierciengjeit, és a töméntelen mennyiségű sminkjét. Másrészt be akartam hozni az iszlám műemlékeknek azt a jellegzetességét, hogy kívülről általában egyszerű (semmitmondó) éületekről van szó, amelyek belülről hihetetlen csodákat rejtenek. Végül, de nem utolsó sorában azt az igazán döbbenetes és fájdalmas élményt, hogy hogyan lehet egy egész országot a külvilág számára zárttá, ismeretlenné, pontosabban félreismerhetővé tenni.

Behnaz fekete kabátját és kendőjét sötétkékre változtattam, hogy egy kicsit kiemelkedjen a nagy feketéségből. Mellé három műemléket választottam. az iszfaháni királyi mecset írásos mozaikját, a perszepoliszi domborművek egyikét, illetve a shirázi Rózsaszín Mecset egyik üvegablakát.  Technikailag mindhárom különböző: a mozaik ragasztott darabokból készült, a relief igazi trapuntó egy elrontott ökoprintelt anyagból, míg az üvegablakot a tűzés után akrilfestékkel festettem meg.

Tudom, összességében nem egy "vidám" quilt, de Irán sem egy vidám otszág. Naponta többször szólítottak le bennünket a helyiek, és egyszer, miután tisztáztuk, hogy persze külföldiek vagyunk, azt mondtam egy 40 körüli szép és kedves asszonynak - jobb híján, utvariasságból -, hogy "We like Iran very much", amire ő mélyen átélt fájtalommal azt válaszolta, "We don't". Abban a pillanatban sírni tudtam volna.