Napsugaras házak a szegedi Alsóvárosban

Amikor 18 évesen megérkeztem a szegedi egyetemre, bevallom, fogalmam sem volt az alsóvárosi napsugaras házakról. (Mondjuk arról sem, hogy Alsóváros létezik:) Aztán megnéztem néhányat, és őszintén szólva nem voltam lenyűgözve, mivel akkoriban roppantul elhanyagolt állapotban voltak: szinte alig lehetett meglátni a "napsugarakat".

Elsősorban Bálint Sándor, szegedi néprajzosnak köszönhető, hogy viszonylag sokat tudunk a házak történetéről, illetve hogy mára már a legtöbb házat felújították, ahelyett, hogy az olcsó ledózerolást választották volna.

Az Alsóvárosban már a 19. század elején elkezdték építeni ezeket a stílusú parasztházakat, azonban a 1879-es szegedi nagyárvízben szinte mind elpusztult. Így a jelenleg is létezők a 19. század végén épültek. A Magyarországon egyedülálló oromzati faborítás célja az volt, hogy távoltartsa a gonoszt, a rosszat, elsősorban a természeti katasztrófákat és a járványokat. A sugarak egy aprócska ablakból indulnak ki, amit szögedi tájszólással "Isten szömének" neveznek.

 

Azt döntöttem el először, hogy sűrített Procionnal próbálom az egészet egyben megfesteni, mégpedig nagyon "napsugarasra". A kérdés az volt, hogy mekkora is legyen a ház, a környezete, szemből legyen vagy oldalról. Mivel csak 60x60 cm volt a kívánt méret, 1:1-ben megrajzoltam, majd ceruzával átmásoltam egy nagyon szép puplin anyagra. Kikevertem kétféle sárgát, feketét, meg egy kéket az égnek, fogtam egy plasztikkártyát és mély levegőt vettem.

 

Bevallom, igen elégedett voltam a végeredménnyel, mert sikerült egy kicsit szabálytalanra hűzni a vonalakat, és ettől mértanias is meg organikus is. Úgy gondoltam, hogy az ablakba tényleg kell egy szemet csinálom. Egy pici tűfestés készült, meg Inktense ceruzával kivilágosítottam a szemfehérjét.

Csak minimálisan tűztem meg sárgával meg feketével, szinte csak a rétegek összefogását szolgálja. Az ég kékjében is folytatódnak a napsugarak.