Új sorozat: Hajrá, magyarok!

 Szeptember 8-án a megnyitó végén azt mondtam,  valami vidámat, humorosat, mosolygásra serkentőt szeretnék varrni. Bár tudtam, mit beszélek, utóbb igencsak elgondolkodtam, jó volt-e az ötlet, nem túlságosan nagy-e a kihívás, tudok-e eleget a megvalósításhoz. Még a két velem készült interjúban is elmondtam ugyanezt, talán ezzel is sarkallni akartam magamat az ismeretlen cél felé.

Sokat gondolkodtam, mi legyen a téma, amiből több darabra futja, mi legyen az a "szál", ami végighúzödik mindegyiken. Hogyan lehet a "viccest" megvalósítani? Mindenféle ötletek után mindig visszajutottam a "szakmámhoz". Ha valaki nem tudná, jó tíz éve Magyarországra jövő külföldi üzletembereket készítek fel arra, hogy milyenek is a magyarok. Persze nem mindenki egyforma, komoly különbségek vannak generációk, földrajzi térségek között, de mégis vannak olyan toposzok, amelyek itt vannak bennünk, amiktől valószínűleg évszázadok óta nem tudunk megszabadulni, hiába a gazdasági-politikai-technológiai fejlődés.

Mire gondolok? Hogy zsenik vagyunk, vagy legalábbis azt gondoljuk, hogy intelligánciában kenterbe verjük az összes többi országot. Hogy (még mindig) nem tudjuk eldönteni, a kelethez tartozunk vagy a nyugathoz. Ennek persze most vannak aktuálpolitikai vonatkozásai, de ettől függetlenül is itt van ez a "kompország" jelenség. Hogy nem vagyunk igazán szorgalmasak, halogatjuk a dolgainkat, hátradőlünk, hogy "Ej, ráérünk arra még!". Hogy bezárkózunk az otthonunkba, és amíg nekünk nem fáj, nem foglalkozunk a "világ dolgaival". Hogy újra és újra elmondjuk, mi sokkal többre hivatottak vagyunk, de "az ellen" (török-tatár-osztrák......) meggátolja a fejlődésünket, ahogy Esterházy írta, "ellenségigényünk" van. Hogy végső soron mindenki magyar a világon, ha elég mélyen megkapargatjuk a családfáját. Hogy a magyar lányok a legszebbek a világon...... És még hosszan folytatható a lista.

Megterveztem, kitaláltam egy "magyart", és most vele, rajta keresztül ptóbálom megjeleníteni ezeket a hiedelmeket. Nem túlságosan fess férfi, és majdnem mindig kockás inget hord (mindenféle politikai felhang nélkül), kivéve, amikor focizik. Egyelőre nyolc pasast varrtam meg, és majd ők lesznek beleapplikálva a környezetbe. Az első (Pató Pál) már elkészült, most dolgozom a másodikon (Se kelet, se nyugat), és jól haladok.

Tudom, kéne fénykép, de szeretném egyben prezentálni egy virtuális (vagy valós?) kiállítási térben, így a következő néhány hónapban csak részletfotókat fogok publikálni. Tartsatok ki! Hajrá, magyarok!