2020. szeptember 23., szerda

Nincsen

 Itt az ideje, hogy megírjam édesapám quiltjének történetét. Lehet, hogy egyeseket csak a kész darab vagy csak a technikai részletek érdekelnek, de nekem természetesen érzelmileg fontos. Mondhatni, ki kellett varrni magamból. Így aztán azon quiltjeim közé tartozik, amit imádok - függetlenül attól, hogy másnak tetszik-e vagy sem.

 


A kiindulási pontom egy fénykép volt, amiről semmit sem tudok. Más, fennmaradt fotók alapján valamikor a 30-as években készülhetett, talán a nagyszüleim kertjében. Photoshopos manipulációval ezt a képet leegyszerűsítettem négy szürkeárnyalatra, megcsináltam a 'szabásmintát', és kinagyítottam kb. életnagyságúra. A kész quilt 78 x 187 cm lett/lesz.

 


Miután ez kész volt, elkezdtem anyagot gyártani. Egy 1952-ben az anyukámnak írott képeslap szövegéből csináltam Thermofax-szitát, és egy nagy darab fehér puplinra nyomtattam. Igyekeztem úgy csinálni "árnyalatokat", hogy hányszor nyomtattam a szöveget egymás fölé vízszintesen és függőlegesen. Lettek olyan darabok, ahol csak egyszer és így olvasható a szöveg, és lettek olyanok, amelyek szinte feketék lettek. Mivel csak két irányban tartottam a szitát, az anyagnak lett némi "kockás" jellege, amit egyáltalán nem bántam.

Aztán a nappali közepén egy darab vékony pamutra (amire először átrajzoltam a kontúrokat) elkezdtem vagdosni és pakolni. Alapjában ez nem volt nehéz feladat, de adódott néhány gond útközben:

1. A tiszta fehér darabokat muszáj volt két rétegből kiszabni, különben átlátszottak volna a ráhagyások.



 

2. A fényképen a jobb lába a bokor mögött van. Amikor fényképhűen raktam ki, úgy látszott, mintha féllábú lenne, ezért jelzés szerűen csináltam neki egy jobb lábat.



 

3. Nehéz volt kisakkozni, hogy milyen anyagok kerüljenek közvetlenül a test mellé, hogy ne olvadjon bele a háttérbe. Különösen a két karjánál kellett sokat kísérletezni.


 

4. És persze nehéz volt az arc, mert ahhoz kevés volt az árnyalat, de azért a végén mégis csak összeállt.



 

Így nézett ki a kész szendvics. 


 

Némi külső unszolásra aztán kellett valamit hozzátennem, abban a reményben, hogy nem csak nekem lesz valami mondanivalója. És akkor visszanyúltam Attilához és elővettem a Tiszta szívvelt.


 

Nem mutatom meg, hogyan és mennyit tettem rá a versből. Sokat. Legyen az meglepetés egy reménybeli kiállításon. Először - nagyon humorosan:) - azt a címet adtam neki, hogy József és Attila, de aztán meggondoltam magam, és Nincsen lett a címe.

2 megjegyzés:

dióhéj írta...

Imádat az egész, a "Katikám" nekem még mindig rejtély, de úgy látszik ennek így kell maradnia :)

Nóra írta...

Szívet melengető az egész történet és ismét egy nagyon jó quilt..