Aung San Suu Kyi

Egy Nobel-békedíjas burmai asszony, a tökéletes példája annak, hogy az elvhűség hogyan teszi az ember életét egyszerre tragikussá és magasztossá, az illetőt pedig népe körülrajongott hősévé.

Akkor hallottam először Aung San Suu Kyi nevét, amikor valamikor a tévében (valószínűleg véletlenül) megnéztem A szerelem ösvényein (Beyond Rangoon) című 1995-ös filmet. (A magyar filmcím-fordítók bődületes alkotása!) Bár volt benne valami szerelmi szál is, de a politikai üzenete, ráadásul, hogy először Cannes-ban vetítették, a főhős életére is hatással volt: átmenetileg kiengedték a házi őrizetből.

A honfitársai által Daw Suunak (Suu néni) nevezett politikus 1945-ben született Burmában, mai nevén Myanmarban az angol gyarmatosítás végnapjaiban. Édesapja alapította meg a modern burmai hadsereget, és az ő vezetésével harcolták ki a függetlenséget Angliától. Aung Sant 1948-ban meggyilkolták, majd néhány évvel később édesanyja is bekapcsolódott a politikai életbe, és 1960-tól Burma indiai és nepáli nagykövete volt, ahová természetesen a gyerekei elkísérték.

Daw Suu 1964-ben Új-Delhiben szerzett politikatudományi diplomát, utána Oxfordba ment, ahol újabb diplomákat szerzett. Tanulmányai befejezése után az ENSZ New York-i központjában dolgozott, és közben napi levelezésben volt leendő férjével a Tibet-kutató Michael Arisszal. 1972-ben összeházasodtak, két fiúk született.

Daw Suu további angliai és indiai egyetemi kutatómunka után 1988-ben tért vissza Burmába, éppen akkor, amikor U Ne Win elnök lemondása után komoly erők mozdultak meg a demokratikus változás érdekében. Az augusztus 8-i (közkeletű nevén a 8888-as felkelés) tömeggyűlésein Daw Suu fél millió ember előtt állt ki a demokrácia mellett. Hiába. Szeptemberben katonai kormány alakult, és a rákövetkező év augusztus 20-án helyezték először házi őrizetbe.

1888-ban alapította meg a Nemzeti Demokrata Ligát, amelynek vörös zászlójában egy repülő fácán látható. Az 1990-es általános választásokon a NDL a szavazatok 59%-át kapták, amivel a parlamenti helyek 80%-át szerezték volna meg, az uralkodó katonai rezsim azonban megsemmisítette az eredményt.

Daw Suu 1989 és 2010 között összesen 15 évet töltött házi őrizetben. A burmai hatóságok szerették volna, ha elhagyja az országot, de nem tette meg ezt a szívességet. A házi őrizet idején néha beengedtek hozzá külföldi látogatókat, de alapvetően elszigetelten élt. A néhány viszonylagosan szabadon töltött év rendszerint befolyásos külföldi politikusok, illetve az ENSZ közbenjárásának volt köszönhető, de mindig találtak újabb apropót, hogy elítéljék.

Akkor sem hagyta el Burmát, amikor 1997-ben a férjét Angliában prosztatarákkal diagnosztizálták, mert attól tartott, nem térhet vissza hazájába. Michaelt meg nem engedték be Burmába, mondván, nem tudnak neki megfelelő orvosi ellátást biztosítani.

A 2015-ös választásokon az NDL földcsuszamlás-szerű győzelmet aratott: elnyerte az összes parlamenti hely 86%-át. Daw Suu nem lett elnök, mivel a jelenlegi törvények szerint nem tölthet be állami funkciót az, akinek külföldi állampolgár rokonai vannak, így létrehoztak egy Állami Tanácsos nevű, miniszterelnökséghez hasonlítható funkciót.

Daw Suu a házi őrizet jelentős részét olvasással és meditációval töltötte, főként a buddhizmussal foglalkozott, nagy hatással van rá Gandhi, és annak erőszakmentes filozófiája. Mindig hazája hagyományos viseletében jelenik meg, hajában mindig ott az elmaradhatatlan virág.

"Anyaként fájdalmas volt a fiaimat feláldozni, de mindig tudtam, hogy mások többet adnak fel. Soha sem felejtem, hogy a börtönben lévő kollégáim nem csak fizikailag szenvednek, hanem a családjukért is aggódniuk kell, akik az önkényuralom alatti álló Burma nagyobb börtönében sincsenek-biztonságban.”

“Nem a hatalom tesz becstelenné, hanem a félelem. A hatalom elvesztésétől való félelem korrumpálja a hatalom levőket, a hatalom dühétől való félelem pedig az alattvalókat.”

 Nagyobbik fiával Alexanderrel Londonban.

 Tíz év késéssel vette át Oslóban a Nobel-békedíjat.

 Férjével, Michael Arisszal.