Se kultúra, se quilt

Talán nem jókor kezdtem el ezt a blogolást, mert egyelőre csak nagyon szolíd képanyaggal tudok szolgálni. Ma mehettem volna a kollégáimmal kirándulni a Hármashatárhegyre, mehettem volna Bécsbe a Monet-tól Picassóig kiállításra, mehettem volna céhes közös varrásra (ahol még sohase voltam) - ehelyett 6 órát tanítottam "Európai interkulturális kommunikáció" címmel.

Elmesélnék egy kultúrás sztorit a legutolsó előadásomról. Néhány évvel ezelőtt egy a Siemens müncheni központjában dolgozó ismerősöm mesélte, és - ha nem felejtem el - elszoktam mesélni, amikor a nonverbális viselkedés tárgyi aspektusairól van szó. Ő mondta, hogy amikor valaki állásinterjúra megy, akkor persze a vendégeknek fenntartott parkolóhelyekre kell beállnia, amelyekre tökéletes rálátás esik a HR-osztály ablakaiból. Az interjú után kilesnek az ablakon, és megnézik, milyen autója van a jelöltnek. Nem is annyira a márka vagy a modell számít, hanem a kocsi ápoltsága.

Amikor ezt elmesélem, a hallgatók rendszerint mosolyognak egyet, de az arcukon látom, hogy vagy nem hisznek nekem, vagy azt gondolják, egyedi esetről van szó. Most is ez történt. Ebben a csoportban viszont van egy nagyon kedves német cserediák, akire a történet után kérdőleg néztem, és ő teljes természetességgel és meggyőződéssel mondta, hogy "hát, persze, ez így van". Volt aztán nagy felzúdúlás a többiek körében, hogy ez mekkora ökörség, meghogy nem is fair, meg különben is .... Azért remélem, sikerült megmagyaráznunk a miértet.

Zsuzsi ma végre hazajött a mamámtól, és elfoglalta megszokott helyét a fotelben. Már simán fel tud ugrani.