Bejegyzések

Újabb veszteség

Kép
Egyetlen előadóművész van, akiért rajongok, amúgy kamaszosan, szerelmesen, elfogultan, istenítve. Tegnap meghalt. Cseh Tamás.

Moha bácsi, a törpe

Kép
Az apropót adó munkánál is fontosabb, hogy Pari férje ÉL! Egy (!) percet beszélhettek telefonon semmitmondó dolgokról, de legalább tudja, hogy él. Most egy pályázatra próbálok valamit csinálni, így a kész cuccot nem mutathatom egy ideig. A svájci pályázat címe Natur pur (Csak természetes anyagból), és én egy fatörzzsel próbálkozom. Megmutatom a "mohát", ami két darab kb. méter hosszú és 15 cm széles csík. Vastag vízben oldódó fóliára varrogattam cérnával és fonalakkal.

Távollét - Baltikum

Kép
Miután megcsináltam a Kultúraquiltek utolsó fordulójában a córdobai nagymecsetet kicsiben, elutaztam a három balti országba. Bár a szakmámból adódóan sok mindent tudtam róluk, de mégis sok volt bennem a bizonytalanság, a kérdés, hogyan is élnek arrafelé "interkulturálisan": litvánok, lengyelek, lettek, oroszok és észtek (meg még számos nemzetiség). Vannak gondok:( Nagyon szép és érdekes út volt. Millió egy templomot (katolikust, evangéliust, pravoszlávot), szép óvárosokat, várakat, kastélyokat, tengert és dűnéket, szabadtéri faszobor-kiállítást, delfinshow-t, skanzent, borostyánmúzeumot, vízesést láttunk (csak hegyet nem, mert arrafelé kb. 320 méter a legmagasabb pont). Mutatok néhány képet. A baltikumnak nagyon népszerű a patchwork, ennek bizonyítására egy vilniusi utcai árus. Ez Észtország legmagasabb vízesése, kb. 20 méter. Nem egy Iguazu, ezért jó közel lehet hozzá menni. Fényképeztem millió fatörzset - ez nagyon látványos volt. Bár nem vagyok vallásos, vizuálisan nagyon ...

Veszteségek

Február 17-e és június 28-a között három közeli barátnőmnek halt meg a férje. Mivel húsz-harminc éves barátságok, természetesen a férjeket is jól ismertem, szerettem, és őszintén gyászolom őket. A barátnőim - kis túlzással - romokban hevernek. A magam szerény módján próbálom segíteni őket a túlélésben. Tegnap kaptam hírét, hogy iráni barátnőm, Pari férjét június 27-én a teheráni repülőtéren letartoztatták, és azóta tudja, hol van Bijan, aki nem politizált, és az elnökválasztások körüli zavargások idején nem is volt otthon. Pari élete csodálatra méltő példa számomra, hogyan lehet nő létére feszegetni a muzulmán vallás előírásait. Sok illúzióm nincs a diktatúrák természetét illetően, és a halál utáni életben sem hiszek, de most négy barátnőm sorsáért aggódom. Ehhez képest a quiltelés....

Egy ütött-kopott doboztető

Kép
Az aranypaszta miatt nagyon nehéz (nekem) színhelyesen fotózni.

Kisquilt cserebere

Kép
A jobb oldali hasábban látható Another Little Quilt Swap című kezdeményezésre csináltam ezt a darabot. A címe Csipkés legyező , a mérete 40x60 cm. Ugyanúgy készült, mint nagyobbik társa, csak sokkal gyorsabban, mivel tudtam, mit akarok. Két saját festésű anyagot összevarrtam, szétvágtam, összevarrtam, szétvágtam stb., amíg elég kicsik lettek a darabok. A szendvicsen kijelöltem a legyező helyét, letűztem, és közben a csúcsokba tettem egy-egy darab festett, rogyasztott tyveket. Fekete akril festékkel lekentem, majd felvarrtam a szalagokat, beszegtem, és felvarrtam a bojtot. Végül lekentem akril lakkal, mivel a festék matt volt. Kb. negyvenünk quiltje kerül fel erre a blogra, mindenki választhat közülük 10-et "erősorrendben", amiket szívesen elfogadna, és majd Kate ki fogja sakkozni, hogy ki kinek küldi a munkáját. Most nekilátok az utolsó kultúraquilt fordulónak: a cordóbai nagymecset belső tere. Nagy a kihívás!

A textilfestő új ruhája

Kép
Ezt az anyagot nem bírtam otthagyni az üzletben - még akkor sem, ha muszáj volt egy új nyakláncot is venni hozzá:)