2009. január 19., hétfő

Öröm:)

Amúgy nem írtam volna ide, de ma van fennállásom x-edik évfordulója és éppen ma kaptam meg Dijanne csomagját. Még decemberben én voltam blogjának 200 ezredik (!) látogatója, ezért ígért nekem ajándékot. És pont' ma ért ide:)
Volt benne ez az igazi erdő (kb. méterszer méteres).

Plusz Dijanne könyvének teljesen jogtiszta másolata, pontosabban ez volt az eredeti kiadvány: ez jelent aztán meg könyv alakban. Plusz egy képeslap meg a képeslapon található bohóc "szabásmintája" egy ausztrál PW-újságból.

Kastanie kérte, mutassam meg a kabátkámat. Ez egy nagyon extra (meg drága) anyag: gyakorlatilag egy hálóba beleszőtt gyapjú- és selyemfonalak és szálak. És mivel ezért mindenfelé foszlik, olyan szabásmintát kerestem, amin minél kevesebb varrás van. Persze a négy varrásráhagyást is teljesen visszahajtottam, és úgy cikkcakkoltam el, tehát három varrás fut egymás mellett, de semmi sem látszik belőle.
Egy japánujjas pólóból szerkesztettem át a szabásmintát: elől lett 15 cm átfedés, módosítottam a kivágást és csináltam rá egy gallért. Ugyancsak az anyag tulajdonságai miatt választottam a szaténferdepántos elszegést, és a gombok is csak "dísznek" vannak, mert patenttal záródik.

Hihetetlenül puha és meleg

11 megjegyzés:

ezkriszti írta...

Bakker! Van egy eredeti Dijanne erdőd, meg könyved! A kabát meg pont passzol hozzá. Boldog jeles eseményt! Véletlenek pedig nincsenek, de ez jól összejött.

martimez írta...

Jajjjj!
De irigyellek!A könyv megvan,igaz franciául,a képeslep egy kicsit fénylik(nem látom a bohócot),de az erdőd csodálatos!(és micsoda eszmei értéke van!)
...pedig én is szoktam nála nézelődni :(

katafolt írta...

Hmmm,ez igen,ajándék!A kabát nemcsak puha és meleg,hanem nagyon szép is.

F.Gina írta...

Boldog 10. szülinapot ! :)))
Nagyon szépséges a kabátod, álom-puha lehet !

zazálea írta...

Amikor valaki valamit mutat, túl a mutogatnivalón (ami mint az álom, olyan), próbálom kitalálni, elolvasni, milyen könyvek vannak a képen, milyen olvasnivalókat rejtenek a polcok. Próbáltam forgatni ide-oda a képet, de csak a Britannica Hungarica látható. Na, nem lebecsülendő... :o)))

Még egyszer megnéztem.Van Cseh Tamás, Maupassant, és ha jól látom, Frances Mayes is. Hm, tetszik. Ez is! :o)

Elizaniko írta...

Ez aztán a szép ajándék ! Gyönyörü ez az erdő. Mikor először láttam Dijanne munkáit, már akkor becsavarodtam tőle...


Én is kívánok neked nagyon sok boldog szülinapot !!! :o))

kastanie írta...

Boldog születésnapot! Nagyon szép a kabát, kösz, hogy megmutattad!

Kicsoda írta...

Nagyon szep az erdo, boldog x-edik fennallast! A konyvnek azt a reszet lattam, amit a blogjan mutatott es nagyon jonak tunik, ha van idod/kedved elmondod milyen, erdemes-e megvenni?

Violini írta...

jól jön ebben a borongós időben egy kis meglepi,igaz?én meg veled örülök :-)

bucilla írta...

Gratulálok! Nem csak az x-edik fennálásodhoz, hanem a gyönyörű kabátkádhoz, és a sok szép és eredeti ajándékhoz is! Az erdő valami bámulatosan szép!

36évi írta...

Aztaaaaa! Egy igazi Dijanne-erdőőőőő!
A könyvről majd mesélj!
Az x-hez meg grat.
Amikor meg ruhavarrsz, azt mindig szeretem. :)))
(és titkon sárgulok)