Kultúra és quilt

 Ezek csak első impressziók, nem pedig kiérlelt gondolatok, mégis úgy gondoltam, meg kell írnom. Nagyjából 23 éve csinálok quilteket, ebből mintegy 15 éve kizárólag falra szánt, nem funckionális darabokat. Nehéz lenne itt globálisan megítélni, hogy ezek mennyire jók, mennyire tekinthetőek műalkotásnak. Imádok varrni, muszáj folyamatosan varrnom, a folyamatot szeretem, és kevéssé érdekel, hogy mi lesz a végeredmény sorsa. Az elmúlt 15 évben eladott quiltjeim számát a két kezemen meg tudom számolni. Bár tény és való, hogy nem igazán marketingelem magam. Rendszeresen "kirándulok" egyéb területekre. Három évvel ezelőtt óriási könyvkészítésbe kezdtem, imádtam, és jó volt egy bizonyos szintig elsajátítani a mesterséget.  Most júniusban is gondolkodtam, mit kéne csinálni a vakáció alatt. Először a kerámiára gondoltam, ami már régóta vonz, de aztán lemondtam róla, mivel itthon csinálható, és akkor már nem tudok igazán belemerülni - túl drága is lenne naponta kerámiaműhelybe járni.  A

 Na, akkor gyorsan, azon melegében megírom az utolsó feladatot, mielőtt elfeledkezem róla. Az eredeti terv szerint július 29-én még a nyitás előtt ott álltam volt a quiltek előtt Birminghamben. Mivel azonban akkortájt nemhogy az én Szputnyikomat, de az EMA által jóváhagyott oltásokat csak karanténkötelezettség mellett fogadtak el a britek, a feladat áttevődött a virtuális térbe. A brit társaink tényleg élőben csinálták meg, mi nyolcan pedig csak "felkészültünk". A feladat ugyanaz volt élőben és virtuálisan is. A tanáraink kiválasztottak négy kategóriát: art, modern, tradicionális és 3D tárgyak, és ezekből 5-5 pályaművet. Mi a képeket a rákövetkező hétfő reggel kaptuk meg, mindegyikről többet, egészeket, közelieket, de - hogy finom legyek - nem a legjobb minőségben.  Így aztán a kidolgozást elég nehéz, pontosabban néha lehetetlen volt értékelni. A 20 quilt bírálatára összesen egy órát kaptunk: ki kellett tölteni az értékelőlapot, jelezni, hogy díjazásra érdemesnek tartjuk-e va

Amikor tavaly megírtam az első négy modul történetét, még nem tudtam, hogyan alakul az utolsó kettő. Ezek a "gyakorlatok" az eredeti terv szerint élőben lettek volna 2020. áprilisában és júliusában, de mindkettőt elsodorta a járvány. Mi, a 16 tanonc némi nyomást gyakoroltunk az angol céhre, pontosabban a kurzus szervezőire-oktatóira, hogy valahogy találják meg a módját az online/virtuális munkának. Az ötödik, zsűrizési modul viszonylag könnyen és fájdalommentesen átültethető Zoomra, hiszen a valóságban is sokszor így zajlik. A hatodik modul - élő bírálat Birminghamben - sokat veszít az eredeti jellegéből, tartalmából, de azért megoldható. Akkor még persze azt sem tudtuk, hogy egyáltalán lesz-e fesztivál Birminghamben. Az ötödik modul tehát a (csoportos) zsűrizés volt. Ha valaki elfelejtette volna, az angol fogalmak szerinti zsűrizésnél nem valamiféle abszolút standardhoz viszonyítva választunk, nem adunk díjakat, hanem a beérkező pályamunkákból összeállítunk egy kollekciót. E

 Lehet, hogy csak nekem fontos, de mindig örömmel írom le egy-egy quilt születését, mert érdekes visszagondolni, hogy is lett az, ami. Én az a fajta vagyok, akinek van ugyan valami elképzelése a kész "termékről", de az út során sok minden változik. Ez az arcos quilt két forrásból ered. Egyrészt tavaly ilyentájt elkezdtem érdeklődni a portrék iránt: megvarrtam Belmondót gyakorlás gyanánt, aztán a szüleimet külön-külön, végül meg a Cseh Tamás / Karády Katalin kombót. Ezzel itt nagyjából vége is, mert annak nem sok értelmét láttam, hogy további ismert vagy ismeretlen emberek arcát öltsem textilbe. Ekkor találtam rá Melissa Averinos könyvére, ami szerencsére online is elérhető, és egy újfajta, erősen stilizált megközelítést tett elérhetővé. Ezenközben egy könyvben találtam utalást Angelica Dass , brazil fotóművész Humanae című projektrére, amiben a világ különböző táján élő embereket fotóz le, és a Pantone-skála szerint beazonosítja az orruknál levő 11 pixelt és az lesz a kép hát

 Az egész egy fényképpel indult, és viszonylag gyorsan egy 105x145 centis quiltté nőtte ki magát. A verdigris szóra kerestem rá, pontosabban hogyan kellene Procionnal ilyen szinű anyagot festeni. A verdigris magyarul patina, az a szín, ami réz felületen kialakul. A leghíresebb példának a new york-i Szabadság-szobrot szokták felhozni, de közelebbi példa lehet a Zsolnay-féle eozin. Ez persze máshogy jön létre, de színében hasonlít.  Ezt a képet találtam és beleszerettem. Ebből született az a gondolat, hogy legyen valami olyasmi, amiben még dominál a réz (arany), de már mutatkozik az idő múlása. Először elővettem egy csomó aranysárga anyagot, köztük több ún. színsort, olyanokat is, amelyek elmennek kicsit a zöld, illetve a barna felé. Ehhez fogtam még kétféle zöldet és kétféle zöldet. Csináltam egy 'repedezős' szitát és az összes anyagot leszitáztam sötétzölddel. Ez inkább feketének látszik a képeken. A kontraszt érdekében sötétkék anyagokat válogattam. Ezek olyanok, amelyeket kud

 Miután tegnap hirtelen felindulásból megírtam a Cseh Tamás quilt történetét, megláttam, hogy hónapokkal ezelőtt elkezdtem írni az "anyaquilt" történetét, de aztán nem fejeztem be. Akkor most jöjjön ez néhány munkaközbeni fotóval. Kiválasztottam az "őszies" anyagokat, és először az arcával kezdtem. Ezen még a félszemű állapotban látható. Hihetetlen, hogy mennyit változtat a szem. Ezen azért a végén még módosítottam. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy saját gyerekkori fényképeimet kinyomtatom sárgában, és abból lesz a ruhája, legalább részben. Három A4-es lapnyit nyomtattam magamból 0-tól 18 évig. Az ötletet imádtam, de - legnagyobb sajnálomra - nem működött. Hatalmas katyvasz lett belőle, így aztán jó kis konzervatív barna lett a ruhája, kicsi zöldes beütéssel. De azért magamat is beletettem gomb formájában. Na jó, de akkor mi legyen a fényképeimmel? Miután ebben az állapotban volt, el kellett gondolkodnom a héttéren. Az eredetin - ugye - egy függöny előtt ül. Az

 Csináltam egy számomra nagyon fontos, de nem jó quiltet.  Azért nem jó, mert csak egy eléggé zárt körnek - talán néhány tízezer embernek - szól, ők tudják csak igazán megérteni. Azért fontos, mert az a férfi van rajta, akiért már lassan 50 éve változatlanul rajongok. Amúgy sohasem voltam afféle tini-rajongó, aki kiragasztotta volna a korabeli bálványok képét (nem is volt hová, mert nem volt "gyerekszobám", aki mindenhová követte a pop-rock zenekarok fellépéseit. Aztán egyszer - talán 1976-ban - a JATE Klubban - valószínűleg véletlenül - elmentem egy Cseh Tamás koncertre, és akkor ott valami elkapott. Nem mondom, hogy mindenhová követtem, nem is lehetett volna, de azért igyekeztem. Megvettem a lemezeit, a CD-it, betéve tudom az összes dalát, megvannak a róla szóló könyvek. Amikor 2009-ben meghalt, az akkor még létező összes nyomtatott újságból kivágtam a nekrológot. Sőt olyat csináltam, amit soha előtte (és azóta sem): elmentem a temetésére és pofátlan módon a második sorba t