2010. december 26., vasárnap

Élmény ajándékba

Cristina Hoyos és Antonio Gades, a XX. századi spanyol táncművészet emblematikus alakjai. A jelenet számomra a "spanyolság" kvintesszenciája.
Sok szeretettel azoknak, akik nem ismerik őket, és azoknak, akik igen, de újra és újra tudnak bennük gyönyörködni.

2010. december 3., péntek

Retro - Input

Időben visszafelé haladva két kedvenc művészem kiállítását is láttam az elmúlt hónapban.
Ferdinando Boteróba még 1992-ben szerettem bele. Akkor Párizsban töltöttük a szilvesztert, és a Champs Elysee külső, parkos részén a járdán voltak felállítva a szobrai. Imádtuk ezeket a köpcös-faros-bögyös alakokat.

Csak utána tudtuk meg, hogy fest is, így aztán nem volt kérdés, hogy most a Szépművészetiben a helyem. Régen voltam olyan képzőművészeti kiállításon, hogy a közönség egyfolytában mosolyog, kuncog, vihog... Én is ezt tettem - újra és újra visszamentem egy-egy képhez és vihogtam.

2002-ben Salma Hayek - színésznőként és rendezőként - filmet készített Frida Kahlo mexikói festőművészről. Háromszor néztem meg moziban, sírtam és csodáltam őt - az életét és a festményeit. Igazságtalan módon Salma nem kapott az alakításért Oscart, pedig azóta sem láttam őt ilyen jónak.

Amikor szeptemberben megláttam, hogy a bécsi Kunstforumban kiállítják 60 festményét, 80 rajzát és töménytelen fényképét, tudtam, hogy ott a helyem. Európában még soha nem volt ennyi alkotása együtt. Nem kevés sorban állás után jutottam be, de életre szóló élmény volt.

Itt pedig egy rövid részlet a filmből (ha sikerül). Keressétek DVD-n, biztosan elérhető még.

Akkoriban annyira bele voltam szeretve, hogy még egy quiltet is csináltam Az én Fridám címmel. El is vittem a Határtalanulra, ahová kértek versenyen kívüli munkákat. Nem állították ki, azzal adták vissza a kezembe, hogy "túl harsány". Igen, de hát ilyen Frida, az én Fridám. Nem egy szende középkori szűzlány:)

2010. december 1., szerda

Retro 3

Kb. tavaly ilyenkor néhány napig "needle punchingoltam", azaz Berninára átszereltem a spéci talpat és Sheila Smith könyve alapján különböző dolgokkal kísérleteztem.
Az egyik darab Kunin (műszálas) filcre készült, vegyes színű gyapjú és organza darabokat "tűztem", majd kiégettem lyukacsosra.
Ekkor fel is tettem ide a blogra, és Zelnice azt mondta, ezek madárfészkek. Bár az elnevezés (meg a munka is) nagyon tetszett, nem tudtam, mit kezdeni vele. Most aztán tűztem neki egy alapot (nagyjából felesleges volt), csináltam neki egy keretet, és felvarrogattam néhány helyen a filcet. Még néhány darabka organzát felülről belenyomtam a nagyobb lyukakba és kicsit megpörköltem. Mindössze kb. 25x35 cm, de olyan helyeske.


2010. november 30., kedd

Retro 2

Aki már járt nálam festésen, talán felismeri ezt a szép darab narancs-kék egybefuttatott darabot. Sokáig nem akartam belevágni, utána meg nem volt ötletem, hogyan lehetne egyben tartani, de mégis elvágni. Aztán kitaláltam ezt a keresztet - bár eredetileg nem akartam ennyire középre tenni. Aztán tűzögettem kicsit - valahogy mindig félretettem, mert arra biztosan emlékszem, hogy március elején (amikor költözködtem) már egy rész le volt tűzve...
Aztán nyáron kész lett a tűzés, de nem volt benne semmi spiritusz. Ősz elején találtam itthon egy kékes-sárgás batikot, és ezzel november elején csináltam neki egy keretet. Ekkor már volt címe, de még mindig nem volt az "igazi". Ekkor jött az isteni szikra a múlt héten: van nekem mindenféle színű ragasztható fóliám. Nosza, a múlt héten kivágtam a mininégyzeteket vliesofixből, rávasaltam a fóliát, és már egészen emberi külseje lett.
A címe: Magaskereszt naplementekor. (A magaskereszt utalás Írországra, ahol a templomudvarokon kőkeresztre vésték a bibliai tanításokat.)

2010. november 29., hétfő

Retrospektív

Jól eltűntem:) Annyi minden összejött az utóbbi egy hónapban, hogy bár a munka mellett varrogattam is, arra már nem futotta az energiámból, hogy blogoljak is.
Jó néhány kisebb és nagyobb darab készült a műteremben augusztus óta, most majd megpróbálom visszafelé megmutatni őket.
A "Megperzselt szívek" mindössze 45x55-ös darab, de szívből jön:) Az egyszerű sárgászöld pamut alapra saját festésű pamutbársony, filc és tisztaselyem szíveket applikáltam, jól letűzögettem. Tettem rá négy nagyobb organza szívet, majd egy egész réteg kék organzát, kicsit odatűztem, majd hőlégfúvóval "megperzseltem". Nem nagy durranás, de szeretem.

2010. október 6., szerda

Egy kis kultúra:(

Az utóbbi időben teljesen megfeledkeztem a blog nevének első szaváról, pedig fontos az nekem, csak nem lehet "képesíteni".
Németországból, az Erasmus program keretében egy félévre érkezett, nagyon okos hallgató kérdez a hétfői előadáson, ahol a kisebbségi identitásról, kisebbségek integrációjáról stb. beszéltem/ünk.
"A hétvégén kimentem a Ferencváros-MTK meccsre. Volt ott sok fekete ruhás, kopasz fiú, egyfolytában valami Auschwitzcal kapcsolatos szlogent kiabáltak, karlendítéssel köszöntek egymásnak. Ezt nálatok lehet? Nálunk nem lehetne. Mit akarnak ezek?"
A válaszom: "Hát, mi egy liberális, demokratikus ország vagyunk - Ti meg nem."

2010. október 5., kedd

Miért pályázom én?

Az előző poszt nyomán hihetetlenül megugrott az oldal látogatottsága: háromszor annyian tévedtek ide, mint ahányan egy normál napon. A látható megjegyzéseken túl ketten írtak magánlevelet. Köszönöm mindenkinek, elgondolkodtatóak voltatok.
Így ahelyett, hogy a megjegyzésekre reagálnék, azokkal vitába szállnék, egyetértően bólogatnék, megpróbálom leírni, hogy én miért pályázom sokadszorra. Ja, és elöljáróban el kell mondani, hogy még sohase nyertem semmilyen díjat.
1. Exhibicionista vagyok.
2. Kíváncsi vagyok, hogy mások mit gondolnak a munkáimról.
3. Szeretnék folyamatosan tanulni/fejlődni.
4. Úgy gondolom, hogy egy-egy pályázat sokkal jobban serkent a tanulásra, mintha csak úgy, magamnak varrnék.
5. Minden elkészített munka során rengeteget tanulok, mind a kitalálási, mind a megvalósítási fázisban.
6. Nem heverek a romjaimban (sokáig), ha valakinek nem tetszik, amit csináltam.
7. Nagyjából meg tudom mondani, hogy mikor csináltam (viszonylag) jót és mikor nem jót. És - legnagyobb örömömre - sokszor már meg tudom mondani, hogy valami miért nem jó.
8. Mindig abban bízom, hogy a következő jobb lesz :)))

2010. október 2., szombat

Közvéleménykutatás - Miért nem pályázom?

A Céh már évek óta tapasztalja, én most szembesültem vele élesben, hogy hiába van több mint 700 tagunk, minden pályázatra igen kevés munka érkezik. A tavalyi országos kiállításra négy témában (!) 36 darabot kaptunk, a birmighami "barnára" 25-öt, az afgánra 11-et. Mint EQA-tagország, állandóan gondokkal küzdünk, ha külföldre kell küldeni egy anyagot. 2012. májusában Gröbenzellben díszvendég leszünk: 20-25 kertet ábrázoló művet várnak tőlünk. Mi lesz ebből???
A Határtalanul Férfias... témáját nagyon jónak gondolom, ráadásul lehetett (volna) csinálni hagyományosat és modernet, kicsit és nagyot, egyedül és csoportban, gyereknek és felnőttnek. Összesen 32 művet kaptunk:(, és ebből három külföldről érkezett, és ketten kettőt csináltak, tehát ha jól számolok, 27 magyar foltvarró fantáziáját mozgattuk meg.
Őszintén kíváncsi vagyok az okokra. TE MIÉRT NEM PÁLYÁZTÁL?
Aki úgy gondolja, hogy nyilvánosan nem szeretné megmondani, kérem, írja meg emailben.

2010. szeptember 29., szerda

Új könyvek - Philippa Naylor

Philippa Naylor egyik munkáját három éve már megcsodáltam Birminghamben.

Azt hiszem, ő lehetne az innovatív quilt egyik nagyon jó példája, aki nagyon hagyományos összeállítási és tűzési módszerekkel nagyon mai darabokat készít.
Az egyik új könyvemet ő írta. A címe szójáték: In the Limelight. Szó szerint Reflektorfényben-t jelent, de utal a saját maga által legsikeresebbnek ítélt munkájára, amiben a lime szín dominál.
Nagyon alaposan és érdekesen vezet végig azon a kb. féléves (!) folyamaton, ami alatt egy művet elkészít. Ezek a darabok ugyanis mind legalább 2x2 méteresek! Maga tervezi persze, festi az anyagot, 1:1-ben megrajzolja, sablonok alapján összevarrja, majd dúsan tűzi és imádja a trapuntót. Félelmetesen precízen dolgozik!
Szeretem az élénk színeit!

2010. szeptember 28., kedd

Maradt még egy kis festék...


így festettem egy kis ilyen-olyan selyemszálat. Fogalmam sincs, mire fogom felhasználni, de annyira imádom nézni:)

2010. szeptember 26., vasárnap

Újhagyma

Több mint két éve Dublinban vettem meg C. June Barnes Stitching to Dye című könyvét. Ki is próbáltam belőle valamit, de nem igazán sikerült, és valahogy mindig arrébb toltam, pedig nagyon izgatott a dolog.
A múlt héten kitaláltam, mit kéne csinálni, ráadásul miután villámlátogatást is tettem egy méteráru-boltban. Most a "hagymakorszakomat" élem: a lila után akartam egy kis újhagymát is csinálni, és úgy tűnt a módszer alkalmazható erre.
Tulajdonképpen nem komplikált a technika, és ennek megfelelően nagyon gyorsan készen is lettem.
Egy darab beavatott fehér pamutanyagra vízben oldódó cérnával fel kell varrni olyasmit, ami nem megy össze: gombot, nylonzsinórt, halcsontot, műanyagból vágott sablonokat stb. Ekkor így nézett ki a hagymám.

Utána ráfektetjük egy ugyanakkora darab viszkóz-gyapjú keverék filcre, és pamutcérnával egyrészt rögzítjük a cuccot, a legjobb cippzárvarró talppal dolgozni. Majd utána szabadtűzéssel tetszőlegesen megtűzzük: én különböző nagyságú spirálokat tűztem meg három kisebb hagymát. És itt már kész is van a kb. 90 x 50 cm-es darab.

Végül tegnap reggel kikevertem egy adag citromsárgát meg fél adag türkisz-cerulin keveréket. A módszer - ugye - azt használja ki, hogy a filc összemegy a melegvizes festés-mosásban, ezért összeugrik a pamut, viszont a "merevítések" megmaradnak, kiugranak. Egy darab fólián dolgoztam: flakonból rányomattam a sárgát, majd kéket, közben meg "masszíroztam" a bal kezemmel. Ilyen lett:

Összetekertem, hagytam állni és kimostam. A tegnapi jó kis eső miatt még most sem igazán száraz, de nem bírtam magammal. A kép annyival csal, hogy a sötét részek nem feketék, hanem szép sötétzöldek, ezért a kontraszt egyáltalán nem feltűnő.


Egyetlen bajom van csak. Annyira egyéni a technika, hogy - szerintem - csak olyasmit lehet csinálni, ami mindig is hasonlítani fog June munkáira.

2010. augusztus 29., vasárnap

A kesza


Elkészült a takaró fedlapja. Nem volt túl komplikált a feladat: csak a kirakásnál kellett egy kicsit sakkoznom, hogy az ötféle (?) anyag sohase kerüljön egymás mellé. Így néz ki egyben: messzebb nem tudok menni tőle.

Vannak rajta kis japán harcosok meg némi kalligráfia.

Vannak rajta a szokásos módon stilizált fenyőfák.

És persze a sétáló gésák sem maradhatnak el.

Csak árokban fogom megtűzni, meg esetleg az elválasztócsíkokra rakok valamit.

2010. augusztus 28., szombat

Kellett egy kis gyors eredmény

A három nagyobb munkám készül-készül, kettő már majdnem, a harmadik meg kb. a felénél tart. Vágytam egy kis gyors laza munkára, ezért Lynda és Carol könyve alapján csináltam egy "edényt".


Pontosabban csak az ötlet van tőle. Három A4-es Tyvek papírt lefestettem akrilfestékekkel (égetett umbria, okker és Paynes szürke), ráragasztottam őket Pelmetre (nagyon erős merevítő), majd forrasztópákával hullámos vonalban szétvágtam őket. Ezután simán egymás fölé varrtam a csíkokat. Levágtam pontos téglalappá, majd a két rövidebbik oldalán 2 cm távolságban lyukakat égettem. Egy "gyorsrozsdázott" selyemorganzából centi széles csíkokat téptem, és a lyukakon átfűzve összehúztam . Azért nem lett kerek, mert a Pelmet vastagsága miatt, nem tudtam annyira behajlítani, de nem is kár szerintem.
Ja, és nincs alja, szóval nem is edény, hanem egy csőszerűség. Azért is "kellett" ezt megcsinálnom, mert a korábbi farmervászonból készült "edényemet" elajándékoztam valakinek.

2010. augusztus 27., péntek

Szitázás - van még mit tanulnom

Tegnapelőtt 5-től éjfélig nekifeküdtem a szitázásnak. Azt nem mondom, hogy tele vagyok sikerélménnyel, sőt, de hát sora van ennek, mint a lepényevésnek. Szóval tanultam/tapasztaltam sok mindent.
Két tervvel indultam, és bár egyik anyag sem tetszik, de közelebb kerültem az álmaimhoz. Az első anyag ihletője a St. Malo-ban látott hullámtörő oszloperdő. Sok van belőle és nagyon izgalmasan néznek ki.

Háromféle méretben csináltam stencilt, és háromféle árnyalatú szürkéset kevertem ki. Ez lett belőle.:(

Még a múltkor csináltam vetexből egy bambuszos stencilt, most pedig még egy csomagolópapíros stencilt, amin a nagyobb levelek voltak.

Ez a közeli kép adja vissza a színét. A háttér Leslie és Claire ún. "visszafestéses" módszerével készült. Még kiöblítés előtt tegyük bele mosószódás vízbe, és a még szabadon lévő festékmolekulák megfestik, amit tudnak. Érdekes világos olív szín jött ki.

És beszürkítettem a fatörzs hátterét, sőt festettem hozzá egy ugyanolyan szürke "egyszínű" darabot is. Így már jobban lehet vele valamit kezdeni.

2010. augusztus 22., vasárnap

Thermofax és Procion

Eredetileg a maradék krumplikeményítőt akartam felhasználni erezetes anyag gyártásához, de sikerült teljesen elrontanom. Olyan vastag réteget kentem fel, hogy a rákent festék egy az egyben kimosódott.
Ehhez a folyamathoz viszont sűrített Procion kell. Elkészítettem a Günther-féle sűrítőt (fél liternyi, hűtve eláll egy-két hónapig), és egy púpos kanál feketéhez kevertem úgy egy fél decit. És hozzáadtam a mosószódát is, ami azt jelentette, hogy négy órán belül felhasználandó. Rákentem, de még maradt - mit lehetne csinálni?
Gyorsan elővettem a fatörzses thermofaxot, letéptem egy félméternyi lepedővásznat, és lesz, ami lesz alapon nekiálltam szitázni.
A "lesz, ami lesz" arra vonatkozott, hogy szilárdan nem voltam meggyőződve, hogy benne is marad a minta a kimosás után. Azt se tudtam persze, hogy mennyire lesz elég a festék. Közben még tettem hozzá sűrítőt, hogy talán az árnyalaton is változtatok, meg akkor elég is lesz a 2,40m hosszban.
Ez lett!!! Tök jó szerintem. És ami a legfontosabb, hogy ellentétben a múltkori szitázással az anyagnak teljesen jó fogása van! Nem biztos, hogy meghagyom fehérnek a hátteret, de így sem rossz.



És még van vagy négy deci sűrítőm! A jövő héten MUSZÁJ lesz felhasználni.

2010. augusztus 17., kedd

Az ágytakaró: kesza

Írtam, hogy a múltkorival azonos mintájú ágytakarót csinálok, csak a felhasznált anyagok különböznek.
A "minta" nem hagyományos PW-blokk, hanem a japán buddhista szerzetesek köntösét a keszát imitálja. Itt van egy eredeti 18. századi darab, ami kenderből készült.

A kesza páratlan számú csíkból áll, minden csík pedig páratlan számú téglalapból, amit félig eltolva varrnak össze. Minél több csíkból áll, annál magasabb rangú a viselője: három, öt, hét vagy még több. A középső csík szimbolizálja Buddhát, és a mellette levőknek is fontos jelentősége volt. A viszonylag egyszerű kékfestős anyagokból készültek mellett varrtak selyemből is, sőt ezeket még aranyszállal ki is hímezték.
Az én ágytakaróm nagyon magas rangra utal, mivel kilenc csíkból áll.

2010. augusztus 16., hétfő

Varrok ám én...

Csak egyelőre nincs mit mutatni.
A Határtalanul Férfias témájában készül a FŐ MŰ. Persze nem mondhatom, mit és hogyan, talán csak annyit, hogy egy nagyon férfias foglalkozáshoz kapcsolódik. Mivel egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy jól fog kinézni, ugyanebben a témában kiszabtam egy másikat is.
FŐ MŰ majdnem kész van, és nem is annyira rossz:) 2. számú FŐ MŰ még eléggé kezdetleges, kevés látszik belőle.


Harmadikként nagyon jól halad a turai Schlossberger-kastély második értelmezése. Az első is tetszett nekem, de voltak hibái, és a MOMÜ-ben abban maradtunk, hogy csinálok egy kicsit más variációt, amin egyértelműbb, hogy ez egy alaprajz. Ez is már majdnem megvan, és meg is mutathatom, amikor elkészül.
Negyedikként a hétvégén kiszabtam egy új ágytakarót. Mivel a hálószobám japán témájú, és a mostani takaró is amerikai japán anyagokból készült, az új is ilyen lesz. Bár csak öt éves a korábbi, de a blokkok közötti bordó anyag a mosásban nagyon csúnyán kifakult. Most sötétkékkel próbálkozom.
Plusz még van egy ötletem... meg még egy ... meg még egy....

2010. augusztus 13., péntek

Az utolsó fénypont

Az utolsó ilyen poszt képei már nem Normandiában vagy Bretagne-ban készültek, hanem Chartres-ban, ahol hazafelé megálltunk két órára.
A chartres-i Notre Dame többek szerint a legszebb francia gótikus katedrális. Mivel nem láttam az összeset, nem tudok igazán állást foglalni, de ez tényleg lenyűgöző. Bár a szakirodalom szerint ennek van a legszélesebb főhajója Franciaországban, mégsem a mérete kápráztatja el az embert, hanem a töménytelen üvegablaka. Az ablakok a XI-XIII. században készültek, és a 185 darabból 164 eredeti! Hogy jön ki ez a nagy szám? Hát úgy, hogy két emelet magasságban futnak végig körös-körül ezek az óriási csodák.
Az ablakokban a kék dominál, olyannyira, hogy az üvegművesek ezt az árnyalatot "chartres-i kéknek" nevezik.

Ez az északi rózsaablak - a nyugati - sajnos be volt állványozva.

A második szint ablakai sokkal "egyszínűbbek", sokkal kékebbek, és ettől az egész belsőnek igen sejtelmes hatása van.

A templom másik híressége a szentély körül futó hihetetlenül cizelállt dombormű.

Végül a harmadik nevezetesség: a labirintus a templom padlóján, aminek egyesek valamiféle misztikus sajátosságot tulajdonítanak. A fotót persze nem én csináltam, mert egyrészt ilyen rálátás nem nyílik a földi halandó számára, másrészt hagyományos módon benn voltak a padok.

2010. augusztus 10., kedd

Fénypontok 4

A sorban most valamelyik breton város/falu képeit akartam betenni, de képtelenség választani. Ez nem (egészen) azt jelenti, hogy mind egyforma, de mindnek volt valami sajátos bája.
Ez a Bretagne egyáltalán nem Franciaország-szerű, engem inkább Írországra vagy Anglia bizonyos részeire emlékeztetett. Nagyon sok favázas ház, amelyek ellentmondani látszanak a statika törvényeinek, mert jobbra-balra-előre dőlnek. Bizonyos részeken inkább a szürke gránitot használták építőanyagnak, mert abból több volt. És mindenütt felfoghatatlan mennyiségű és fajtájú virág: hortenzia, petúnia, muskátli, pistike és még számtalan, általam nem ismert fajta. És nem csak a "szokásos" helyeken (ablakban, villanyoszlopokon, kőládákban), hanem pl. minden körforgalom közepén (pedig ebből sok van) vagy Quimperben minden hídon kilószámra.
Concarneau - nem virágbolt:)

Locronan - a templomkert kb. egynegyede

Rochefort-en-Terre - Franciaország hivatalosan legvirágosabb falujának idegenforgalmi hivatala

Rouen - akár Ausztriában is lehetne a muskátlik miatt

Vitré - egész kis épületkomplexum a XVII. századból

2010. augusztus 9., hétfő

Fénypontok 3

A Pont Normandie egy kicsinyt szélesebb és hosszabb, mint a Monet kertjében lévő. A Szajna torkolatánál Le Havre-ot köti össze a Honfleur nevű városkával, összesen több mint két kilométer hosszan. Amikor 1995-ben megnyitották ez volt a világ leghosszabb kábeles függőhídja.
Az első képen még nem az igazi híd látható (visszafelé fotózva), hanem a felhajtója, ami után az ember megérkezik az igazi hídhoz, ahol meg lehet állni, lehet fotózni, kiállítást nézni, inni-enni - no meg kifizetni a hídpénzt:)

Ez pedig már a mérnöki tudományok egyik csúcsa. Nem tudom, hány fokos az emelkedője, de eléggé félelmetes volt felfelé kúszni (mi van, ha elromlik egy autó??), majd utána lecsorogni a túloldalon. És képzeljétek, a jobb oldalon van kerékpárút és gyalogos járda:)

2010. augusztus 8., vasárnap

Ajándékok

A blog alapján úgy tűnhet, csupa öröm az én életem. Persze nem így van, de már megint egy nagyon hírt akarok megosztani veletek, mielőtt folytatom az útibeszámolóm.
Idén is részt vettem a quilt-cserében. Mutattam, hogy én mit adtam be a közösbe, pontosabban mit küldtem aztán Angliába Sharne-nak. Én pedig megkaptam a legelső helyen kiválasztott gyönyörűséget Lyndától:)


Mivel nem tudjuk, melyiket kapjuk meg a tizes listánkról, csak a Nyugati-postán törtem ki ujjongásba - a szó szoros értelmében. Az egyszerűség kedvéért a képeket az ő blogjából vettem.
Lynda nem csak ezt a faliképet küldte nekem, hanem még öt A4-es lap tyveket, négy rávasalható fóliát, két nagyobb darab rozsdázott anyagot és két képeslapot.