2011. december 22., csütörtök

Meditáció


Ez lett a címe az én japán kertemnek. Mivel végig kézzel varrtam, volt időm meditálni a "kavicsok gereblyézése" közben. A mérete 50x150 cm, amely furcsa arány olyan, mint a Ryonji száraz kerté (10x30 méter). Három oldalon magas vályogkerítés veszi körbe. Összesen 15 kő van benne három csoportban, aminek a jelentésére több kísérlet történt.

2011. december 17., szombat

Na még egy

Reagálva a megjegyzéseitekre, én is elmondanám a véleményemet az öt képről. Nekem egyik sem tetszik, de mindegyik más miatt.
Az első igazából nem giccs (a pillangó nem feltétlenül az), viszont nagyon zavaros, meg nem komponált munka.
A második anyag erősen giccses: panelekből építkezik, és arra apellál, hogy mindannyian szeretjük a télapót, meg a havat, meg azt a tucat-melegséget, ami a képből árad.
A harmadik kép sem giccs, hanem egy rossz (csúnya) quilt. Nincs kitalálva. A nagy kékségbe be van dobva néhány cowboy és ennyi.
A negyedik a legnagyobb giccs. A képről el kell mondanom, hogy olyan érzésem van, ez az utca Orvietóban van és én voltam ott, és teljesen el voltam olvadva a hangulattól. Lehet, hogy nem, de akkor is. Számomra a képet az andalgó pár teszi giccsé. Hatásos, szépen-aprólékosan megcsinált, de giccs.
Az ötödik - ugye - Fassett. Várnai Ica egy magánlevélben vetette fel, ami nekem is járt a fejemben. Van-e olyan, hogy egy művész direkt túlzásba viszi a cicomát, és ettől már inkább megmosolyogtató, amolyan cinkos összekacsintás a művész és a néző között? Fassett nekem "sok", de már annyira sok, hogy néha tetszik. Amúgy ő egyáltalán nem panelekből építkezik, (jó, vannak rózsák és egyéb virágok) hanem a színvilága teszi harsánnyá.
Ha Fassett giccs, akkor giccs az egész mexikói/latin-amerikai népművészet. Van nekem például egy igazi perui poncsóm kb. 7 éve, kétszer volt rajtam az utcán. Mindkétszer mindenki észrevette, hogy "hűha...", és nem tudtam, annak szól, hogy tényleg tetszik nekik, vagy annak hogy más is olyan túl harsánynak látja, mint én.
Amúgy csak érdekességképpen: még soha sem volt ennyi napi olvasóm, mint az elmúlt egy héten.

2011. december 15., csütörtök

Tényleg az utolsó giccs

Ha lenne értelme, azt mondanám, teszteljük magunkat. A definíció szerint giccs-e, ízléses-e, tetszik-e nekünk.
1. Egy quilt

2. Egy anyag(panel)

3. Egy quilt

4. Egy quilt (!)

5. Kaffee Fassett mozaik (ezt már azelőtt letöltöttem, mielőtt szóba került a neve)

Természetesen van véleményem mindről, de adok nektek egy kis időt.

2011. december 14., szerda

Giccs? - 4 (Az utolsó)

Újfent köszönöm a hozzászólásaitokat és emailben megírt gondolataitokat.
Julcsi és Amaranta felveti a vallás+giccs összefüggést. Bár nagyon a fejemben volt, nem akartam ez ügyben megnyilatkozni, nehogy valakit megsértsek vallási meggyőződésében. Persze van véleményem. Egyrészt mai szemmel meglehetősen giccsesnek, pontosabban túldíszítettnek látjuk a barokk-rokokó templomokat, de ezzel már Luther Márton is így volt - igaz, másfajta szempontból. De ugyanez igaz mondjuk Versailles-ra is. Azt gondolom, ez tényleg ízlés kérdése: nekem "nem jön be".
Amaranta a saját bethleheme kapcsán vetette fel a giccset. A bethlehem szerintem toposznak tekinthető, tehát ab ovo közhelyes, mégis sokan sokféle módon megpróbálják megközelíteni. A tied, Amaranta, egyedi, rajta van a "névjegyed", nekem afféle naiv művészetnek látszik. Más a helyzet a vallási giccstárgyakkal. A Vatikánban is jó a "felhozatal", de ez sehol sincs ahhoz, amit a portugáliai Fatimában láttam. Na, ott aztán minden elképzelhető tárgyon, minden elképzelhető méretben ott van Jézus Krisztus. Szörnyű!
Ugyancsak Julcsi vetette fel, hogy művészet-e a "fehér alapon piros négyzet" típusú festmény. Valószínűleg Kazimir Malevicsre gondoltál, ő festett az 1910-es években ilyesmiket: van neki fehér alapon fehér négyzet (azaz csupa fehér) képe is. Azt hiszem, értem a festő szándékát, de maga a végeredmény számomra sem hat revelációként, magyarul hidegen hagy.
De azért van még itt egy nagy, fontos, engem erősen foglalkoztató, de valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés. Mit, pontosabban hogyan lehet festeni (írni, szobrászkodni, varrni stb.) 2011-ben, hogy egyedi, hogy új, hogy elgondolkodtató legyen? Nekem erről szól Nemes Nagy Ágnes írása. Teljesen egyértelmű számomra, hogy a XX. század elejétől "feladata" van a művészet nézőjének. Korábban készen kaptuk a terméket. Ott volt, mondjuk a Szamotrakéi Niké vagy a Mona Lisa, a néző ránézett, tudta, hogy mit lát, mondhatta, hogy nem tetszik neki (pl. El Greco portréi), de fel sem merült, hogy "nem érti". Az első avantgarde irányzatok hozták meg az ún. művészi szabadságot: nincsen objektív valóság, a festő mondhatja azt, hogy neki a menyasszony az égben repked (ld. Chagall) vagy hogy kockákból épül fel a nő arca. És ettől megváltozott a művészet élvezete: a nézőnek hozzá kell adnia saját magát a látottakhoz, tehát a művészet az alkotó és a néző közötti interakció. És ezért mondhatom azt, hogy X képeivel nem tudok párbeszédet folytatni, nem mond nekem semmit, nem segít megértenem saját magamat és a köröttem levő világot. De legalább meg kell próbálnunk ezt a dialógust, nem pedig élből elutasítani azt, amit látunk.

2011. december 12., hétfő

Giccs? - 3

Elnézést, hogy csak most reagálok a kommentekre, de három napig a frankfurti giccs-felhozatalban gyönyörködtem.

Annyira okosakat és megfontolandókat írtatok, hogy szeretnék itt visszatérni néhány megjegyzésre, és közben továbbfűzöm a gondolataimat.
Giccs, ízlés(telenség), (nem-)tetszés. Ezeket a fogalmakat nagyon nehezen tudom értelmesen definiálni, ezért inkább példákat hoznék. Visszatérve az első "giccses" posztban látott öt képre, az első négy nálam "csak" giccs, míg az utolsó egyszerűen ízléstelen, sőt azt is merném mondani, hogy ronda. Sőt a díjnyertes quiltet is inkább ízléstelennek, ízlészavarosnak (ha van ilyen szó) mondanám. Kicsit közelebb lépve a textilekhez: nem szeretem a horgolt csipketerítőket, de nem gondolom sem giccsesnek, sem ízléstelennek (bár ha őzike van benne recehorgolással?). Viszont a műanyag csipkeabrosz már tökéletes giccs, de nem feltétlenül ízléstelen. Vagy kimondottan foltvarrás terén nekem nem tetszik az ún. pasziánsz technikával készült falikép (pontosabban még nem láttam nekem tetszőt), de nem giccs, és nem is ízléstelen.
Igen, Marianna, a giccs megítélése függ időtől és helytől, bár vannak eléggé univerzális témák. Bár én már 40 éve is giccsnek tartottam a nagymamám vitrinjében levő 10 forintos porcelán-nippeket, és ugyan néhányat őriz közülük a mamám, de nem gondolja (remélem!) műalkotásnak. De tény és való, hogy például ezek a nippek sokkal elfogadottabbak voltak. Az átlag amerikai (aki nem létezik) európai szemmel egy csomó giccsel, sokkal sziruposabb, "édesebb" darabokkal veszi magát körül.
Igen, Judit, tudom, hogy van tudatos giccs-művészet (Jeff Koons és mások), de azt hiszem, a giccstermelésből ők viszonylag keveset produkálnak.

A giccs vonzereje abban rejlik, hogy megnyugvást jelent a csúnya, kegyetlen, igazságtalan világgal szemben, tehát tagadja a valóságot: kifényesíti a zord realitást és csillapítja fájdalmainkat.

Ezért könnyű eladni és "fogyasztani" a giccset. Adorno így magyarázta: Az emberek örömöt keresnek az életben. A tudatos és igazi művészeti élmény csak azoknak adatik meg, akiknek az élet nem jelent akkora terhet, hogy a szabadidejükben az unalomtól és a munkától is menekülni szeretnének. Az olcsó szórakoztatás éppen ezt a kettős vágyat tükrözi. Megnyugtat, elűzi a gondokat, mert előre-megemésztett formájú előre-ismert sémákkal operál, magyarul: nem kell rajta gondolkodni. Az élvezete nem igényel "erőfeszítést". Ezt szokták hangoztatni a kereskedelmi televíziózás bajnokai is: nem kell „fárasztani a népet”, abban a kevés szabadidejében kikapcsolódni akar, nem pedig holmi művészfilmeket vagy Ibsen-drámákat nézni.

És itt jön be a képbe a politika. Az 1930-as évek végén kezdtek el arról írni (elsősorban a frankfurti iskola), hogy az ipari forradalom után a városi munkás- és középosztály körében egyre növekedett a távolság magas művészet és a mindennapi élet között, tehát a művészet egyre elitistábbnak (a tömegek számára elérhetetlennek) tűnik. A művészet azon kivételezett kevesek számára elérhető, akiknek van idejük percepciós készségük pallérozására (azaz veszik a fáradságot, hogy megértsenek, megszeressenek egy első ránézésre nem megemészthető művet), és a modern műalkotásokat értő szemmel tudják megközelíteni.

Szíves figyelmetekbe ajánlom az előző posztban külön bemásolt írást. Bár az irodalomról szól, de nagyon is a témába vág.

Giccs? - 2 - Háttéranyag

Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről (1973)

VEGYÉSZNŐ: Szeretném, ha egyszer már megírnád.

KÖLTŐ: Mit?

VEGYÉSZNŐ: Hát amiről beszélni szoktál. Hogy milyen a modern vers, meg hogy tulajdonképpen meg is lehet érteni, meg efféléket.

KÖLTŐ: De hiszen folyton azt írom. Különben is megírták millióan.

VEGYÉSZNŐ: De ha én nem értem. Se a magyarázatot, se a verseket. Vagy ritkán. És én olyan ideges vagyok ettől. Ne tégy úgy, mintha nem értenéd. Én úgy szeretem Arany Jánost. Én a Vojtinával alszom el este, és hangosan nevetek magamban. De nekem nem volt egy jóízű versfalatom, mondjuk, József Attila óta.

KÖLTŐ: Tulajdonképpen mit értesz te azon, hogy modern vers?

VEGYÉSZNŐ: Ezt tőlem kérded? Vagy másképpen: te kérded tőlem? Röviden: a modern vers az olyan izés. Mondhatnám szebben, de nem mondom. Tudod te azt. És nem lehet megérteni.

KÖLTŐ: Szóval olyan izés. Ezt a megjegyzésedet mellőzhetném, de nem mellőzöm. Mert bár teljesen artikulálatlan, elismerem, hogy a maga módján világos. Továbbá a mai vers érthetetlen. Ez régi, régi vád, amely…

VEGYÉSZNŐ: És ha még olykor érthető is, akkor sincs semmi öröme benne az embernek. Nincs semmi öröme. Én nem hagyom magam terrorizálni. És kérlek, ne mondj hosszúkat. Olyanokat, hogy: a modern kommunikációs csatornák visszacsatolási micsodája meg extenzív-intenzív totalitás. Azt nem bírom.

KÖLTŐ: Persze. Azt hiszed, olyan egyszerű.

VEGYÉSZNŐ: Nem hiszem. De beszélj egyszerűen. Főleg arról beszélj egyszerűen, ami nehéz. Az a dolgod.

KÖLTŐ: Félrevezetően vonzó előírás.

VEGYÉSZNŐ: Én egyáltalán nem tudom felfogni, hogy ez az úgynevezett modern vers mért olyan, amilyen. Mért nem értem? És mért nem tetszik? Én talán nem igyekszem? Én nem töröm össze kezem-lábam azért, hogy közel férjek hozzá? Én talán…

KÖLTŐ: Hallgass már egy kicsit. Ide figyelj.

VEGYÉSZNŐ: …olyan vagyok, aki nem képes megérteni a saját kora művészetét? Mért kell olvasnom a ti versszövegeiteket, miközben egy kukkot sem értek belőlük? Én talán hülye vagyok? Nem tudjátok ti azt felfogni, hogy amit az ember huzamosan nem ért, azt megutálja? Majd aztán mehettek a Dunának…

KÖLTŐ: Az isten áldjon meg, hát…

VEGYÉSZNŐ:…mind a Dunának, ha az utolsó olvasótokat is elpusztítottátok. Én vagyok az olvasó. Hát nem nekem írtok?

KÖLTŐ: Nem.

VEGYÉSZNŐ (egy pillanatra elhallgat): Ne-em? Ezt csak azért mondtad, hogy elhallgassak.

KÖLTŐ: Azért.

(Rövid szünet.)

KÖLTŐ: De nemcsak azért. Mert hogy kicsoda kinek ír, az végül is sorrendi kérdés. Az ember kezdetben okból ír, nem célból. Ne felejtsd el, még te is írtál kamaszkorodban verset. Ne felejtsd el ezt, könyörögve kérlek, ahogy az emberek el szokták felejteni a gyerekkorukat. A versírás kezdetben életfunkció. A cél, a szándék, a „kinek írunk” később jön. Kell is jönnie. De most nem erről van szó. Arról van szó, hogy közöttünk fal van.

VEGYÉSZNŐ (döbbenten): Fal? Közöttünk? De édes angyalom, én igazán nem akartalak megbántani…

KÖLTŐ: Most hagyj. Most ne zavarj azzal a jó szíveddel.

VEGYÉSZNŐ: De…

KÖLTŐ: Nem bántottál meg! Még elvesztem a fonalat. Arról van szó, hogy fal van közöttünk, olvasó és író között. Ez nem újság. Ez a fal mindig volt, van és lesz, amíg csak az éppen soron következő jövőszeletben össze nem omlik. Az újság pusztán annyi, hogy kényelmetlen korunkban ez a fal magasabb a sokszázados átlagnál. És megmondom világosan: egyetlen új érvem sincs, amivel a téglákat döntögethetném. Sőt nemcsak érvem nincs, hanem kedvem sincs hozzá. Mert a mi vitánk, itt, most, ebben a pillanatban, amikor folytatjuk, máris elavult. Mi volt neked József Attila húsz év előtt? Mi volt Apollinaire? Semmi. És ma a szellemi aranyalapodhoz tartoznak, egy mondatban mondod ki a nevüket (arany) Arany Jánossal. Az a fal közöttünk időben húzódik, angyalom, vagy nagyrészt időben. Az a fal vagy van, vagy nincs, aszerint, hogy mikor nézzük. Mi itt, amikor vitázunk, egyszerűen adalékok vagyunk a 20. század hetvenes éveinek művészeti harcaihoz. Két lábon járó kordokumentumok vagyunk, semmi más. Lépjünk előre húsz évet, lépjünk előre ötven évet…

VEGYÉSZNŐ: Azért ne légy olyan nagystílű. Ötven év, az egy emberélet. Az nem mindegy. Se nekem, se neked.

KÖLTŐ: Ebben sajnos tökéletesen igazad van. Hiszen azért ülök itt veled. És még valamiért. Mert mégis-mégis igazi olvasó vagy. Mert…

VEGYÉSZNŐ: Most meg bókolsz nekem?

KÖLTŐ: …neked csakugyan kell ez az egész mindenség, amit modem költészetnek hívnak. Ezért rágod a májam hetente. De nem vagy sznob, nem úgy születtél. Inkább antisznob vagy, harapós, gyerekes, ezért esetedben nyugodtan kiküszöbölhető a rosszhiszeműség és az álhozzáértés. És mindez azért, mert neked voltak, vannak és esküszöm, lesznek versélményeid. Csak ne légy makacs, mint az öszvér.

VEGYÉSZNŐ: Mégsem akarsz te bókolni. Veszekedni akarsz.

KÖLTŐ: Azt is. Mert ha terrorizálásról van szó – hogy ugyanis te nem engeded magad terrorizáltatni –, arról bőven volna társalkodnivalónk. Ha nem tudnád: támadsz engem, fenyegetsz, megsemmisítesz. Támadsz az igényeiddel, elborítasz a vágyaiddal, rám döntöd a megrögzült versélményeidet. Alkalmazkodni szorítasz a tetszésedért. Vagy egyszerűen faképnél hagysz mindazzal, amiért én megfeszülök. Ennyit súrlódásainkról. És most vegyük sorra az érveidet.

VEGYÉSZNŐ: Érveltem volna? Valahogy nem vettem észre.

KÖLTŐ: De-de-de. Érveltél. Kiborítottad az egész érv-kosarat. Vegyük például első érvedet, amely szerint: a mai vers az olyan izés. Mikor szoktátok ezt mondani? Túlnyomórészt akkor, ha izmusos versről van szó. (Talán mert befolyásol az a belső rím, amellyel a két szó kezdődik.) Tisztelettel jelentem neked, hogy az izmusos vers, az avantgárd, a formabontás a világ négy táján olyannyira elterjedt (s közben meg is változott), hogy az utóbbi 50-70 év KÖLTŐi világnyelvének tekinthető. Nálunk – sajátos, hazai okoknál fogva – csak az utóbbi 10-15 évben íródnak, illetve jutnak el nagyobb mennyiségben a közönséghez e stílus termékei. Magyar források kutatása – tízes-húszas évek – folyamatban. Ha lengyel vagy francia vagy argentin volnál, már olyan reflexszerűen birtokolnád, vennéd tudomásul (tetszéssel avagy nemtetszéssel) ezt az eszköztárat, milyenséget, mint a régi motoros a jobbkézszabályt. Teljesen ártatlan vagy benne, ha ma még idegesít. Ezzel függ össze második érved a mai vers ellen, amit úgy szíveskedtél fogalmazni: „Hát én hülye vagyok?” Nagyon fontos megjegyzés. Mindig elpirulok tőle, mert tudom, milyen megalázó nem érteni azt, amit láthatólag értésünkre adnak; milyen kínos attól félni, hogy bolonddá tartanak. Ez utóbbitól nem tudlak megóvni (magamat sem); minden bonyolult kornak megvannak a maga szellemi szélhámosságai vagy egyszerűen: tévedései. De valamit kockáztatnunk is kell – az igaziakért. Te Adynál kezdted a század verseit, ma kis híján a kortársaidnál tartasz. Sőt – lázadozva, dühöngve – a még fiatalabbaknál.

VEGYÉSZNŐ: Hm. Vajon. Akárhogy is: ti túlságosan sok mindent elvettetek tőlünk, és keveset adtatok érte. Elvettétek például a formát, a rímet, a ritmust, a versolvasó eredendő gyönyörűségét. Nem képtelen gondolat az, elhagyni a versből, ami verssé teszi? És elvettétek az értelmet, a jól kiépített utat, ami vezeti az embert valahová.

KÖLTŐ: Hadd kérdezzek valamit. Szoktad te olvasni Ábrányi Emil költeményeit?

VEGYÉSZNŐ: Ábrányi Emil. Ahá. Az a múlt századi költő-műfordító. Mért olvasnám?

KÖLTŐ: Pedig kiválóan versel, és mindig érthető. Nemes eszméi is vannak.

VEGYÉSZNŐ: Egy gyönge költő nem cáfolhatja a költészet alapjait.

KÖLTŐ: Miért kifogásolod? Hiszen mindazt teljesíti, amit tudatosan kívánsz a verstől. Amit tudattalanul kívánsz tőle, ahhoz más szavak kellenek, olyanok, mint: hitelesség, eredetiség, megrendítő erő és így tovább – vagy inkább: a mindezeket hordozó hatástényezők. Ábrányi intő példa arra, hogy a tartalom meg a forma korántsem a költészet alapja; megrozsdásodott absztrakciók csupán, használatban más-más fogalmakkal állandóan megfoldozandók. És ezzel el is érkeztünk harmadik érvedig, az érthetetlenségig, amelyhez – oly szerencsés módon – mindjárt hozzácsatoltad formai kifogásaidat is. Az úgynevezett érthetetlenség egyrészt rendkívül egyszerű jelenség, másrészt nagyon bonyolult. Az egyszerű része: megváltozott a korstílus, mert megváltozott a kor. A 20. századi vers más nyelven beszél, mint elődei (s ennek a más nyelvnek az avantgárd is csupán része, szakasza, ösztönzője). Ezt a nyelvet egyszerűen csak meg kell szokni, mint a heringsalátát vagy a közúti közlekedést. A stílusváltás szükségességét nem is vonja kétségbe senki – történelmi távlatból. Milyen melegen mosolygunk, mondjuk, a romantika, mondjuk, a Victor Hugo ellen elpazarolt záptojásokon. Amivel viszont nem szoktunk számolni, hogy a mi korunk nagyon megváltozott. És ez már a dolog bonyolult részéhez tartozik. A tudomány és a társadalom, a háborúk és a csillagászat, az atommáglya és a lélektan gondoskodik mindennapos, új meg új megrázkódtatásainkról. Századunk emberét bámulat és hideglelés rázza egyszerre, ha szemügyre veszi mindezek létrehozóját, vagyis önmagát. Sok minden meglepett minket ebben a században, de legjobban önmagunktól lepődtünk meg (hogy kancsalul rímeljek egy Szophoklész-mondásra). Nem csodálkozhatsz rajta, hogy az önszemlélet egyik kifejezője, a versíró ebben a szüntelen rázkódtatásban, új meg új vasúti váltókon áthaladva, el-elharapja a szót, sőt olykor a nyelvét is. Az elharapott költői nyelv költészete – így is nevezhetném a mai verset. A század meghökkenései arra kényszerítenek, hogy mintegy újratanuljuk az emberi beszédet szorgosan bővítve szókincsünket eddig nem ismert ragokkal, sorközökkel, riadalmakkal avagy víziókkal. Így igyekszünk hiteles híreket szállítani mindnyájunkról. A feladott lecke nehéz. Csak egyet ne felejts el: ez az érthetetlenség az újabb, a hitelesebb értelem keresése.

VEGYÉSZNŐ: Jó, jó. De hát nem kockáztattok túl sokat? Kockáztatjátok az olvasót, kockáztatjátok a verset, az eddig jól bevált költői módszereket. Elismerem: a kor bonyolult. Én sem most léptem le a falvédőről. De miért töritek szét az eddigi kereteket?

KÖLTŐ: A kor törte szét az eddigi kereteket. Nem mi. Mi csak lényegesen megváltozott világunk hangjait próbáljuk versbe rakni. És kénytelenek vagyunk új skálákat keresni hozzá.

VEGYÉSZNŐ: Muszáj?

KÖLTŐ: Úgy látszik.

(Rövid szünet.)

VEGYÉSZNŐ: Szóval azt akarod mondani, hogy a vers idővel megvilágosul. Mert az érthetőség úgynevezett formanyelv kérdése.

KÖLTŐ: Pontosan. A különféle költői irányzatok, izmusok és nem izmusok mindegyike egy-egy ajánlat változott tudatunk kifejezésére. A mai versnek ezer árnyalata van. Nehezen viseled az avantgárdot? Keress hagyományosabbat. Ki tudja, hol a határ a kettő között? Pláne minálunk. Olvasó őfelsége pedig válogathat. Azt olvasd, ami tetszik.

VEGYÉSZNŐ: De azt unom.

KÖLTŐ: Mit mondtál?

VEGYÉSZNŐ: Jól hallottad. Ami feltétel nélkül tetszik, azt egy picit unom. A klasszikusok kivételével. Azok állnak, mint a Sion hegye, lelkem pillérei. De ami olyan… klasszicista, ami olyan… szokásos, tehát nekem tetszik, azt valahogy unom.

KÖLTŐ: (sóbálvánnyá válik).

VEGYÉSZNŐ: Értsd meg, én elindultam valahonnan, de nem érkeztem meg. Panaszkodtok, hogy a 20. században nehéz írni. Olvasni se könnyű. Én hörgök, és láncaimat tépem, ha megint meg akarnak velem etetni valamit, amit nem értek. De azért hozzászoktam már egy csomó újfajta ízhez. Ha nincs ilyen íz – színdarabban, filmben, képben, versben –, akkor hiányzik. Ha megkapom, akkor esetleg átkozódom. Se így nem jó, se úgy. Most mit csináljak?

KÖLTŐ: Ez… ez elég elképesztő. Önmagaddal ábrázolod a századot.

VEGYÉSZNŐ: Ezért nincs elég örömöm a versben. Az újmódiban ritkán találom, és a régimódiban is megcsökkent. (Most eljutottunk a negyedik érvemig – ahogy te mondanád.) Olyan ez, mint a Lorentz-féle transzformáció. Tér, idő, sebesség viszonya, ne haragudj, nem mondom el, nem neked való. Úgysem értenéd.

KÖLTŐ: (nyel egyet).

VEGYÉSZNŐ: A lényeg az, hogy még a méterrúd hossza is megváltozik benne. Bennem megváltoztak a mértékek. Vagy most vannak változóban. Azért kérlek, hogy mondd már el, mi van ezzel a mai verssel.

KÖLTŐ: De hisz mondom…

VEGYÉSZNŐ: Sose mondod eléggé…

KÖLTŐ: Jobban tudod, mint én…

VEGYÉSZNŐ: Mert megváltoztattátok…

KÖLTŐ: Mert megváltozott…

VEGYÉSZNŐ: Most aztán…

KÖLTŐ: Most aztán…

2011. december 8., csütörtök

Giccs? - 1

Tudom, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, de egyszerűen már nem bírom szó nélkül azt az iszonyattömeget, ami művészet/iparművészet/kézművesség címén megpróbálnak eladni nekem/nekünk itt és világszerte.
Miért írom meg ezt a minitanulmányt? Szerettem volna általánosságban körüljárni bizonyos fogalmakat, nem kis részben saját magam épülésére. Nem fogok magyar linkeket/képeket betenni (pedig jó kis dolgok vannak a Meskán is), mert nem célom, hogy bárkit is pellengérre állítsak. Nem fogok a tárgyi kultúrában (pl. kerti törpe, játékok, turista szuvenírek stb.) burjánzó giccsről írni, megpróbálok a foltvarrás/quilt (vagy ezen a fedőnéven eladott) témában maradni. Nem akarom megmondani, hogy mi (magas) művészet, mi giccs és mi simán csak ízléstelen. Nem akarok kinyilatkoztatni, csupán gondolkodni – remélhetőleg veletek közösen. Ezért is örülök, hogy a két korábbi poszthoz már jó sokan hozzászóltatok.

Igyekeztem több mindent elolvasni a témával kapcsolatban. A kiinduló forrásom Whitney Rugg, a Chicagói Egyetem tanárának
tanulmánya volt.
A szó eredetével kapcsolatban többféle elm
élet létezik, de annyi bizonyos, hogy a “kitsch” szót először az 1860-70-es években használták müncheni műkereskedők az olcsó műalkotásokra. A XX. század elejére a giccs már nem csak esztétikai kategória volt, hanem politikai töltetet is kapott, mégpedig az urbanizáció, a tömegtermelés, a tömegkultúra és az elüzletiesedés eredményének tekintették.

Mi giccses? A giccset elsősorban a téma, a tárgy ábrázolása teszi: elcsépelt, leegyszerűsített, mű/mache, az érzelmekre direkten ható, a “jaj de aranyos!”, az Elizabeth Bartontól kölcsönzött szóval “szacharin”, olyan mintha cukor lenne, de még sem az. Ezért vonzó a tömegek számára, ezért adható el nagy mennyiségben “Ha a műalkotásokat demokratikusan ítélnénk meg, aszerint, hogy hány embernek tetszik, a giccs minden versenytársát legyőzné.” (Kulka 1996). Kulka szerint az igazi művészetet az különbözteti meg a giccstől, hogy a giccs azonnal felismerhető, érzelmileg erősen telített tárgyakat vagy témákat ábrázol (ld. kiscica, kisgyerek, naplemente), de lényegesen nem gazdagítja az ábrázolt tárgyakkal vagy témákkal kapcsolatos asszociációnkat, azaz nem mond semmi újat (már millió egy ilyen cicát, gyereket, naplementét láttunk). Vagy gondoljatok a rossz szerelmeses filmekre: már percekkel előre tudjuk, mikor lesznek egymáséi, mikor fognak összeveszni/kibékülni (persze ettől még jót lehet bőgni a végén). Ebben a műfajban azok az én igazi kedvenceim, amelyekben azért van valami "csavar", mondjuk A szív hídjai (Bridges of Madison County).

A giccs szép elemeket is tartalmaz, pl. egy vörös rózsacsokor, de a szó szoros értelmében nem szép. Kulka (1988) szerint a giccs lényege, hogy a sokak számára vonzó képek felhasználásával kereskedelmi vagy politikai célzattal manipulálja az érzelmeket. Ha a giccset szembe állítjuk a szépséggel, a szépség őszinte, eredeti, összetéveszthetetlen élményt jelent a befogadó számára.

Kundera írta A lét elviselhetetlen könnyűségében, hogy a giccs alapvető sajátossága a „második könnycsepp”.

„A giccs a meghatódás két könnycseppjét csalogatja elő, melyek szorosan követik egymást. Az első könnycsepp azt mondja: milyen csodálatos, amikor gyerekek futnak a gyepen! Milyen csodálatos az egész emberiséggel együtt meghatódni azon, hogy a gyepen gyerekek futnak! - mondja a második. A giccsből csak ettől a második könnycsepptől lesz giccs." (1992:323) A giccs vonzereje éppen ebben rejlik, az ismerősségében, a közös érzések által adott visszaigazolásban.


Ez egy quilt, mégpedig - mint oldalt látszik a rozetta - díjnyertes darab!!!
Folyt.köv.

2011. december 7., szerda

Giccs - Bemelegítés

Ezek "műalkotásként" vannak eladva, tehát nem arról van szó, hogy a saját gyerekemről, a saját macskámról, a saját magam által látott naplementéről csinálok fényképet.




2011. december 5., hétfő

Attila és Antonio

Véletlenül találtam valahol a linket....

2011. december 4., vasárnap

Művészet, giccs, merő ízléstelenség....

Hetek óta forgatok a fejemben egy ilyen témájú posztot, és nem is az gátol a megírásában, hogy ez "veszélyes", hanem hogy nincs elég időm rendesen utánaolvasni a témának. Így karácsony előtt - azt hiszem - még izgalmasabb ez a kérdés, mint mondjuk júniusban.
Örömmel venném, ha kommentben, emailben megírnátok, mi jut eszetekbe a témáról, vagy esetleg belinkelhettek néhány tanulságos példát. Jó, tudom, mindenki hajszolt, de ha mostanában nem láttatok elég giccset, a Holdon laktok:)

2011. november 24., csütörtök

Ajajaj.....

Ilyen az, amikor minden összeesküszik az ember ellen. A pokolba vezető út is.....
Szóval, tegnap sorsoltam. Beírtam a random.org-ba a 20 kommentelő nevét, és mivel elbénázva nem tudtam kinyomtatni a képernyőt, lementettem Wordbe, és úgy nyomtattam. Gondoltam, majd lefényképezem, és berakom.
Na, ez a lépés nem sikerült. Persze ma újra beírhattam volna, de az már csalás lenne.
Így csak el kell hinnetek, hogy a listán Cz_Kriszta van a topon, utána jön szorosan b_Ildi és Ritafoltok.

És a díj. Bevallom, úgy gondoltam, ha ismerem az illetőt, ha nem, igyekszem a kedvében járni, ezért tegnap választottam ki ezt a kis pakkot: három márványozott anyag, egy passzoló kékes-zöldes meg egy pink, meg egy kis szintén saját festésű hímzőfonal. A pink hímzőfonal még hiányzott, de az nincs saját. Szerintem kijön belőle egy táska, Kriszta. (Írd meg a címed!)

Katafoltokat sorsolta a gép végére, neki szeretnék egy kis vigaszdíjat küldeni. Küldd el a címed!

Nagyon köszönöm a kommenteket, és akkor hajrá, csak így tovább ......

2011. november 23., szerda

Megvan a nyertes....

de nem volt ma időm lefotózni az ajándékot. Szóval még izguljatok kicsit!

2011. november 21., hétfő

Születésnap

Holnap lesz négy éve, hogy megszületett ez a blog.
Úgy érzem, a magam szempontjából jól sikerült a gyerek. Az első bejegyzések még erősen személyes hangvételűre ("Kedves Naplóm!" stílusúra) sikerültek, de aztán visszatértem saját magamhoz: elsősorban a quiltről és a kultúráról szólnak a bejegyzéseim, nem pedig a magánéletemről. Nem használom arra a blogot, hogy lájkoltassam magam: simán exhibicionistán megmutogatom, hogy mit csinálok. Ennek megfelelően nem tömegek olvassák a blogot, és viszonylag kevés a megjegyzés is. Ez utóbbit azért - őszintén megvallva - sajnálom, mert jó lenne több visszajelzést kapni másoktól/tőletek.
És ha már blog-születésnap, akkor a virtuális hagyományoknak megfelelően az ünnepelt ad ajándékot. Az a fantasztikusan egyedi és innovatív ötletem támadt, hogy azok között, akik november 22-én 00.00 óra és 23.59 óra között megjegyzést hagynak, kisorsolok egy ajándékot. Persze textileset és persze saját készítésűt.
Szóval, hajrá mindenki, most érdemes kommentelni!

2011. november 20., vasárnap

Jacqueline közbélése

Többen kérdeztétek tőle a kiállításon, milyen flízt használ. Rákérdeztem emailben. A válasz: Freudenberg Thermolam 270 vagy 272 (az egyik szélesebb, mint a másik), vagy Thermolam Plus (ez bevasalható).

2011. november 13., vasárnap

Egy kedves emlékkép

Nem szoktam sokat nosztalgiázni (még nem!), nem szoktam régi fényképeket nézegetni (na jó, ritkán), és - úgy egyáltalán - nem gondolom, hogy régen jobb, szebb, izgalmasabb életem lett volna.
Most viszont majdnem véletlenül (a Google Earth-ön való más-keresés közben) ráakadtam egy sevillai szálloda, a Patio de la Alameda fényképeire, ahol 1998-ban két éjszakát töltöttünk. Nem is szálloda ez, hanem apart-hotel, jó méretes, tökéletesen berendezett lakáskákkal. Amikor bementem a recepcióra, hogy van-e üres szobájuk, azt mondtam, kerül, amibe kerül, ITT muszáj megszállnunk. És nem is került sokba. Ott az elsőn a sarokban volt a lakásunk.

Ad 1. Talán meg kéne varrni ezt a hangulatot.
Ad 2. Jó lenne elmenni még egyszer ide:)))

2011. november 7., hétfő

Miért nem lehetett fényképezni Jacqueline kiállításán?

Tényleg mindenki odavolt a kiállításáért, én pedig önző és önzetlen módon nagyon örültem, hogy ilyen sok embernek - meg persze magamnak - ilyen felejthetetlen esztétikai élményt okoztam.
Néhányan zokon vették, hogy nem lehetett fényképezni. Egyrészt ez nem szokatlan quilt kiállításokon: a múltkor, amikor a Hírfoltokbeli cikk kapcsán utána néztem a szerzői jogi szabályozásnak itthon és külföldön, egyértelművé vált, hogy a mű "sokszorosítása" (ide tartozik a fénykép is) a szerző engedélyéhez között. És ezt az engedélyt ő nem adta meg.
Mivel három napig Jacqueline közelében voltam, így tudok egy másik indokot is tőle, ami szerinte a fő ok, és igen elgondolkoztató. Azt mondta, hogy ha lehet fényképezni, akkor emberek bejönnek, nem néznek se jobbra, se balra, előkapják a gépet, és sorban lefotózzák az alkotásokat, ahelyett, hogy a szívükkel és szemükkel apprecipiálnák azokat. És valóban, azt gondolom, hogy sokan töltöttek a "szokásosnál" több időt a teremben, mert nem lehetett fotózni. Azért nézték a lehető legközelebbről, azért fürkészték a nüanszokat hosszú percekig, mert tudták, csak a fejükben vihetik haza a "képet". Azért jöttek sokan többször is vissza, hogy még alaposabban szemügyre vegyék a munkákat.
És ugyan a blogokon valóban nem tudjuk "megosztani" másokkal, hogy mit is láttunk, de a fejünkben talán sokkal maradandóbban rögzültek ezek a csodák.

2011. november 5., szombat

Jacqueline Heinz kiállítása Budapesten


Akinek még nincs hétvégi programja, szívből ajánlom, jöjjön ki Angyalföldre a József Attila Művelődési Központba. A Céh Határtalanul kiállításának részeként itt van Jacqueline Heinz és 22 csodálatos műve. Csak most, csak Önöknek!

2011. október 20., csütörtök

Mit is tanít Polyákildi?

Az egyik első nemzetközi konferenciámon volt egy nagyon találó című eladás: "Tudja/érti a mamád, hogy mit is csinálsz?" Az enyém még (már?) nem igazán, de ezt a részét már feladtam.
Viszont amikor valaki fiatalabbnak mondom, hogy "interkulturális kommunikációt", akkor is a legtöbb esetben értetlenséget látok a másik arcán. Legutoljára tegnapelőtt egy a házunkban lakó fiatal jogásznőt késztettem intenzív gondolkodásra. Bár ő tuti, hogy nem olvassa ezt a blogot, de másnak is mondom, olyasmit, mint ami ebben a rövidfilmben van. Különböző embercsoportok közötti "beszélgetést", egymás megértését, egymás iránti toleranciát, és konfliktuskezelést.

2011. október 19., szerda

Attila hajléktalan lesz

Lehet, hogy ennél jobb időzítéssel nem csinálhattam volna meg ezt a képet , hiszen a korábbi híresztelések után ma már kész tényként olvastam, hogy útban van szegény a Duna-parton, legalábbis ott, ahol van.
Azt mondják, vissza kell (?) állítani a Kossuth téren az 1944 (!!!) előtti állapotot. Persze csak "köztéri művészetileg". És ugyan Attila már a 30-as években ott ült a parton, de pechére csak 1980-ban öntötték bronzba.
Az ő jól megérdemelt helyére a "geszti bolond" (Ady E.) fog kerülni, persze csak a történelmi hűség mián. Mélyen, őszintén és hangosan fel vagyok háborodva!

2011. október 16., vasárnap

Jane Dunnewold írta...

Jane mindig olyasmikről ír, amik számomra is fontos kérdések.
"Mire törekszenek valójában a művészek, ha nem arra, hogy miként lehetne jobban összeházasítani az értelmes alkotást az élvezetes alkotással? Túl gyakran foglalkozunk olyasmivel, ami nem bír személyes jelentőséggel. Semmilyen szempontból sem egyedi. A kielégítő alkotás ott kezdődik, hogy a jelentésből kiindulva olyan művet teremtünk, ami tökéletesen visszaadja gondolatainkat, VAGY pedig az általunk kedvelt munkafolyamatok viszik előre az alkotást. Ebben az esetben a jelentés a végén, a munka elkészültével derül ki. Mindkét eset kielégítő. A művész bármilyen irányból elindulhat, attól függően, hogy mi a célja.
Nem könnyű egyedinek lenni. Nemrégiben egy tanfolyamon eljátszottunk az „unikális” szóval, mivel a kultúránkban eléggé közhelyessé vált. De azért lehet vele próbálkozni, ha azt kérdezzük: mi az egyedi az adott téma vagy folyamat értelmezésében? Millióan tudnak shiborit festeni. Millióan tudják, hogyan kell a színezéket feltenni a szitára, hagyni megszáradni, majd később reaktiválva nyomatot készíteni. Millióan használnak buborékos fóliát az ilyen típusú festéskor. Ám a technikának vannak korlátai. A legtöbb ugyanúgy néz ki. Ha egymás mellé teszek tizenöt darab dekonstruált szitanyomatot, meg fogom tudni mondani, hogy melyiket ki csinálta? Valószínűtlen. Maga a technika nem eléggé sajátos.
És ott vannak azok a művészek, akik elsők voltak. Nancy Crow kitalálta és tökélyre fejlesztette az improvizációs összeállítást. Jan Myers-Newbury mesteri szintre fejlesztette a shibori felhasználását. Nagyon merésznek kell annak lennie, aki ezeket a mestereket szeretné túlszárnyalni. Szerintem nem is lehetséges. Tehát az a kérdés – mit kezdhetünk egy technikával, hogy sajátosan a magunk képére formáljuk?
Nagyon sok rossz művészeti alkotás létezik. Vannak rossz festmények és rossz art quiltek. Nem akarjuk szem elől téveszteni azt az alapigazságot, amire Don Henley rátapintatott, amikor leírta: „Halottas kocsin nincs csomagtartó.” A lényeg szerintem a folyamat fontossága, más szóval értéke. Amit az anyagokkal való foglalkozásból tanulunk. Ahogy a teremtés definiálja, finomítja és átalakítja a lelkünket.
Lehet, hogy sohasem tudunk valami olyan híreset vagy tökéleteset alkotni, mint egy Nancy Crow quilt. Nem mindenki látnok. De jogunk van arra, hogy sajátos, egyedi alkotást hozzunk létre, és ez dicsérendő cél. Sokkal nagyobb a siker esélye, ha a preferenciáikat, a készségeinket és a céljainkat összhangba hozzuk azzal, ami fontos számunkra. Mert az teszi a munkánkat sajátossá, ami fontos számunkra.
És ez nem csak a tartalom lehet. Lehet fontos számunkra a szín, a minta vagy a vonal. A szenvedély nem kiszámítható. A szenvedély egyéni."

2011. október 6., csütörtök

In memoriam Steve Jobs (1955-2011)

"Az őrültek, a különcök, a lázadók, a bajkeverők, a be nem illeszkedők ... azok, akik a világot máshogy látják, nem szeretik a szabályokat. Lehet őket idézni, lehet velük vitatkozni, istennek vagy ördögnek beállítani, csak egy dolgot nem lehet: figyelmen kívül hagyni őket. Ők változtatják meg a világot ... ők viszik előre az emberi fajt, és bár egyesek őrültnek tartják őket, mi zseninek, mert az, aki elég őrült ahhoz, hogy azt higgye, megváltoztathatja a világot, tényleg megváltoztatja."

2011. szeptember 30., péntek

Duna-parti látomás

Polyákildi szorongó posztja következik.
Íme, életem FŐ műve, abból a szempontból mindenképpen, hogy a legnagyobb falikép, amit eddig készítettem. Nagyon közel áll a szívemhez a gondolat, öröm volt megtervezni, végig roppantul izgalmas volt megvarrni és azt kell mondanom, ilyet akartam. Hogy másnak tetszik-e? Jó lenne persze, de kivételesen azt mondom, nem izgat.
A technikai részletek:
Méret: 100x200 cm
Anyagok: 95%-ban saját festésű, szitázott, nyomott, stencilezett, discharge-olt pamut, 3 db fotónyomtatás
Technika: levegő applikáció, trapuntó, gépi tűzés





(A kép és a lakásom méretéből adódóan szemből nem tudtam lefotózni, és ugyan tudom, mit kell csinálni a fotosopban ekkor, de a lényegen nem változtat.)

2011. szeptember 29., csütörtök

Egy vers

Lassan, pontosan

lassan az óráink
mind tönkremennek.
az egyik meg-megáll
majd újra elindul.
tetszés szerint.
a másik mutatói
összevissza néznek:
a kicsi már egészen
a nagy meg a félen
s nem lehet
őket összehozni.
persze, ne mondd, az idő
játssza itt velünk
ledér játékait.
villanó lepke-szárnya
életünk: rebbenés, álom
katatón halál.
állunk a sorban: mindenre elszánt
agyag-katonák.
egy istenverte szél a
nap felé fújja
mezítlábaink porát.

2011. szeptember 26., hétfő

Krakow 2

Emese kérdezte, hogy tetszett Krakkó.
Szégyen vagy sem, korábban nem voltam, de mivel egy konferenciára mentem, tudtam, sokat nem fogok látni belőle. Ilyenkor az ember lánya igencsak bajban van: fut párhuzamosan hat előadás, amiből mondjuk legalább kettő nagyon érdekli, kettő kevéssé és akkor még ott van a "Város".
Voltam én már úgy több konferencián, hogy csak a repülőteret/vasútállomást láttam (kétszer), mert az esemény a város szélén volt, és/vagy egyszerűen nem volt idő bemenni.
Most kicsit jobb volt a helyzet, mert Krakkó nem túl nagy és a konferencia/hotel is jó helyen volt. Az alábbiakat láttam:
1) csütörtök reggel 7 és 7.20 között elhúztuk a bőröndöt az állomástól a szállodáig (ami nem az óvárosban volt).
2) péntek reggel 8 és 8.45 között csináltunk egy hurkot a Kazimierz (a régi zsidó negyed) városrészben, mert útba esett a szálloda és konferencia között
3) péntek este ugyancsak a Kazimierz-ben vacsoráztunk a Dawno temu na Kazimierzu (Egyszer volt, hol nem volt Kazimierzben) nevű kóser étteremben
4) szombat reggel 10-ig végighallgattam egy előadást, majd begyalogoltam az óvárosba, bementem a katedrálisba, felkaptattam a Wavelbe, lenéztem, majd 1-re visszamentem a konferenciára.
Szóval, ha most azt mondom, nagyon tetszett, nem hazudok, de semmiképpen sem minősíteném megalapozott véleménynek. Aki még nem volt, feltétlenül ajánlom, közel van, gyorsan és viszonylag olcsón el lehet jutni. Nekem meg el kell mennem még egyszer....

2011. szeptember 25., vasárnap

Krakow

Szerda estétől (azaz csütörtök reggeltől) tegnap estig Krakkóban voltam. Vonattal. Olyan sokszor eszembe jutottak ennek a dalnak egyes sorai.

2011. szeptember 9., péntek

Potenciális kövek


Még mindig nem tudom, milyen kövek kerülnek a száraz kertembe és hogyan, de festettem ezt-azt, amiből esetleg lehet. Balra és jobbra két fajta selyemszál, alul viszkóz hímzőszál, felül pedig egy kis Pipacs nevű (ezeréves) pamut.
Érdekes, hogy a két fajta feketéből (a kék illetve barna stichhel bíróból) a szürkén kívül még zöldes, sőt enyhén lilás árnyalatok is születtek.
Nem sokkal jutottam beljebb, de jó így csomóban ránézni.

2011. szeptember 4., vasárnap

A blúz

Mondjuk 35 éve magam varrom az összes ruhám, kb. 5 éve festegetek Procionnal, és most jutott eszembe, hogy a kettőt össze lehetne házasítani. Kicsit spät vagyok:(
Még a tavasszal Bécsben Komolkánál tettem magamévá egy egyméteres maradék finom lenvásznat elfogadható áron. Először megvarrtam, aztán egy vödörben tegnapelőtt befestettem. Nincs szépen kivasalva, mert nem jó a vasalóm és/vagy túl száraz volt az anyag.
Farmerrel nagyon jól mutat(ok).


2011. szeptember 1., csütörtök

2011. augusztus 30., kedd

Száraz kert

Akik ismernek, tudják, hogy már ember emlékezete (na jó, kb. 40 éve) nagy Japán-kedvelő vagyok, ld. nyelvtanulás, levelezés, a hálószobám, a céhes japán hétvége.
Amikor a Céh kihirdette, hogy a 2012-es gröbenzelli kiállításra 20-25 db kertet állíthatunk ki (már ott virítunk a nyitóoldalon), rögtön tudtam, hogy az enyém japán kert lesz. Még pedig száraz, azaz nagyjából-egészéből csak kőből álló. Az ilyeneket rendszerint zen buddhista kolostorok mellé építették, mert ideális a meditációhoz: egyrészt pihentető nézni, másrészt rendben tartani, mert gereblyével mintásra rendezik a sódert.
Kiindulásképpen kiválasztottam a kyotói Ryoanji-kolostor kertjét - ez talán a leghíresebb. Eredeti méretében mindössze 10x30 méter, és 15 nagyobb kő van benne elhelyezve: egy hármas, egy ötös és egy hetes csoportban.
Tudtam, hogyan akarom megcsinálni. Az angliai bőröndömbe betettem egy 60x160 centis lepedővásznat, jó varrótűket és egy erre célra ideális (kicsit vastag, de nem szakadós) cérnát, vonalzót és vízben oldódó jelölőt. Minden hajnalban és este varrtam, és mire hazaértem, majdnem kész is lett.
Kb. 30x30 centisre húztam össze, először megfestettem az egészet teával foltosra, majd száradás után fekete/szürke textilfestékkel.




Persze már ki is bontottam. Most már csak azt kell kitalálni, hogy kerülnek bele a nagy kövek:)

2011. augusztus 25., csütörtök

Birminghami felhők Zazaleának



Ugye, egészen mások, mint a Bajna felettiek:)

2011. augusztus 23., kedd

Mit csinál az ember, ha ...

... beszámolót ír egy quilt fesztiválról? A válogatása természetesen szubjektív, de a végére tartogatja azokat az alkotásokat, amelyek a leginkább tetszettek neki.
Ám még ezelőtt pontosít. Egy angol blogban böngészve megtalálja a két nappal ezelőtti posztban szereplő két kedvence alkotóját. A meztelen nőt az általa régen csodált Annabel Rainbow készítette, a címe Élet (Az idő múlása) és a honlapja tanulsága szerint az alábbi szövegek vannak a testre tűzve. A lábain az angol nyelvterületen igen ismert Jenny Joseph vers, A figyelmeztetés olvasható: "Amikor öreg leszek, lilában járok és piros kalapban, ami nem illik egymáshoz, és nekem sem áll jól. A nyugdíjamat konyakra és nyári kesztyűre és szaténszandálra költöm, és azt mondom majd, hogy vajra nem telik." A hasán a "Jól érzem magam a bőrömben" felirat szerepel, a mellbimbóján pedig "Adj egy kis süteményt".
A másik, amiről azt írtam, hogy elrontott festett anyagokból készülhetett, Sue Hotchkis Herkuleanum című műve. Találó!
Szóval, az utolsó vásárlási körútról visszatér a művészethez, és sok-sok látogatóhoz hasonlóan szájtátva bámulja a két egyiptomi sátorkészítő férfit, akik mindenféle kütyü nélkül (csak ceruza, tű, cérna, és olló) csodálatra méltó applikációkat készítenek. Akárhányszor arra jár, mindig varrnak. Sőt árulják is, a nézők veszik is, mert egy jó 4-5 négyzetméteres darabot csak kb. 300 fontért adnak.


És akkor az utolsó művek. A művész Regina Benson, litván születésű, de ezer éve Angliában él. Emberünk igen-igen ámul a képeken, és bár nagyon-nagyon szereti őket, kicsit zsúfoltnak tartja a "termet". Túl a falakra függesztett képeken, középre még két darab, vagy 4-5 méteres anyagdarab (art cloth) van belógatva. Így aztán szinte egyetlen munkát sem lehet szemből fotózni. Ezek sem túlságosan bonyolultak: a kiinduló fekete selyemből, pamutból és bársonyból kiszedi a színt (hajtogatással és/vagy viaszreziszttel discharge-olja), majd itt-ott visszafest. Nagyon izgalmas módon jó néhány mű meg van domborítva: valószínűleg valami fémháló van bennük, amitől kisebb-nagyobb hullámok keletkeznek.




Ennek a címére emlékszik: A Balti-tenger partja

A beszámolójából persze jó néhány fontos-érdekes-említésre méltó munka-technika-ember kimarad, de megfogadja jövőre majd másképpen csinálja. Addig is sok szeretettel kíván nektek inspirációt, időt és pénzt ahhoz, hogy quiltelési álmaitokat megvalósíthassátok:
Polyák Ildi

2011. augusztus 22., hétfő

Mit csinál az ember, ha ....

...vásárol? Természetesen nem annyira konkrétan vásárol, mint inkább nézeget.
Rácsodálkozik például Stef Francis, Jean Oliver és Myfawny Hart otthon festett hímzőfonalaira, amelyek a szivárványnál is több színben kelletik magukat a polcokon, és nem érti, miért nincsenek otthon gyakorlói az ún. kreatív hímzésnek, vagy legalábbis ő nem ismer senkit erről a területről. Ezek a szálak és a belőlük készült alkotások annyira vonzóak, hogy még az is vesz belőlük egy kicsit, aki szinte biztosra tudja, hogy csak a fióknak vásárol (pl. ő).
Aztán megáll Pauline Burbidge standjánál, és már majdnem elcsábul, hogy megvegye a saját kiadású könyvét, amikor kiderül, hogy Pauline már a kiválasztottak között van: jövő augusztusban ő is kap egy külön kis kiállítótermet itt, ahová már gőzerővel készül. Akkor majd inkább jövőre...
A Coats-Rowan-Westminster megastandján épp ott van maga az isten is: Kaffee Fassett. Könyvet dedikál, angolosan jópofizik és hősiesen tűri a nők ostromát, pedig .... Jó színérzéke van a pasasnak, ez tény, bár az odateremtett világ nem az ő világa.
A vásárlórészből visszakanyarog a kiállítókhoz és betér Pia Welsch minitermébe. Szereti a quiltjeit, elsősorban a színeket, élénkek, vidámak, de nem kiabálnak. A formák (ez a magszerű valami), a kompozíciók nagyon egyszerűek, de a képek hatásosak.




A következő standon, amit meglátogat a "Továbbtanulási ösztöndíj" pályázat öt indulója állítja ki a portfolióját. A résztvevők a City&Guilds nevű oktatási csúcsszerv által akkreditált PW-képzések résztvevői. A portfolióban tulajdonképpen egy nagyobb művet állítanak ki, valamint az ahhoz vezető tanulmányokat, rajzokat, próbadarabokat. Csütörtök este kiderül, hogy a nyertes Clive Barnett, eredetileg szövő, akinek a lehető legátlagosabb angol (értsd csúnya) fazonja van, viszont a munkái! Ez a nyertes darab.

És itt a standon kihallgatja, hogy Clive a nyílt pályázatra is küldött darabot. Ja, persze, van benne hasonlóság. Az ember rendes, nem tapogatja a quilteket, így azt sem tudja megmondani, hogyan is készült ez. Talán a forrasztópákától feketedett meg az anyag széle? Vagy amolyan zsenília? Nem tudja, de tetszetős munkának tartja.




Ugyancsak ebben a minigalériában találja ezt a triptichont, Mary McIntosh alkotását, amit a suffolki téglafalak ihlettek. A portfolióban szerepel egy nagy A3 méretű tanulmányalbum is, amit őszinte csodálattal lapozgat: millió és egy gondolat, ötlet, rajz, ami ehhez a faliképhez készült. Hű, na ezt szívesen hazahozná! A munkát is, de inkább a vázlatfüzetet.



Ekkor megint elmegy kicsit szájongani, talán vannak még felfedezetlen kincsek a vásárban.

2011. augusztus 21., vasárnap

Mit csinál az ember, ha ....

... nemzetközi quilt kiállításra megy? Néz és vásárol, vásárol és néz, néz és vásárol .... Közben néha angolos könnyedséggel néhány szót vált a könyvespolcán ott sorakozó szerzőkkel: "Ó, de jó, hogy látlak!", "Á, imádom a könyved!", "Ú, de tetszik ez a technika!"
Ám a legeslegfontosabb blog szempontból, hogy még indulása előtt megtanul fényképezni és/vagy új fényképezőgépet vásárol, a fotózás előtt/után/alatt felírja, melyik képet ki csinálta. Esetleg hat fontért megvásárolja az alkotók nevét is tartalmazó katalógust. Mivel egyiket is sem csinálta, így most csak azzal főzhet, amije van.
A nyílt pályázatra érkező alkotások közül leginkább az art és a contemporary quilteket nézi meg. Teljes bizonyossággal még most sem tudja, hogy melyik melyik, de általános alapelvként azt szűri le, hogy ahol csak "textilfoltokból" áll a munka, az "kortárs", ahol meg kevesebb darab anyag és/vagy egyéb cuccok is vannak, az "art".
Ennek a kétszárnyú quiltnek szereti a kompozícióját, izgalmasan tűnik el az út a direkt V-alakban felrakott két darab mögött.

A következő két darabot a Studio 21 önálló kiállításán fotózza. A művészek közül csak Sandra Meechet ismeri, ezért az ő blogját linkeli ide, hogy további képeket láthasson az érdeklődő. Izgalmas, mozgalmas textúrákat láthat, és megfigyelheti a "közösségi varrást". Az első nap egy hosszú asztal és három-négy szék mellé kitettek egy kb. 40 cm széles a blog szerint 40 méter hosszú (!) selyemszerű anyagot, mellé egy csomó fehér, nyers, barna, fekete cérnát, fonalat és egyéb effektet, és bárki leülhetett egy kicsit varrni-hímezni-díszítgetni. Szombatra már jó hosszú és változatos darab készült el. Örömmel megnézni jövőre, hogy mi is született.


A katalógus nélkül is tudja, hogy a következő darab Jacqueline Heinzé. A címe Rózsaösvény. Még mindig örül, hogy vezetőségi tag korában annyira nyomta az ügyet, hogy Jacqueline 20 darabot hoz el a Határtalanul kiállításra.

A következő darabnak se címét nem tudja, se az alkotóját, de nagyon tetszett neki ez a realizmus és absztrakció határán mozgó munka. Vannak ugyan boltívek, de nem úgy, ahogy a valóságban. Kicsit balra húz a kompozíció, de a jobb oldali téglafal igen gazdagon díszített, így majdnem ellensúlyozza a boltíveket.

"A mamáját elragadta az Alzheimer" (Alzheimer's took her mum) a címe ennek a megrázó darabnak. A vasvillák (bár lehet, hogy más másnak látja) és az egyre elmosódottabbá váló arcok jól szimbolizálják számára a kórságot, bár hálistennek személyes (értsd családi) tapasztalata nincs a dologról.




A következő munka előtt sokféle ellentétes véleményt hallott: volt, aki szörnyülködött, volt, aki imádta. Ez esetben sem emlékszik a címre/művészre, arra viszont igen, hogy a hölgy karján és combján folyó szöveg van tűzve, amitől nem portré ez, hanem egy élethelyzet ábrázolása.

C June Barnes munkáját is egyből felismeri, és örül, hogy nem csak neki tetszik, hanem a zsűritől is kapott egy "Highly Commended" (kb. dícséretes) megjegyzést.

A következő munka nem túl eredeti témájában (tenger), de kellemes összhatású és színvilágú.

Ezt meg azért szerette, mert úgy gondolta, jó példája annak, hogyan lehet elb....tt festett anyagokból vizuálisan vonzó egészet alkotni. Semmi extra, semmi cicoma, de jó ránézni.


Az utolsó művet az Angliában élő holland Ineke Berlyn Négy évszakát azért szerette, mert szerinte szakítani tudott a téma közhelyeséggével. Az alsó harmadokban visszahozta az előző évszakot, és ezzel nem négy külön darab lett, hanem értelmet adott az egymás mellé helyezésnek.

Ekkor elment vásárolni egy kicsit (sajnos a hitelkártyáján nincs napi limit beállítva), de még visszament nézelődni.