2011. december 12., hétfő

Giccs? - 3

Elnézést, hogy csak most reagálok a kommentekre, de három napig a frankfurti giccs-felhozatalban gyönyörködtem.

Annyira okosakat és megfontolandókat írtatok, hogy szeretnék itt visszatérni néhány megjegyzésre, és közben továbbfűzöm a gondolataimat.
Giccs, ízlés(telenség), (nem-)tetszés. Ezeket a fogalmakat nagyon nehezen tudom értelmesen definiálni, ezért inkább példákat hoznék. Visszatérve az első "giccses" posztban látott öt képre, az első négy nálam "csak" giccs, míg az utolsó egyszerűen ízléstelen, sőt azt is merném mondani, hogy ronda. Sőt a díjnyertes quiltet is inkább ízléstelennek, ízlészavarosnak (ha van ilyen szó) mondanám. Kicsit közelebb lépve a textilekhez: nem szeretem a horgolt csipketerítőket, de nem gondolom sem giccsesnek, sem ízléstelennek (bár ha őzike van benne recehorgolással?). Viszont a műanyag csipkeabrosz már tökéletes giccs, de nem feltétlenül ízléstelen. Vagy kimondottan foltvarrás terén nekem nem tetszik az ún. pasziánsz technikával készült falikép (pontosabban még nem láttam nekem tetszőt), de nem giccs, és nem is ízléstelen.
Igen, Marianna, a giccs megítélése függ időtől és helytől, bár vannak eléggé univerzális témák. Bár én már 40 éve is giccsnek tartottam a nagymamám vitrinjében levő 10 forintos porcelán-nippeket, és ugyan néhányat őriz közülük a mamám, de nem gondolja (remélem!) műalkotásnak. De tény és való, hogy például ezek a nippek sokkal elfogadottabbak voltak. Az átlag amerikai (aki nem létezik) európai szemmel egy csomó giccsel, sokkal sziruposabb, "édesebb" darabokkal veszi magát körül.
Igen, Judit, tudom, hogy van tudatos giccs-művészet (Jeff Koons és mások), de azt hiszem, a giccstermelésből ők viszonylag keveset produkálnak.

A giccs vonzereje abban rejlik, hogy megnyugvást jelent a csúnya, kegyetlen, igazságtalan világgal szemben, tehát tagadja a valóságot: kifényesíti a zord realitást és csillapítja fájdalmainkat.

Ezért könnyű eladni és "fogyasztani" a giccset. Adorno így magyarázta: Az emberek örömöt keresnek az életben. A tudatos és igazi művészeti élmény csak azoknak adatik meg, akiknek az élet nem jelent akkora terhet, hogy a szabadidejükben az unalomtól és a munkától is menekülni szeretnének. Az olcsó szórakoztatás éppen ezt a kettős vágyat tükrözi. Megnyugtat, elűzi a gondokat, mert előre-megemésztett formájú előre-ismert sémákkal operál, magyarul: nem kell rajta gondolkodni. Az élvezete nem igényel "erőfeszítést". Ezt szokták hangoztatni a kereskedelmi televíziózás bajnokai is: nem kell „fárasztani a népet”, abban a kevés szabadidejében kikapcsolódni akar, nem pedig holmi művészfilmeket vagy Ibsen-drámákat nézni.

És itt jön be a képbe a politika. Az 1930-as évek végén kezdtek el arról írni (elsősorban a frankfurti iskola), hogy az ipari forradalom után a városi munkás- és középosztály körében egyre növekedett a távolság magas művészet és a mindennapi élet között, tehát a művészet egyre elitistábbnak (a tömegek számára elérhetetlennek) tűnik. A művészet azon kivételezett kevesek számára elérhető, akiknek van idejük percepciós készségük pallérozására (azaz veszik a fáradságot, hogy megértsenek, megszeressenek egy első ránézésre nem megemészthető művet), és a modern műalkotásokat értő szemmel tudják megközelíteni.

Szíves figyelmetekbe ajánlom az előző posztban külön bemásolt írást. Bár az irodalomról szól, de nagyon is a témába vág.

6 megjegyzés:

Julcsi írta...

Ne várj most tőlem nagy dolgokat, arra én képtelen vagyok.
Nem is szóltam volna bele ebbe a számomra megfoghatatlan témába, ha nem olvasom el ezt a 2. részt. Mert elgondolkodtam a másik oldalon, aki ha úgy tetszik, én vagyok.
Mert igen, a művészeten gondolkodni kell, a művészetet meg kell tudni fejteni, nem pedig csak úgy simán be tudjuk fogadni. Értem én ezt, el is fogadom, de van az az embertípus,mint pl. én, aki nem szereti a giccset, ha a giccs az a szirupos, csöpögős, mű valóság. Viszont gyakran elcsépeltnek és belemagyarázott ostobaságnak gondolja a magukat művésznek nevező emberek alkotásait. És itt újra és újra felvillan előttem az a riport, amit sok évvel ezelőtt láttam egy festővel és azóta sem tudok feledni: a festő teljes odaadással és beleéléssel beszélt nagyszerű művéről, melynek címe Nagy piros négyzet volt. És egy nagy festővászon volt pirosra festve.
Nem értettem akkor sem és a mai napig sem, mi ebben a szenzáció?
Írtam le mindazt azért, hogy talán más oldalról is meg lehet közelíteni ezt a dolgot. Bár ha így vesszük, az én munkáim a giccs határát súrolják, mert befogadhatóak, nem kell őket megérteni, mégsem gondolom őket giccsnek.
Hű és még mennyi mindent tudnék írni pro és kontra:)

Zazálea írta...

művelődéstörténetből rengeteget kellett vizsgáznom és egyszer az egyik tétel a giccsről szólt, Abraham A. Moles könyve volt,a giccs a boldogság művészete.
És akkor most eszembe jutott, h a férjemmel mennyit vitáztunk ezen, ő mondjuk kimondottan utálja a magasművészetet, de leeht, h csak azt, aki ezt fennhangon hirdeti, szóval, van ebben a könyvben egy olyan rész, amely azt taglalja, vajon Bach akármelyik zeneműve,melyet hangversenyen/templomban elragadtatással hallgatunk, giccsé válik-e a telefonunk csengőhangjaként. Ha jól emlékszem, a szerző szerint igen, sztem is, a férjem szerint (a művészember szerint)nem, és hogy ez baromság.
Na.
:o)

Amaranta írta...

Ami nekem giccs, és rosszul vagyok tőle, az másnak nyugodtan tetszhet és szeretheti. Attól még nem biztos, hogy művészetnek tartja. Nem hiszem, hogy nagymamáink művészeti alkotásnak tartották a nippeket, vagy a búcsúban lőtt szivacsrózsát. Vagy csak egyszerűen tetszett nekik, vagy kapták valakitől, és az emlék miatt tették el. Ennyit a múltról.
A jelen pedig már vegyes képet mutat. A dömpingtermékekre senki nem mondja szerintem, hogy művészeti alkotás, de az egyedi művészeti alkotást nem engedtheti meg maguknak az emberek nagy része. Ezért neki tetsző tömegterméket vásárol, elérhető áron, egy álmot (ha a tengerpartos képre gondolunk a lemenő nappal pld.).
De én inkább azokat tartanám giccsnek, amik művészeti alkotásként adják el magukat, pedig csak egy tömegtermék másolatai, kicsit jobb kidolgozásban. Vagy giccsé silányította a tömeges másolás? Jó kis téma ez, pláne karácsony előtt. A piros négyzettel pedig én is úgy vagyok mint a Julcsi. Egy napot is tudnék beszélni a pirosra festett vászonról, ha jobb hangulatban vagyok, és lehet, hogy fel sem tűnne még nekem sem, mekkora hülyeségeket beszélek. Szóval minden kornak meg van a maga giccse, csak a mi korunkban mindenből nagyon sok van. 50 év múlva nem fognak kincseket érni, mert továbbra is sok lesz belőlük, vagy eltűnnek teljesen, még az emlékeinkből is. Nem biztos, hogy érthető voltam :-)

Amaranta írta...

Most jut eszembe, hogy azokat a Betlehem figurákat, amiket varrtam, sokan tarthatjátok giccsesnek. Mégis én pld. büszke vagyok rájuk és sok pozitív visszajelzést is kaptam az emberektől, de nem is kiáltottam ki művészeti alkotásnak őket.

Mert ha jól értem, akkor a művészet vagy giccs a kérdés? Vagy nem jól értem? Az elején azt gondoltam, hogy a giccsről mint általános jelenségről van szó, de most meg azt gondolom, hogy giccs és/vagy értékes művészeti alkotásról folyik a "vita". Érdekes lesz látni a végét, ha lesz :-)

Márta néni azéris írta...

A tudatos és igazi művészeti élmény csak azoknak adatik meg, akiknek az élet nem jelent akkora terhet, hogy a szabadidejükben az unalomtól és a munkától is menekülni szeretnének.

Ildi már ezért a mondatér érdemes volt ezt a témát felvetni. Újra és újra el fogom magamnak mondani, mint a kényelmi zóna feszegetését, amit szintén tőled tanultam.

Nagyon relatív dolog ez. Ha a recehogolásos szarvast látom, rémes. Ugyanez a Néprajzi Múzeum üvege alatt tiszavidéki keresztszemesben, népművészet.

Julcsi írta...

Ildi! Én nagyon hálás vagyok neked ezért a sorozatért! Mert mint oly' sok mindennel ezzel is így vagyok: amíg nem érdekel, észre sem veszem, de amint kapcsolatba kerülök vele, másra sem figyelek. Napok óta sokat voltam az utcán és "giccsek" kerülnek a szemem elé: egy plakát, egy címlap, egy kínai üzlet, egy műköröm. Este már körvonalazódott is bennem, hogy a giccs=bóvli, de máris ellentmondtam saját magamnak, mert mondjuk egy agyondíszített katolikus templombelső minden, csak nem bóvli, viszont erősen súrolja a giccs határát. (Mondom ezt gyakorló katolikusként:D)
Szóval hálás vagyok, mert ez nekem afféle önismereti tréning is:)))