2011. szeptember 29., csütörtök

Egy vers

Lassan, pontosan

lassan az óráink
mind tönkremennek.
az egyik meg-megáll
majd újra elindul.
tetszés szerint.
a másik mutatói
összevissza néznek:
a kicsi már egészen
a nagy meg a félen
s nem lehet
őket összehozni.
persze, ne mondd, az idő
játssza itt velünk
ledér játékait.
villanó lepke-szárnya
életünk: rebbenés, álom
katatón halál.
állunk a sorban: mindenre elszánt
agyag-katonák.
egy istenverte szél a
nap felé fújja
mezítlábaink porát.

Nincsenek megjegyzések: