2011. október 16., vasárnap

Jane Dunnewold írta...

Jane mindig olyasmikről ír, amik számomra is fontos kérdések.
"Mire törekszenek valójában a művészek, ha nem arra, hogy miként lehetne jobban összeházasítani az értelmes alkotást az élvezetes alkotással? Túl gyakran foglalkozunk olyasmivel, ami nem bír személyes jelentőséggel. Semmilyen szempontból sem egyedi. A kielégítő alkotás ott kezdődik, hogy a jelentésből kiindulva olyan művet teremtünk, ami tökéletesen visszaadja gondolatainkat, VAGY pedig az általunk kedvelt munkafolyamatok viszik előre az alkotást. Ebben az esetben a jelentés a végén, a munka elkészültével derül ki. Mindkét eset kielégítő. A művész bármilyen irányból elindulhat, attól függően, hogy mi a célja.
Nem könnyű egyedinek lenni. Nemrégiben egy tanfolyamon eljátszottunk az „unikális” szóval, mivel a kultúránkban eléggé közhelyessé vált. De azért lehet vele próbálkozni, ha azt kérdezzük: mi az egyedi az adott téma vagy folyamat értelmezésében? Millióan tudnak shiborit festeni. Millióan tudják, hogyan kell a színezéket feltenni a szitára, hagyni megszáradni, majd később reaktiválva nyomatot készíteni. Millióan használnak buborékos fóliát az ilyen típusú festéskor. Ám a technikának vannak korlátai. A legtöbb ugyanúgy néz ki. Ha egymás mellé teszek tizenöt darab dekonstruált szitanyomatot, meg fogom tudni mondani, hogy melyiket ki csinálta? Valószínűtlen. Maga a technika nem eléggé sajátos.
És ott vannak azok a művészek, akik elsők voltak. Nancy Crow kitalálta és tökélyre fejlesztette az improvizációs összeállítást. Jan Myers-Newbury mesteri szintre fejlesztette a shibori felhasználását. Nagyon merésznek kell annak lennie, aki ezeket a mestereket szeretné túlszárnyalni. Szerintem nem is lehetséges. Tehát az a kérdés – mit kezdhetünk egy technikával, hogy sajátosan a magunk képére formáljuk?
Nagyon sok rossz művészeti alkotás létezik. Vannak rossz festmények és rossz art quiltek. Nem akarjuk szem elől téveszteni azt az alapigazságot, amire Don Henley rátapintatott, amikor leírta: „Halottas kocsin nincs csomagtartó.” A lényeg szerintem a folyamat fontossága, más szóval értéke. Amit az anyagokkal való foglalkozásból tanulunk. Ahogy a teremtés definiálja, finomítja és átalakítja a lelkünket.
Lehet, hogy sohasem tudunk valami olyan híreset vagy tökéleteset alkotni, mint egy Nancy Crow quilt. Nem mindenki látnok. De jogunk van arra, hogy sajátos, egyedi alkotást hozzunk létre, és ez dicsérendő cél. Sokkal nagyobb a siker esélye, ha a preferenciáikat, a készségeinket és a céljainkat összhangba hozzuk azzal, ami fontos számunkra. Mert az teszi a munkánkat sajátossá, ami fontos számunkra.
És ez nem csak a tartalom lehet. Lehet fontos számunkra a szín, a minta vagy a vonal. A szenvedély nem kiszámítható. A szenvedély egyéni."

3 megjegyzés:

szizsu írta...

De jó, volt ezt elolvasni. Köszönöm.

katafolt írta...

Szó szerint ezt akartam én is írni, mint Szizsu.

Márta néni azéris írta...

Olyan megkönnyebbülés érzésem van. Valami olyan hagyjuk egymást játszani, aztán vagy lesz belőle valami, vagy se. Csak szebben fogalmazva.