Nem először szembesültem Dél-Afrikában a Magyarországról elképzelhetetlen mértékű és mennyiségű szegénységgel. Egy-egy "izgalmas" kompozíciót kivéve még fényképeket sem szoktam csinálni az ilyen nyomornegyedekben: nem érzem etikusnak, hogy kitegyem az életüket a nyilvánosság elé. Csinálja ezt egy hozzáértő szociofotós! A másik szokásom, pontosabban nem-szokásom, hogy nem kérek meg vadidegeneket, hogy portrét vagy szelfit készítsek róluk/velük. Nem tudom, hogy alakult ez ki, talán, mert én is furcsán érezném magam, ha le akarnának fotózni a Váci utcában. Na jó, 50 évvel ezelőtt:) Hosszú és a lényeg szempontjából érdektelen, hogy hogyan lett most egy közeli és jó minőségű portrém egy fiatal anyáról. Elég annyi, hogy az én telefonom volt kéznél. Amikor itthon rendezgettem a fényképeket, annyira megtetszett a nő arckifejezése, az a fajta fájdalom és lemondás, ami nekem a szeméből tükröződik, hogy kedvem támadt ebből egy quiltet varrni. A háttér "Soweto", Johannesburg kb...
(1).jpg)
Megjegyzések
Amúgy a tavalyi "rekord" talán az volt, hogy kb. 10-12 magyar közül senki sem ismerte Kocsis Zoltán nevét:(
Megjegyzem, sok magyar fiatal ismeri Csehovot? Vagy sokat tudják, ki a Lev Tolsztoj és Alekszej Tolsztoj? De a magyar irókkal is igy vannak, sajnos.
De meglepődtél volna, ha megkérdi, hogy Körmendi, vagy Haumann?
Valóban, Vágónál a jogász hallgatónak fogalma nem volt, mi a különbség az almárium, az antikvárium, az akvárium és az akvarell között. Telefonos segítséget kért, de azok sem tudták.
Akkor se lenne olyan vészes a helyzet, ha ezeket nem tudnák, hanem valamit helyette. Mondjuk baromi jó természettudományos/ csillagászati akármi ismereteik lennének. De azok sincsenek.... És a legszomorúbb számomra, hogy nem is hiányzik nekik.
Durva...
Más: Ildi ! kipróbáltam a havas festést,blogomon a részletek. Köszi a figyelemfelkeltést.