Sowetói madonnák

Nem először szembesültem Dél-Afrikában a Magyarországról elképzelhetetlen mértékű és mennyiségű szegénységgel. Egy-egy "izgalmas" kompozíciót kivéve még fényképeket sem szoktam csinálni az ilyen nyomornegyedekben: nem érzem etikusnak, hogy kitegyem az életüket a nyilvánosság elé. Csinálja ezt egy hozzáértő szociofotós!

A másik szokásom, pontosabban nem-szokásom, hogy nem kérek meg vadidegeneket, hogy portrét vagy szelfit készítsek róluk/velük. Nem tudom, hogy alakult ez ki, talán, mert én is furcsán érezném magam, ha le akarnának fotózni a Váci utcában. Na jó, 50 évvel ezelőtt:)

Hosszú és a lényeg szempontjából érdektelen, hogy hogyan lett most egy közeli és jó minőségű portrém egy fiatal anyáról. Elég annyi, hogy az én telefonom volt kéznél. Amikor itthon rendezgettem a fényképeket, annyira megtetszett a nő arckifejezése, az a fajta fájdalom és lemondás, ami nekem a szeméből tükröződik, hogy kedvem támadt ebből egy quiltet varrni.

A háttér "Soweto", Johannesburg kb. 2 millió lakosú városrésze, ahol bár jelentős felújítás zajlott az elmúlt 30 évben, sokféle intézkedéssel, törvénnyel próbálják javítani az ottélők életkörülményeit, még mindig a kilátástalanság az úr. 

Igyekeztem a legcsúnyább anyagaimat összeválogatni, és komoly erőfeszítéssel csúnyán tűzni, hogy egy picit visszadjam a hangulatot.

Tudom, Madonnából csak egy van, de azért adtam a quiltnek a Sowetói madonnák címet, mert elgondolkodtam, milyen sorsa lesz ennek a pici kislánynak, amikor majd ő lesz anya. Neki is ilyen sors jut? Őszintén remélem, hogy nem.

67x 95 cm