2008. december 29., hétfő

2. munkanap

Muszáj időben kicsit előreugranom. Miután kora estig szinte egész nap dolgozgattam, ma reggel megpróbáltam visszarakni a lepedőkre a blokkokat és nagyon boldogtalan vagyok az egésszel. Nagy-nagy katyvasz az egész: túl sok a minta, túl sok a szín, semmi sincs, ami összefogná az egészet.
Azért megmutatom, mi készült el tegnap.

Ez egy sima textilfestékkel megfestett darab. Kicsit inkább lóherére emlékeztet, bár az internet szerint van háromcakkos gesztenyelevél is.

Itt először a Mártanéni szerint kenyérszárítómon átdörzsöltem egy kis shivát, elővettem a barnás-aranyos transzferfóliámat, és olyan gesztenye fazonokat ragasztottam fel. Először megakartam hagyni "lyukasnak", de aztán az egyik barnás festékkel behúztam azt a kis vonalat.


Itt a fehérítővel dolgoztam a gesztenyvirág előállítása érdekében. (Tudom, hogy nem novemberben virágzik, de erős volt a kísértés). A bal oldali azért érdekes, mert az egy erősen hibás festésem volt. Láthatjátok, kétféle világos foltok vannak: a kevésbé fehér már megvolt, míg az apróbbakat fogpiszkálóval raktam oda.

Hát, ez eléggé ronda önmagában is. A még a gubójában lévő gesztenye akart lenni, de jelen állapotában sok mindenre hasonlít, csak arra nem. Xpandaprinttel csináltam köröket, majd lefestettem, direkt gondatlanul: ami belelóg az anyagba, azok lennének a "szőrök". Még szerencse, hogy át lehet festeni.


Ez egy másik gesztenyehalmaz: bronzos textilfestékkel és barna kontúrral.


Ez pedig egy egyszerű shivás hullám. A múltkorihoz hasonlóan géppapírt vágtam hullámosra, a shivát a papír szélére kentem, és onnan húzkodtam az anyagra stencilecsettel.
Összességében jelenleg van több, önmagában egész jól kinéző darabom, ami összerakva siralmasan mutat. A csíkos batikot eredetileg csak 3-4 darabra akartam vágni, de úgy túl nagyok, hogy "megállják a helyüket". A két zöld mintásat (levél, gubó) valószínűleg ki kell venni, mert túlságosan kilóg, és az olajzöld batik mennyiségét is minimálisra kell csökkenteni.
Remélem, holnap reggelig eljutok valahová, hogy valami mutatható eredményem legyen. A pakolászást nehezen lehet képre vinni: még egy olyan összeállítást sem sikerült csinálnom, ami fényképre kívánkozott volna:(

2 megjegyzés:

F.Gina írta...

Pedig önmagában egyik-másik szuper !
Kíváncsian várom a végeredményt !

katafolt írta...

Ez egy kicsit hasonlít ahhoz,amikor a féltve őrzött szuper anyagaim nem férnek meg egy munkában,annyira ütik egymást.Kár,de biztosan lesz valami zseniális mentőötleted.
Úgy tűnik,eddig mindenik falkavezér...