2011. augusztus 20., szombat

Mit csinál az ember, ha...

már sokadszorra megy Londonba, és van uszkve 72 órányi igazi turistaideje?
Először is elmegy a Tate Galériába, ahol utoljára (és először) 33 éve volt, amikor már nagyon szerette a képzőművészetet, de még nem sokkal kevésbé értette-érezte. Megnézi a Turner-termeket, és örömmel konstatálja, hogy a tavaly Pesten látott képek nincsenek ott, tehát igazán csemegézhet a korai és késői művek között.
Aztán megint csak megállapítja, hogy az angolok nagyon tudnak múzeumot csinálni (alapvetően ingyenesen), amikor sorban kipróbálja az interaktív termekben kínálkozó lehetőségeket: prizmán keresztül megfigyeli a fénytörést, és Turner-grafikát másol az erre rendszeresített rajzállványnál. A falon pedig felfedezi, hogy mennyiben változott az idők során Turner színhasználata.

A múzeum után puszta kalandvágyból kimegy az East Endbe. Itt is csak nagyon régen járt, és úgy gondolta, fényes nappal kicsit katasztrófaturistáskodik. Amikor kiszáll Hackneyben (ejtsd: ekni) a Whitechapel megállónál, rövid idő alatt meg kell állapítania, ő az egyetlen európai/fehér közel s távol. Még látja a fosztogatások nyomait, de az élet megy tovább. Rövid szakaszon a Brick Lane-en sétál (ami egyáltalán nem "ösvény", hanem eléggé széles utca), és eszébe jut Monica Ali azonos című regénye, ami a fantáziadús magyar névadásban a A muszlim asszony címet kapta. Kicsit megkönnyebül, amikor Aldgate-ben újra metróra száll.
Másnap elzarándokol a már ezerszer látott Victoria & Albert Múzeumba, de akkor a gyűjtemény, hogy még mindig sok a néznivaló. A japán gyűjteményben örömmel fedez fel egy keszát, annak az eredetijét, amilyen ágytakarót varrt tavaly. A kiírásból azt is megtanulja, hogy ez azért ritka darab, mert nem "patchwork", hanem egy darab anyag van felvágva, és újra összevarrva.

Betéved a Jameel Pályázat döntőseinek termébe, ahová muszlim ihletésű művekkel lehet bekerülni. Mind a tíz alkotást szereti, de különösen megragadja ez a valami.

Nézi-nézi, nem érti, mi ez, kicsit olyan horgolásszaga van... Majd elolvassa, hogy egy pakisztáni művész (a nevét szégyenszemre elfelejti) kb. 1 cm széles színes papírcsíkokra Korán-idézetetek írt, összesen 2300 (!) darabotm majd ezeket feltekerte és elrendezgette egy kb. 1 méter átmérőjű lapon. És még a foltvarrást hívják türelemjátéknak!

Ugyancsak a V&A-ben csodálkozik rá a "hónap műtárgyára", ami külön termet kap, és a falakon körbe-körbe háttérmagyarázatot, fényképeket, grafikonokat talál. Ez egy Torres-szoros szigeteki maszk, mindenféle egzotikus hozzávalóból. Leginkább a mérete nyűgözi le, legalább fél méterre lóg ki a viselője arcából, tehát nem igazán szeretné felpróbálni.

A V&A-ből elzarándokol a Harrod's élelmiszer-részlegébe, ahol már többször megfordult, de még soha sem vett semmit. Egyrészt nem egy gourmet, másrészt az árak (még mindig nem) az ő pénztárcájához szabottak. De azért kicsit nyálcsurgat a kb. 3 méteres csoki- és pralinépult előtt.
Aztán még elugrik a British Museumba, és ugyan megfogadja, hogy nem fog tolakodni a múmiákat övező tömegben, de nem bír ellenállni. Felliftezik az emeletre, és átverekszi magát a tömegen, és még mindig nem érti (bár tudja) ezt az egész balzsamozós dolgot.
Bár már nagyon nyomja a cipő a lábát, úgy dönt, átsétál a Millennium-hídon. Amikor elkészült, éppen Londonban volt, de az átadás meghiúsult, mert "nyekergett" a struktúra, így csak messziről láthatta. Most viszont örömmel fedezi fel, hogy milyen isteni helyet találtak neki: az déli parton ott a Tate Modern nem túl vonzó erőmű-épülete és a Globe Színház mása, míg az északin olyan sétányt alakítottak ki az irodaépületek között, aminek a végén ott tornyosodik a Szent Pál. Oldalról szépen rálát a London Bridge-re és Tower-hídra is.

Bemegy a Szent Pálba is, de éppen vecsernye van, így nem tud beállni a kupola alá, csak oldalról adózik Sir Christopher Wren zsenijének. Mikor meglátja a vecsernye (evensong = esti ének) kiírást, eszébe jut kedvenc filmbeli leiterjakabja, bár a film címében nem biztos. A filmben azt mondja a férfiszereplő a meghódítani kívánt nőnek: "Mindjárt elutazom Evensongba. Nem tart velem?" A következő snittet a templomban vették fel.
Az utolsó nap már csak kisebb turnékra futja az erejéből, de azt nem hagyja ki, hogy ne egyen egy Häagen-Dazs fagyit a Covent Gardenben. Vérlázítóan drága, de hát egyszer élünk:))

7 megjegyzés:

patchwitch írta...

de alaposan kihasználta az idejét :D
jó (ki)pihenést itthon! :D

Hesztia írta...

...és mindezek után, lehetőséget teremtett nekünk arra,hogy mi is bepillantást nyerhessünk eme nagyszerű élménybe...
..amiért mi igencsak hálásak vagyunk... én, személy szerint remekül szórakoztam. Köszönöm :)

RitaFoltok írta...

...olvasom a soraid és mintha ott jártam volna én is...

Márta néni azéris írta...

Drága Ildi, hál Istennek! Már annyira vártam, hogy néha írj az útjaidról, annyi felé jársz, és soha nem osztod meg velünk. Reemélem új fejezet kezdődik a blogolásodban!!!
(ne felejtsd el, hogy ahogy öregszünk, egy kis kapaszkodó is a blog, hogy mikor mi történt velünk)

erzsó írta...

engedelmeddel elvinném a papírspirálos fotót, inspirációnak esetleg... vagy csak úgy nézegetni :)

élmény volt mindkét beszámoló, köszönöm

Polyák Ildikó írta...

Örülök, hogy elvittelek Titeket London-don-donba:) Erzsó, persze, hogy használhatod, azóta megtaláltam a hölgy nevét és honlapját is: www.hadiefshafie@.com

erzsó írta...

köszönöm!

a fotót, az elérhetőséget és a többi "utaztatást" is :)