Mit csinál az ember, ha...

már sokadszorra megy Londonba, és van uszkve 72 órányi igazi turistaideje?
Először is elmegy a Tate Galériába, ahol utoljára (és először) 33 éve volt, amikor már nagyon szerette a képzőművészetet, de még nem sokkal kevésbé értette-érezte. Megnézi a Turner-termeket, és örömmel konstatálja, hogy a tavaly Pesten látott képek nincsenek ott, tehát igazán csemegézhet a korai és késői művek között.
Aztán megint csak megállapítja, hogy az angolok nagyon tudnak múzeumot csinálni (alapvetően ingyenesen), amikor sorban kipróbálja az interaktív termekben kínálkozó lehetőségeket: prizmán keresztül megfigyeli a fénytörést, és Turner-grafikát másol az erre rendszeresített rajzállványnál. A falon pedig felfedezi, hogy mennyiben változott az idők során Turner színhasználata.

A múzeum után puszta kalandvágyból kimegy az East Endbe. Itt is csak nagyon régen járt, és úgy gondolta, fényes nappal kicsit katasztrófaturistáskodik. Amikor kiszáll Hackneyben (ejtsd: ekni) a Whitechapel megállónál, rövid idő alatt meg kell állapítania, ő az egyetlen európai/fehér közel s távol. Még látja a fosztogatások nyomait, de az élet megy tovább. Rövid szakaszon a Brick Lane-en sétál (ami egyáltalán nem "ösvény", hanem eléggé széles utca), és eszébe jut Monica Ali azonos című regénye, ami a fantáziadús magyar névadásban a A muszlim asszony címet kapta. Kicsit megkönnyebül, amikor Aldgate-ben újra metróra száll.
Másnap elzarándokol a már ezerszer látott Victoria & Albert Múzeumba, de akkor a gyűjtemény, hogy még mindig sok a néznivaló. A japán gyűjteményben örömmel fedez fel egy keszát, annak az eredetijét, amilyen ágytakarót varrt tavaly. A kiírásból azt is megtanulja, hogy ez azért ritka darab, mert nem "patchwork", hanem egy darab anyag van felvágva, és újra összevarrva.

Betéved a Jameel Pályázat döntőseinek termébe, ahová muszlim ihletésű művekkel lehet bekerülni. Mind a tíz alkotást szereti, de különösen megragadja ez a valami.

Nézi-nézi, nem érti, mi ez, kicsit olyan horgolásszaga van... Majd elolvassa, hogy egy pakisztáni művész (a nevét szégyenszemre elfelejti) kb. 1 cm széles színes papírcsíkokra Korán-idézetetek írt, összesen 2300 (!) darabotm majd ezeket feltekerte és elrendezgette egy kb. 1 méter átmérőjű lapon. És még a foltvarrást hívják türelemjátéknak!

Ugyancsak a V&A-ben csodálkozik rá a "hónap műtárgyára", ami külön termet kap, és a falakon körbe-körbe háttérmagyarázatot, fényképeket, grafikonokat talál. Ez egy Torres-szoros szigeteki maszk, mindenféle egzotikus hozzávalóból. Leginkább a mérete nyűgözi le, legalább fél méterre lóg ki a viselője arcából, tehát nem igazán szeretné felpróbálni.

A V&A-ből elzarándokol a Harrod's élelmiszer-részlegébe, ahol már többször megfordult, de még soha sem vett semmit. Egyrészt nem egy gourmet, másrészt az árak (még mindig nem) az ő pénztárcájához szabottak. De azért kicsit nyálcsurgat a kb. 3 méteres csoki- és pralinépult előtt.
Aztán még elugrik a British Museumba, és ugyan megfogadja, hogy nem fog tolakodni a múmiákat övező tömegben, de nem bír ellenállni. Felliftezik az emeletre, és átverekszi magát a tömegen, és még mindig nem érti (bár tudja) ezt az egész balzsamozós dolgot.
Bár már nagyon nyomja a cipő a lábát, úgy dönt, átsétál a Millennium-hídon. Amikor elkészült, éppen Londonban volt, de az átadás meghiúsult, mert "nyekergett" a struktúra, így csak messziről láthatta. Most viszont örömmel fedezi fel, hogy milyen isteni helyet találtak neki: az déli parton ott a Tate Modern nem túl vonzó erőmű-épülete és a Globe Színház mása, míg az északin olyan sétányt alakítottak ki az irodaépületek között, aminek a végén ott tornyosodik a Szent Pál. Oldalról szépen rálát a London Bridge-re és Tower-hídra is.

Bemegy a Szent Pálba is, de éppen vecsernye van, így nem tud beállni a kupola alá, csak oldalról adózik Sir Christopher Wren zsenijének. Mikor meglátja a vecsernye (evensong = esti ének) kiírást, eszébe jut kedvenc filmbeli leiterjakabja, bár a film címében nem biztos. A filmben azt mondja a férfiszereplő a meghódítani kívánt nőnek: "Mindjárt elutazom Evensongba. Nem tart velem?" A következő snittet a templomban vették fel.
Az utolsó nap már csak kisebb turnékra futja az erejéből, de azt nem hagyja ki, hogy ne egyen egy Häagen-Dazs fagyit a Covent Gardenben. Vérlázítóan drága, de hát egyszer élünk:))