Közvéleménykutatás - Miért nem pályázom?

A Céh már évek óta tapasztalja, én most szembesültem vele élesben, hogy hiába van több mint 700 tagunk, minden pályázatra igen kevés munka érkezik. A tavalyi országos kiállításra négy témában (!) 36 darabot kaptunk, a birmighami "barnára" 25-öt, az afgánra 11-et. Mint EQA-tagország, állandóan gondokkal küzdünk, ha külföldre kell küldeni egy anyagot. 2012. májusában Gröbenzellben díszvendég leszünk: 20-25 kertet ábrázoló művet várnak tőlünk. Mi lesz ebből???
A Határtalanul Férfias... témáját nagyon jónak gondolom, ráadásul lehetett (volna) csinálni hagyományosat és modernet, kicsit és nagyot, egyedül és csoportban, gyereknek és felnőttnek. Összesen 32 művet kaptunk:(, és ebből három külföldről érkezett, és ketten kettőt csináltak, tehát ha jól számolok, 27 magyar foltvarró fantáziáját mozgattuk meg.
Őszintén kíváncsi vagyok az okokra. TE MIÉRT NEM PÁLYÁZTÁL?
Aki úgy gondolja, hogy nyilvánosan nem szeretné megmondani, kérem, írja meg emailben.

Megjegyzések

zazálea üzenete…
Ildikó, én idén nem is vagyok tag, tehát veheted felesleges hozzászólásnak, viszont korábban pályáztam is, nyertem is, szóval mégis.
Tehát: csak magamról beszélek, de elnézegetve a munkákat, igen gyakran döbbenek rá, hogy nincs elég fantáziám, mások sokkal jobbak, frappánsabbak, tele technikai újításokkal, bátrabban nyúlnak a színekhez, kreatívabbak. Nálam az ötlet nem mindennapos vendég, van, amikor nincs,és nem tudok quiltben gondolkodni. Ellenben olyan is van, amikor lenne, de nem vetem papírra, vagy ha mégis, továbblépek rajta, mert mást kell csinálni, talán ezt hívhatom úgy, hogy elvisz az élet.
Budai Detti üzenete…
Mondjuk én most pont szívesen pályáztam volna erre a férfi témára, de én sem vagyok céh tag...
Piroska üzenete…
Én sohasem voltam a Céh tag, de nem is óhajtok az lenni.Egyébként sem pályáznék sehova sem. Az önálló gondolataimat veszik el ezzel! Ha van valami jó ötletem, meg persze időm is hozzá akkor megcsinálom.Azt viszont nagyon nehezen tudom elviselni ,ha megmondják mikor milyen alkotást várnak el tőlem, persze időpontra!!!!!! Gondolom mások is járnak hasonló cipőben.No meg a színek! Ha én nem kedvelek egy bizonyos színt, akkor abból a színből eszem ágában sincs dolgozni! Ez csak az én személyes véleményem, remélem ezt azért még nem vette el senki!
Pirimami a virágoskertjéből
Bea üzenete…
Én eddig - mármint ha céhtag lennék- egy pályzatra sem tudtam volna időben elkészülni. Aztán: nem tudom, hogy mik a pontos kritériumok, mert én szinte csak magamtól tanultam, és nem akarom azt hallnani, hogy ilyen és ilyen apró hibák miatt... mert ezt és ezt nem úgy kell csinálni. Meg nem akarok szubjektív véleményeket sem hallani, azt meg ugye nem lehet kizárni. Arról nem is beszélve, hogy amiket eddig láttam, nyertes alkotásokat, mind nagyon szép és színvonalas volt. Szerintem nem tudnék szebbet, jobbat.
Elizanikó üzenete…
Nagyon sokat varrok, ismersz, szenvedélyem a foltvarrás, de tökéleteset nem tudok alkotni. Mindegyikben van 1-2 kis difi .
Amivel meg pályáztam, és tökéletesnek hittem, azt meg nem válogatták be. Szóval az a kevés önbizalmam ami volt, az is megcsappant.
Julcsi üzenete…
Ez egy ördögi kör, úgy hiszem. Ötlethiány, időhiány, önbizalomhiány. Ha a magam szemszögéből nézem, akkor az ötlet már gyakorlatilag rögtön megvolt, amikor elolvastam a kiírást, az időhiány csak rajtam múlt volna, az önbizalomhiány viszont a tapasztalatokon alapszik. Mindig ugyanazok a nagytudású pályázók, akik mellé szerény tudásommal én ki sem mernék állni.
És itt jön az ördögi kör, mert tudom, hogy amíg nem lesznek új pályázók, addig nem is lehetnek új nevek. De hogy ezen hogyan lehetne változtatni, nem tudom. Talán nem is lehet.
Elizanikó üzenete…
A "Most mutasd meg !" felhívás nagyon jó, tetszik ! Talán ösztönzőleg fog hatni a tagságra.

Egyébként elárulok valamit: a régiós kiállítás szervezésekor minden éveben a frász kerülget minket, hogy nem lesz elég kiállítandó darab, de eddig még mindig összegyűlt az anyag. Az utolsó pillanatban adták be a legtöbbet.
Erika üzenete…
Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Nekem sem jut annyi idő a foltvarrásra, amennyit szeretnék. Munka, a családját sem hanyagolhatja el az ember. Nem mindig sikerül időre befejezni. Jártam már meg én is néhányszor, ilyenkor el is megy az ember kedve. Egyszer itthon dobták vissza (az igazsághoz, hozzátartozik, hogy én sem voltam megelégedve száz százalékosan vele, nem számítottam díjra, de arra sem, hogy nem állítják ki), a legrosszabbul az eset, hogy még magyarázatot sem kaptam, pedig az építőjellegű kritikákból lehet tanulni. Aztán van anyagi oldala is a dolognak. Nem egy olcsó hobbi, főleg ha az ember még festi is az anyagait, de hát én ezt is nagyon szeretem. A külföldi pályázat még drágább. Sikerült ezzel is megjárnom, részben ezt is magamnak köszönhettem, de erről már írtam annak idején. Aztán a szabályok, amiket emberek hoznak és nincsenek ugyebár kőbe vésve. Persze én is tudom, hogy szükség van rá, de sokszor emiatt gátba ütközünk, hiába van ötleted legyen az jó vagy rossz, meg sem tudod mások véleményét.
Aztán az idegen nyelv hiánya, de hát erről is csak mi tehetünk ..., ez is nagyon idő igényes ..., most hirtelen ennyi ami eszembe jutott.
Mindenesetre jó lenne kilábalni mindenféle válságból!!!
Talán akkor ...
agibo üzenete…
1./ Azért nem, mert még mindig azt érzem, hogy "kevés vagyok" a többiekhez képest.
2./ Szinte soha nem vagyok elégedett a már elkészült munkáimmal.
3./ Nagyon kevés időm van a PW-re, így sorban állnak az ötleteim, s nem marad energiám a pályázatokra.
4./ Akadt néhány pályázati kiírás, ami számomra teljesíthetetlennek, esetleg megfejthetetlennek tűnt.
5./ Igen nehezen viselem a kritikát. (Persze nem mindenkitől.)Látom én is a hibákat. Milyen ciki, ha még meg is kapom a szemembe azt, ami persze abszolute jogos. Akkor meg minek küldtem oda? (És akkor ismét eljutottunk az 1./ és 2./ pontokhoz)
Polyák Ildikó üzenete…
Itt vagyok ám, nagyon figyelek, de nem válaszolok, mert igazi kutatóhoz hasonlóan nem véleményezem a véleményeket. Nem vitát akarok, hanem a kíváncsiságomat kielégíteni, illetve talán (??????????) felhasználni a céhes munkámban.
Bea üzenete…
Nem tudom, hogy mennyire látom jól, de szerintem sokkal többen varrnak csak úgy, magukban, céh nélkül, mint a céhtagként. Voltam én is céhtag, de a hírlveleken kívül semmi más dologban nem tudtam részt venni- kicsik voltak a gyerekek, nagy volt a hajtás... De nagyon örülök, hogy Dolányi Anna elhozta ezt a dolgot Magyarorzságra is. Bár előtte is textileztem valamennyit, azért a foltvarrás egy megunhatatlan téma.
Tudom, nem ez volt a kérdés, csak úgy mondtam.
Czkriszta üzenete…
Nem írok újat, mert már leírták előttem. De mivel közvélemény kutatás, légy szíves húzz egy strigulát a Julcsi válaszához. Nekem sincs önbizalmam és az a kevés is eltűnik amikor mindig mindenhol a megszokott neveket hallom.Nem szeretnék senkit megbántani, személyesen nem is ismerem őket, de mindig úgy érzem, hogy ők ott "fenn" vannak én meg tudom, hogy hol a helyem a foltvarrótársadalomban.Nem keserű a szám íze, én itt nagyon jól érzem magam. Ez csak arra a kérdésre válasz, hogy miért is nem pályázok!
dixike12 üzenete…
Régi foltvarró de első pályázó vagyok, és voltak is kétségeim, hogy a Férfiasra készitett quiltemet beadjam e vagy nem, mert mire kész lett abszolute nem tetszett, gondolom, talán mások is vannak igy és ezért nem pályáznak, hogy mégis beadtam az volt az oka, hogy megmutattam néhány társnőmnek a csoportból és kikértem a véleményüket, azután ugy gondoltam beadom.Az oka egyrészt az volt, hogy biztattak, nem is olyan rossz sőt volt akinek tetszett,másrészt az idén először van hogy mindenki megkapja irásban az értékelést, és én ugyan nem várok semmi pozitivat, de jó lenne tudni a "profik" véleményét.Ildi a kérdésedre válaszolva, ugy gondolom mások is igy vannak semmi önbizalom és félnek, velem is ez történt, sokan nem merik vállalni a megmérettetést én sem ezidáig, most valamiért igen, majd meglátjuk. A külföldi pályázatoknál más a helyzet ott több a nevezési dij, azután lehet hogy ki sem küldik azért meg minek dolgozzon valaki, hiszen itthon birálják el, sokszor nagyon jó munkákról, hogy nem mehet.
Kicsoda üzenete…
En meg kivancsi lennek a masik oldalra, mert en meg azt nem ertem;-) Az embernek van egy `polgari` allasa, ahol vannak a szokasos megfelelesi, ertekelesi korok. Aztan otthon van es csinal dolgokat, orombol. Reszemrol CSAK orombol. Mi okom lenne barmilyen formalis szervezetthez csatlakozni, barmilyen `versenybe` benevezni? Csak akkor ha ezek onmagukban oromet okoznak. Talan en tulzottan kihivasokkal teli eletet elek ahhoz, hogy az oromeimet ezeken kivul akarom megelni.
Persze a profik (amin itt, pont ugy mint sportban, szinhazban, csak annyit ertek, hogy ebbol el) szamara van ertelme egy `objektiv` zsuri velemenyenek. De nekem, aki csak magamnak es annak, aki szereti varrok, kizarolag a barataim epito kritikajara van szuksegem. Es nem hiszem, hogy ez pusztan onbizalom kerdese.
Ida13 üzenete…
Csatlakozom az önbizalomhiányosokhoz és hozzá teszem, hogy TÉNYLEG nem tudok jókat csinálni. Nagyon bonyolítaná a szervezést egy-egy pályázatnál, ha minden (!) kategóriában lenne egy első pályázós kategória és egy abszolút-díj is (amiben az elsők is benne lehetnének)?
Bea üzenete…
lehetne egy kategoria az időre el nem készült műveknek is, pl. úgy 5 évre visszamenőleg. :)
ezkriszti üzenete…
Bea, ez nagyon jó! :D Laikusként még nemigen látom mi a kiírás célja. Futóverseny ahol végül a 3 fős zsűri fogja megmondani ki volt a leggyorsabb? Ki nyert? Mert akkor persze hogy sok ember neki se áll mert nincs a 10-15 neves foltvarróval egy kategóriában. (tudásban, képességben)
Verseny része túl van hangsúlyozva szerintem. Na, meg a méret. Minél nagyobb, annál anyag és időigényesebb. Ez is visszatart olyanokat akik pedig bizony szépeket csinálnának. Én örömmel nézném több ember munkáját. A zsűri véleménye mondjuk kevésbé érdekel, az inkább érdekesség.
Mártamásé üzenete…
Nálam is lehet húzni a strigulát, önbizalom és időhiány. Idén azt gondoltam nekidurálom magam, de megakadt ötlet szinten, pedig nagyon tetszett a téma, le is írom mi lett volna, Rodin :Gondolkodó-ját akartam szürke négyzetekkel mozaikozni és tűzni.lehet, hogy valamikor majd azért elkészül.
lomaquilt üzenete…
Véleményemet blogomban leirtam, de úgy érzem szinte azt irtam amit itt az előttem szólok.
Juhizs üzenete…
Nincs időm elolvasni, hogy a többiek mit írtak, de nem baj, nem befolyásol, max ismétlődés lesz :-(

Életemben először szerettem volna pályázni a férfias kategóriára.
(Szerintem jó volt az ötletem is, bár némi humor kellett volna hozzá a nézelődök részéről...)

Egyrészt: tényleg gond van az egyszerű kis varrógépemmel - egy bizonyos sz(SZ)ép Gáborral szeretne találkozni :-)

Másrészt, a szokásos módon mindenféle közbe jött, tehát időhiány.

Nagyon sajnálom... dédelgetem magamban az ötletet...(esetleg jövőre egy pályázati kiírás, hogy "Ami a tavalyi férfiasból kimaradt" ???? :-)
egy kis idei férfias...
Juhizs üzenete…
Mégis elolvastam utólag a többiekét.

Egyrészt néhányan írnak az önbizalom-hiányukról, olyanok is, akiknek szerintem nincs okuk rá...

Másrészt nagyon-nagyon tetszik Bea ötlete
a határidőre el nem készült munkákkal kapcsolatban.
Nem lehetne jövőre egy ilyen kategória?

Harmadrészt:
miért is ne pályázhatnának a céhen kívüli társaink, mondjuk 500.-Ft-tal több nevezési díjjal?
Olyan jó sok-sok munkát nézni a Várban, minél több falon, minél több folyosón.
kastanie üzenete…
Sosem jutnék arra a gondolatra, hogy nevezzek. Ha minőségben el is tudnék egyszer jutni a megkívánt szintre, akkor sem volna olyan ötletem, megmutatni valóm, amiért érdemes volna.
Szerencsének tartom, mert ellenkező esetben problémázhatnék, hogy visszadobják-e, stb.
GLK8 üzenete…
Szeretem a kihívásokat, régebben szinte mindig pályáztam.
Először mini kategóriában kitaláltam, megrajzoltam egy tarsolylemezt trapuntóhoz, mivel hajdan férfiak hordtak tarsolyokat. Székesfehérvárott valaki pont ilyet állított ki, és szebb volt, mint ami tőlem telt volna. Elszállt a kedvem.
Nyár elejéig a shiborival voltam elfoglalva, de közben dédelgettem magamban egy meseképet. De nem jött ki a fejemből! A vázlataimon már a koncepció is gyenge volt, a színeket sem tudtam jól elképzelni. Szóval úgy éreztem, hogy nem ütné meg a mércét.
Egyébként tudom, sokan azért nem pályáznak, mert a gyengébb alkotásokat nem állítják ki.
Szerintem az is jó, ha több kategória van, és ezek nem úgy általában tradicinális, vagy innovatív, stb. munkák, hanem ha van bennük valami extra kihívás, mint például a birninghami barna szín. Erre vagy két tucat pályamunka készült.
Sokan akkor varrnak kiállításra, ha a kiírás összejön valamilyen korábbi tervvel, elképzeléssel. Nem valószínű, hogy férfias terve volt éppen valakinek az elképzelései között.
Zelnice üzenete…
Hát nekem éppen volt egy félig kész, ami ehhez a témához passzol, és mégsem. Azt hiszem a bátorság hiányzott, ha nagyon akartam volna időben összejön. Pedig Julcsinak igaza van, amíg nem lesz sok bátor új jelentkező, nem tud kitermelődni egy következő ismert nevekből álló nemzedék. Olyan ez, mint a sport: nagy országok népes ifjú sportolói közül könnyebben kerül ki több olimpikon.
A másik: sztem annyi a bizonytalanság mostanában a legtöbb ember életében, nem szeretne a hobbijában is stresszt, kritikát,kudarcot. Van belőle elég.
Névtelen üzenete…
Mikor a kiírást elolvastam, igen megdobbant a szivem. Kb egy hét alatt összeállt bennem a terv: férfias sportok lesznek egy alapra arádolgozva kisebb, A4 vagy valamivel nagyobb: egy barlangász kép, tök kidolgozva fejben, egy sivatagi autóverseny, egy elsuhanó biciklisraj, egy lovas a vizesárokban.,és mindennek az alapján a tűzés egy autógumi mintázata. Jó mi? de ez még tán tavaly volt, mikor kiírták. Na ezt én addig gyúrtam, gondolkoztam fejben, hogy nem tudom másképp mondani, mint akinek túlhordása van, és meghal a gyerek. Mikor már szorított a határidő, leblokkoltam, és nem tudtam varrni semmit. És most csak vegetálok.
Polyák Ildikó üzenete…
Pedig nagyon számítottunk rád, Márta. Majd legközelebb:)
Névtelen üzenete…
Nem akarom Ilditől elvenni az összegzés jogát, csak néhány észrevétel:
Az önbizalomhiány mindenkinél megvan. Nem lehetne az esélytelenek nyugalmával indulni csak úgy? ...tökéletes munka...egyetlen pályázatot olvastam, hogy tökéletes munkát várnak. Nem tudom kiadták-e a díját. Mi az, hogy tökéletes? Ez egy szubjektív örömszerzési mód.Esély a sikerélményre. És lehetőség a kudarctűrőképesség edzésére.
Mindenki a díjér hajt. Az nem lehet, hogy csak úgy, lógjak ott a falon? A díjak ma már szinte csak jelképesek. Eszmei értékük van.
...más mondja meg, hogy mikor és mit varrjak... A kiírások sokszor már egy évre előre szólnak, vagy még többre. Az alatt csak varrunk valamit, miért ne pont azt? a témák pedig igen sok mindenre adnak lehetőséget, sőt. A pályázatot kiíróknak nem az a célja, hogy a foltvarró az életét is megúnja a pályamunkával, hanem hogy minél többeknek mozgassa meg a fantáziáját. Minden technikát senki nem tudhat jól, de mindenkinek van egy amit jól csinál. És minden technika beilleszthető valamelyik kategóriába. Szóval ezek csak kifogások.
De ami nagyon jó lenne, ha minden pályázaton lenne első kiállító kategória. Hogy adjon egy lökést. És addig is a csoportvezetők noszogatására nagy szükség van.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév