Nein aus Heidelberg

Az esélytelenek nyugalmával neveztem be a V. Heidelbergi Textil Triennáléra. Tudtam én, hogy kicsi vagyok ehhez a nagy versenyhez, így hát nem ért meglepetés, amikor ma vastag borítékot találtam a levélszekrényben (visszaküldték a mintadarabkát meg a CD-t).
A csatolt levél szerint 220 pályázat érkezett, ebből 43-at választottak ki. Mondhatnám, hogy az enyém lett a 44. legjobb :), de ez valószínűleg nem igaz.
Az általam már sokszor "megénekelt" etiópiai Dallol vulkán ihlette ezt a munkát, aminek a Só és kén címet adtam.

A technika talán újnak számít, az egész felületet beborítottam gyapjú- és selyemszállal, vízben oldódó fólián keresztül letűztem, majd beletettem a fürdőkádba.

Lehet, hogy azt gondoljátok, csak utólag mondom, de van néhány tanúm, hogy nem akartam elküldeni, mert valahogy az egész nem tetszik annyira. Részleteiben jó, de az egész kicsit káoszos. Igyekeztem megkomponálni a nagy fehérségben lévő zöld-sárga-barna foltokat, de az egész mégsem áll össze.
A másik pályázattal kapcsolattal biztató híreim vannak, de csak akkor mutatom, ha végleges eredmény érkezik. Az viszont nagyon tetszik nekem!

Megjegyzések

Petitwonders üzenete…
Sajnálom, pedig nagyon szépek a tűzések!!
Az mit jelent, hogy a mintadarabkát visszaküldték?
Csak egy pici darabot kellett elkészíteni?
Reméljük, a következő pályázat jobban sikerül!!!
Márta néni azéris üzenete…
Nem vígasztal, hogy egy cipőben...de nem is vagyunk elkeseredve. Úgy látszik a magyarokat nem látják szívesen annál a vulkánnál...mivel nekem nincs kimosható fóliám, az óraüveg alakú tűzőtalppal csinálom a gyapjú tűzést. Teljesen oké.
Polyák Ildikó üzenete…
Nem, a készről kellett fénykép, plusz egy max. A/4-es mintadarab, amin a zsűri megszemlélhette a technikát élőben.
Márta néni azéris üzenete…
Számolgatok. 177-en fizettük be a 25 eurót potyára. Nem gondolod, hogy nekünk is kéne már valami ilyesmit szervezni? Mármint a céhnek.(na jó, postaköltség, meg díjjak, meg szervezés,)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév