2009. június 19., péntek

Lellei mintadarabok

Szombaton a cannes-i platánjaimat mutattam, nem csak azért, mert fa, hanem az elkészítés módja miatt is. Vasárnapra - a kis absztrakt képhez - viszont valami újat kellett csinálnom. Kis, A/4-es darabokra gondoltam. Aznap az absztraháláson volt a hangsúly, amihez négyféle összeállítási módszert ajánlottam.
Az első ihletem ez a tengeri szikla volt.

Ehhez csíkokat szabtam, és azt pakoltam fel a hátlap+közbélésre, majd egy kék tüllel lefogtam az egészet. A tengert és a sziklát kézzel, az eget géppel tűztem. Ja, és még tettem egy kis tépett közbélést a tüll alá a habosodó víznek.

A Gyilkos-tó képét már korábban mutattam.

Ez már lényegesen kevésbé sikerült, bár teljesen "hagyományosan" foltokból készült. Egyrészt meg akartam "spórolni" a kézi hímzést - kár volt. A hegy tűzéséhez egy drapp-barna színátmenetes cérnát használtam, és pont' a hegytetőre került egy darabka barna (ezt majd kibontom). A törzsekre fonalat varrtam rá - hát elég szerencsétlenül néznek ki (ezt meg kijavítom valami emberire).

2 megjegyzés:

Márta néni írta...

A boszorkányöltést variálhattad volna némi vizszintes-függőleges öltésekkel. A kiálló fáknak az árnyéka hiányzik.

Ildi írta...

Köszönöm, Márta, hogy megírtad a véleményed. A többiek hallgatásából úgy gondoltam, nekik se tetszik, csak nem mondják:)
A sziklás nekem tetszik - bevallom, de a másik tényleg átdolgozásra szorul. Majd ha egyszer nem lesz dolgom, feltétlen megcsinálom.