Michael Collins
Nagyon régen, mondhatni kora gyermekkorom óta érzek különös
vonzalmat az írek iránt. Egyaránt rajongok az irodalomért, a whiskeyért, a
tájért és Moher szikláiért.
Kevés országban járt kevesebb véráldozattal, testvérharccal
a nagy testvértől, Nagy-Britanniától való függetlenség megszerzése. Az ír
függetlenségi harc számos eseményét, híres alakját meg lehetett volna varrni,
nem is tudom, miért választottam Michael Collinsot.
Michael Collins, írül Micheál O Colieáin, 1890-ben született
Cork mellett. A Big Fellow (a nagy pasas) becenevet kapta fiatalabb
testvéreitől, ami nem csak a magasságára utalt, hanem arra is, hogy mindig
erején felül, életkorát meghaladó feladatokat vállalt.
15 éves korában abbahagyta a tanulást, először a postánál
dolgozott, majd Londonban kifutófiú volt. Itt került kapcsolatba az Ír
Köztársági Testvériséggel. Dublinba visszatérve csatlakozott a formálódó ír patrióta
mozgalmakhoz és fontos szerepe volt az 1916-os Húsvéti Felkelés
előkészítésében. A Húsvéti Felkelés első napján a dublini Főposta előtt
olvasták fel a Poblacht na Éireann (Ír Köztársaság) Függetlenségi Kiáltványát, amelynek
így hangzik az utolsó bekezdése:
„Az Ír Köztársaság ügyét a Mindenható Isten védelme alá
helyezzük, akinek áldását kérjük fegyvereinkre, és imádkozunk, hogy senki, aki
az ügyért harcol, ne becstelenítse meg gyávasággal, embertelenséggel,
erőszakkal. Ebben a magasztos órában az ír nemzetnek, bátorsága és fegyelme
révén, és gyermekeinek a közjóért való áldozatvállalása révén méltónak kell
bizonyulnia arra a nemes sorsra, amire hivatott.”
Ekkor húzták fel először az ír zászlót: a zöld szimbolizálja
az ír köztársasági hagyományokat, a narancs az Orániai Vilmost támogató (angol)
kisebbséget, míg a fehér a két csoport közötti tartós békét.
Az elbukott véres felkelés után Collinsot több ezer más
hangadóval együtt letartóztatták, és egy walesi internálótáborban töltötte
büntetését. A frongochi táborban igazi központi szervezővé vált: nagyon
készültek a következő lehetőségre. A komoly belföldi és nemzetközi nyomás hatására a brit kormány decemberben
minden foglyot elengedett.
Tom Clarke, a függetlenségi Kiáltvány első aláírójának
halála után Collins kapta meg a titkos szervezkedéshez szükséges összes információt,
ezzel az ír szabadságharc központi alakja lett. Collins alapvetően a fizikai
erő, azaz a tényleges harc álláspontját képviselte, ellentétben a Sinn Féin (Mi
Magunk) mozgalom vezetőivel, akik viszont az erőszakmentesség hívei voltak, és
az osztrák-magyar monarchiához hasonló államberendezkedést képzeltek el.
Collins hamarosan a fokozatosan radikalizálódó Sinn Féin mozgalom vezetőségi
tagja, és az Ír Önkéntesek igazgatója lett.
Az 1918-as brit parlamenti választásokon Írország nagy
részén elsöprő győzelmet aratott a Sinn Féin, és maga Collins is alsóházi
képviselő lett, ám az összes képviselő visszautasította, hogy a londoni
parlament tagja legyen, helyette egy dublini parlamentet (Dáil Éierann) hoztak
létre. Az így létrejött illegális államot senki sem ismerte el, hiába lobbizott
Éamonn de Valera elnök és sok ír-amerikai az Egyesült Államokban. 1919-ben de
Valera pénzügyminiszternek nevezte ki Collinsot. Bár a minisztériumok csak
papíron léteztek, Collins igazi minisztériumot hozott létre, és nagy összegű
kötvénykibocsátást szervezett, amiből az új Ír Köztársaságot szándékozta
finanszírozni.
Az ír függetlenségi háború során Collins számos fontos
pozíciót töltött be, elsősorban katonai vonalon. Önkénteseket szervezett,
gerillakakciókat hajtott végre, folyamatosan támadás alatt tartotta a
Nagy-Britanniát reprezentáló rendőrséget. A harc nem lett volna sikeres a
lakosság komoly támogatása nélkül.
1921-re az angolok pozíciója annyira meggyengült, hogy az egyetlen
lehetőségként kínálkozó szükségállapot helyett (amit Anglia elsősorban a
külföld rosszallása miatt nem akart), békét ajánlottak a még mindig el nem
ismert köztársaságnak. A londoni béketárgyalásokra eredetileg de Valéra ment
volna, ő azonban Collinst szerette volna a delegáció vezetőjeként. Collinsot
hosszasan kellett kapacitálni, mivel azt mondta, ő katona, nem politikus.
Októbertől decemberig tartottak a kemény tárgyalások: angol oldalon Lloyd
George miniszterelnök mellett ott volt az ifjú Winston Churchill is.
Az 1921. december 6-án aláírt szerződés az Ír Szabad
Államnak domínium státuszt adott, ami félúton volt a teljes önállóság és a
gyarmati lét között. A végrehajtó hatalom a királynál marad, de a törvénykezés
a Dáil kezébe kerül, az angol hadsereg kivonul és önálló bíróságok jönnek
létre. Viszont a hat északi tartomány, ahol jelentős unionista többség volt,
Nagy-Britannia része marad Ulster néven. Collins nagyon jól tudta, hogy a
szerződést sokan fogják bírálni: „Ma este aláírtam a halálos ítéletemet” –
mondta.
Az elkövetkezendő hónapok igazolták Collins félelmét. A
hadsereg, a polgárháborús állapotok, a sok civil kézben lévő fegyver miatt a
helyzet az egész országban drámaivá vált. 1922. augusztus 20-án szülővárosába
Corkba indult, noha próbálták lebeszélni, mivel az a körzet erősen szerződés-ellenes
volt. Egy mellékúton a katonai konvojon máig ismeretlen személyek rajtaütést
hajtottak végre, Collins fejlövést kapott és a csoportból egyedüliként meghalt.
Dublini temetésén mintegy 500 ezer ember vett részt, ami az akkori lakosság kb.
egyötöde.
Michael Collins megítélése akkor és azóta is éppen annyira
ellentmondásos, mint az összes többi ír szabadságharcosé. Túlságosan sok
kisebb-nagyobb csoportosulás jött létre, túlságosan sok fegyver volt civilek
kezében, akik egymás között is képtelenek voltak megegyezni az ország sorsát
illetően. Írország szilárd demokrácia, ám Ulster még mindig Nagy-Britannia
része, pedig Collins bízott a sziget újraegyesítésében, és a mai napig ez a
Sinn Féin fő célja.
Az IRA hírszerzési vezetője
Egy héttel halála előtt a Sinn Féin alapítója, Arthur Griffith temetésén
(1).jpg)
Megjegyzések