2011. október 20., csütörtök

Mit is tanít Polyákildi?

Az egyik első nemzetközi konferenciámon volt egy nagyon találó című eladás: "Tudja/érti a mamád, hogy mit is csinálsz?" Az enyém még (már?) nem igazán, de ezt a részét már feladtam.
Viszont amikor valaki fiatalabbnak mondom, hogy "interkulturális kommunikációt", akkor is a legtöbb esetben értetlenséget látok a másik arcán. Legutoljára tegnapelőtt egy a házunkban lakó fiatal jogásznőt késztettem intenzív gondolkodásra. Bár ő tuti, hogy nem olvassa ezt a blogot, de másnak is mondom, olyasmit, mint ami ebben a rövidfilmben van. Különböző embercsoportok közötti "beszélgetést", egymás megértését, egymás iránti toleranciát, és konfliktuskezelést.

2011. október 19., szerda

Attila hajléktalan lesz

Lehet, hogy ennél jobb időzítéssel nem csinálhattam volna meg ezt a képet , hiszen a korábbi híresztelések után ma már kész tényként olvastam, hogy útban van szegény a Duna-parton, legalábbis ott, ahol van.
Azt mondják, vissza kell (?) állítani a Kossuth téren az 1944 (!!!) előtti állapotot. Persze csak "köztéri művészetileg". És ugyan Attila már a 30-as években ott ült a parton, de pechére csak 1980-ban öntötték bronzba.
Az ő jól megérdemelt helyére a "geszti bolond" (Ady E.) fog kerülni, persze csak a történelmi hűség mián. Mélyen, őszintén és hangosan fel vagyok háborodva!

2011. október 16., vasárnap

Jane Dunnewold írta...

Jane mindig olyasmikről ír, amik számomra is fontos kérdések.
"Mire törekszenek valójában a művészek, ha nem arra, hogy miként lehetne jobban összeházasítani az értelmes alkotást az élvezetes alkotással? Túl gyakran foglalkozunk olyasmivel, ami nem bír személyes jelentőséggel. Semmilyen szempontból sem egyedi. A kielégítő alkotás ott kezdődik, hogy a jelentésből kiindulva olyan művet teremtünk, ami tökéletesen visszaadja gondolatainkat, VAGY pedig az általunk kedvelt munkafolyamatok viszik előre az alkotást. Ebben az esetben a jelentés a végén, a munka elkészültével derül ki. Mindkét eset kielégítő. A művész bármilyen irányból elindulhat, attól függően, hogy mi a célja.
Nem könnyű egyedinek lenni. Nemrégiben egy tanfolyamon eljátszottunk az „unikális” szóval, mivel a kultúránkban eléggé közhelyessé vált. De azért lehet vele próbálkozni, ha azt kérdezzük: mi az egyedi az adott téma vagy folyamat értelmezésében? Millióan tudnak shiborit festeni. Millióan tudják, hogyan kell a színezéket feltenni a szitára, hagyni megszáradni, majd később reaktiválva nyomatot készíteni. Millióan használnak buborékos fóliát az ilyen típusú festéskor. Ám a technikának vannak korlátai. A legtöbb ugyanúgy néz ki. Ha egymás mellé teszek tizenöt darab dekonstruált szitanyomatot, meg fogom tudni mondani, hogy melyiket ki csinálta? Valószínűtlen. Maga a technika nem eléggé sajátos.
És ott vannak azok a művészek, akik elsők voltak. Nancy Crow kitalálta és tökélyre fejlesztette az improvizációs összeállítást. Jan Myers-Newbury mesteri szintre fejlesztette a shibori felhasználását. Nagyon merésznek kell annak lennie, aki ezeket a mestereket szeretné túlszárnyalni. Szerintem nem is lehetséges. Tehát az a kérdés – mit kezdhetünk egy technikával, hogy sajátosan a magunk képére formáljuk?
Nagyon sok rossz művészeti alkotás létezik. Vannak rossz festmények és rossz art quiltek. Nem akarjuk szem elől téveszteni azt az alapigazságot, amire Don Henley rátapintatott, amikor leírta: „Halottas kocsin nincs csomagtartó.” A lényeg szerintem a folyamat fontossága, más szóval értéke. Amit az anyagokkal való foglalkozásból tanulunk. Ahogy a teremtés definiálja, finomítja és átalakítja a lelkünket.
Lehet, hogy sohasem tudunk valami olyan híreset vagy tökéleteset alkotni, mint egy Nancy Crow quilt. Nem mindenki látnok. De jogunk van arra, hogy sajátos, egyedi alkotást hozzunk létre, és ez dicsérendő cél. Sokkal nagyobb a siker esélye, ha a preferenciáikat, a készségeinket és a céljainkat összhangba hozzuk azzal, ami fontos számunkra. Mert az teszi a munkánkat sajátossá, ami fontos számunkra.
És ez nem csak a tartalom lehet. Lehet fontos számunkra a szín, a minta vagy a vonal. A szenvedély nem kiszámítható. A szenvedély egyéni."

2011. október 6., csütörtök

In memoriam Steve Jobs (1955-2011)

"Az őrültek, a különcök, a lázadók, a bajkeverők, a be nem illeszkedők ... azok, akik a világot máshogy látják, nem szeretik a szabályokat. Lehet őket idézni, lehet velük vitatkozni, istennek vagy ördögnek beállítani, csak egy dolgot nem lehet: figyelmen kívül hagyni őket. Ők változtatják meg a világot ... ők viszik előre az emberi fajt, és bár egyesek őrültnek tartják őket, mi zseninek, mert az, aki elég őrült ahhoz, hogy azt higgye, megváltoztathatja a világot, tényleg megváltoztatja."