Mert még nem volt elég dolgom,

elvállaltam a jelöltséget a Magyar Foltvarró Céh elnökségébe:( És - láss csodát - a jelenlévők meg is választottak.
A helyzetet némileg bonyolítja, hogy a két elnökjelöltre pontosan ugyanannyi szavazat érkezett. Mivel az alapszabályunk nem rendelkezik az ilyen helyzetekről, a szavazást eredménytelennek nyilvánítottuk, és valamikor a közeljövőben újra az urnák elé járulhatunk.
Addig is - miheztartás végett - Mártanéni megfogalmazta, mit is vár a tagság a vezetőségtől. Engedélyt kértem tőle, hogy idemásolhassam, mert régen nevettem ennyit.

"Vezetőinkkel szemben támasztott elvárásaink

1. Legyen naprakész a foltvarrók napi helyzetében. Ez alatt értem, hogy
ismerjen minden foltvarrót személyesen, akár céhtag az illető, akár nem
(egyébként se tegyen semmilyen megkülönböztetést, az teljesen mindegy, hogy
fizeti-e az illető a tagdíjat, vagy nem.) Ismerje munkáját, figyelje
fejlődését, emlékezzen a négy évvel ezelőtt varrott kalaposzsuzsi
főkötőjére is. Legyen otthon napi gondjaiban, gratuláljon azok megoldásához,
és tanúsítson kellő szomorúságot nehézségek esetén.

2. A foltvarrás eseményeinek helyszíneit úgy válassza meg, hogy azok minden
foltvarrótól egyforma távolságra essen, és ez ne legyen több fél órányi
könnyű sétánál. Nagyobb távolság esetén köteles szállítóeszközről
gondoskodni. Az otthon maradottak levesét megmelegíti, gyerektől a leckét
felkérdezi.

3. Pályázatok kiírásánál tartsa szem előtt a foltvarrók képességeit. Minimum
annyi kategóriát írjon ki, ahány nevező lesz, és tartsa fenn a jogot, hogy
utólagos kategóriák felállításával minden kiállító részesüljön a
díjazottság melengető érzéséből.

4. Országos események szervezésénél vegye figyelembe az országos ünnepeket,
a szabadnapokat, a család szül és névnapjait. Ne essen egybe kiállítás
megnyitója várható szülésekkel, elhalálozásokkal, nyugdíjas búcsúztatókkal.
Természetesen munkanapokkal sem. A kezdés igazodjon a napéjegyenlőséghez, a
MÁV menetrendhez, az óvodai nyitva tartáshoz, és ne essen egybe az
ovulációnkkal.

5. Figyelje a nagyvilágban történő foltvarró eseményeket, a foltvarrás új
technikáit, anyagait, és ezt az ismeretet ingyen ossza meg a foltvarrókkal.
Hasson oda, hogy külföldön a foltvarrás ne haladhasson nagyobb léptekkel,
mint amit mi itthon követni tudunk. Így nem tudjuk elérni, hogy dögöljön meg
a más tehene is, de követeljük, hogy addig ők se fejjenek, míg a mienk el
nem kezd tejelni.

6. Semmilyen quiltet ne varrjon, vagy ha igen név nélkül, és csak olyan
színvonalú munkákat, amiknek látványa nem okoz kisebbségi érzést a
foltvarrókban. A kényelmi zónák feszegetése nem kívánatos.

7. Régiós találkozókon, közös varrásokon minden esetben legyen jelen. Az
esemény alatt legalább egy alkalommal minden résztvevő buksiját köteles
megsimogatni, és biztosítani arról, hogy fejlődése töretlen, tevékenysége az
egyetemes kultúra javát szolgálja, és hozzájárul a világbéke
megteremtéséhez nagyban és kicsiben. A feltálalt süteményeket köteles az
elsőtől az utolsóig végigkóstolni, és készítőjének gratulálni.
"

Megjegyzések

KicsiKató üzenete…
Tiszta szívemből gratulálok!:) És hát a lista... mondogasd magadban, hogy 'meg tudom csinálni, meg tudom csinálni...':)))
martimez üzenete…
Gratulálok
Julcsi üzenete…
Ezen én is jó nevettem!:)))
A kinevezésedhez pedig szívből gratulálok, főleg úgy, hogy a te szereped a szavazók szemében sem volt kérdéses!:)
katafolt üzenete…
Azért erre a nagy-nagy bizalomra rászolgáltál :-) Gratulálok !
Bea üzenete…
Gratulálok a kinevezésedhez én is.
Te, azt nem felejtette ki Márta néni, hogy nektek is kell sütit vinni a közös alkalmakra? :)
Czkriszta üzenete…
Én is be szeretnék állni a gratulálók sorába!
Polyák Ildikó üzenete…
Köszönöm mindannyiótoknak:) Bea, nem vagyok túl jó sütésben.
Bea üzenete…
Nem baj, szerintem a névre szóló muffin, sk. festésű textilből, hőlégfúvóval kezelve... is megteszi. :)
dióhéj üzenete…
Jahahajjj, gratulálok én is, habár az izgalomból kimaradtam, csak a minap olvasgattam a topicot. Mártanéni világszám :)
Vacskamati üzenete…
Szívből gratulálok! Remélem, örömöd is lesz a tisztségben, nem csak bosszúságod! Mindenesetre a céhesek jól jártak Veled! :)
F.Gina üzenete…
Gratulálok, nem volt kérdéses :))
Azt viszont kihagyta Márta néni, hogy kötelességetek minden rendezvényt támogatni, finanszírozni, a tagság helyett a belépőket megvenni :))
Én is kívánom, hogy több legyen az örömed, mint a bosszúság !
Elizanikó üzenete…
Én is gratulálok,sok sikerélményt kívánok a munkához. Nekem gondot okoz az újabb felutazás a szavazásra, de szerintem nem vagyok így egyedül. Jó lenne találni valami lehetőséget a távszavazásra.Vagy szavazatok összegyűjtésére. Ekkora létszámnál nem lehetne küldötteket választani?
Zelnice üzenete…
Átjöttem végre a Mozzilára h. tudjalak olvasni. Gratulálok, biztos vagyok benne h. a józanságod és a pedagógiai tehetséged (a nyelvtudásodról nem is beszélve) hasznára lesz a céhnek!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév