2009. szeptember 16., szerda

Gyártók és kereskedők szidása

Az úgy kezdődött, hogy a "keresztjeimből" maradt mindenféle típusú fehér/nyersszínű anyag, plusz Londonban a barcelonai barátomtól (akinek a barátnője divattervező) újabb csodás "hulladékokat" vettem át. Ekkor jutott eszembe, hogy végre ki kéne próbálni C. June Barnes könyvéből valamit.
Ő az, aki először megvarrja az egész munkát (a végső szegés nélkül), aztán befesti Procionnal. Több dologra játszik rá: arra, hogy az eltérő összetételű anyagok más színűre festődnek, és/vagy hogy a tűzés sűrűségével befolyásolja a végeredményt.
Tekintettel a kiindulási pontomra (sok kis darabka) azt akartam kipróbálni, hogy egy filcre rávarrom a különböző anyagokat, lazán megkukacolom, majd befestem, és az öblítésnél forró vizet öntök a kopaszra, ettől a gyapjú összeugrik és olyan jó kis hegyes-völgyes lesz.
Így nézett ki a tűzés után. A nyersszínű filcet (a szokásos filc - azaz nem olcsó - áron) a Rokkában vettem nem oly régen, és igaz ugyan, hogy 30% műszáltartalom volt rajta, gondoltam, azért csak megfelel a célnak.

A dolog már akkor gyanús volt, hogy a festés után a filc még szolíd rózsaszínnek sem volt nevezhető, ellentétben a színén mutatkozó szép bordós-pinkes festéssel. Ezután a színével lefelé beletettem a mosogatóba, és ráöntöttem a vízforralóban forralt és alig kihűtött (mondjuk 90 fokos) vizet. És mi történt? Semmi. Na jó, talán 1%-ot összement. Jó kis műszálas anyagot vettem mondjuk 3 és fél ezerért, de szerencsére csak 1 métert.
Ekkor nem volt más hátra, mint előre. Elővettem egy darab "békebeli" (értsd 80-as években vásárolt) sötétkék filcet, újra megkukacoltam, és leforráztam. Na, ez már működött.
Egyetlen baja lett így a dolognak: a két filcréteg túl merev ahhoz, amire eredetileg szántam, de azért majd megmutatom. Most a Shivás rajzolásom fixálódik rajta.

5 megjegyzés:

katafolt írta...

Bosszantó ! Én ilyesmit közönséges,vastagabb pamutvászonnal csináltam,de nem forráztam,hanem főztem a fazékban vagy fél órát.
Elég jól összeugrott tőle.

Elizaniko írta...

Jajj, Ildi . Ne csináld már ! Mutasd már meg ! Úgy várom milyen lett !

Micsoda izgalmak !

dixike12 írta...

Most már csak arra vagyok kiváncsi, ebből lesz a nárciszos, vagyis foltverses quilt????

Polyák Ildikó írta...

Ma nem értem rá fotózni, Anikó, de majd mutatom.
A főzős megoldás, Kata, jó lenne, elég sok volt benne a selyem, és nem akartam túl nagy próbának kitenni.

Nóra írta...

Ez elég bosszantó.
De a végére úgy is valami szépet fogsz kihozni belőle, tudom!