2008. május 13., kedd

Teljesítménykényszer

Még a kubai quiltek kapcsán vetette fel (nem rosszallóan) Kastanie, hogy elnézegetve a "szegény" kubai életképeket, az emberben felmerül, miért nem festik inkább ki a házukat, ahelyett, hogy ejtőznének az utcán.
Azt hiszem, leginkább azért, mert a kultúrájuk nem "tett", hanem "lét" központú, nem teljesítmény-centrikus. Ezeket a klasszikus interkulturális dimenziókat használjuk annak leírására, hogy miből ered az ember társadalmi státusza. Elég, ha "vagy", kedves-aranyos ember, vagy "tenned" is kell, ha azt akarod, hogy a többiek elismerjenek? Európa nagy része, elsősorban északon és nyugaton, tettekre, teljesítményre, haladásra ösztönöz. Van ilyen magyar közmondás is: "Aki nem dolgozik, ne is egyék." (Pórias parafrázisomban: "ha lusta vagy, halj meg".) Ezzel szemben Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában - eltérő mértékben ugyan - nem vetnek meg, ha csak létezel és élvezed az életet.
Az eredeti definícióban van még egy harmadik út is: talán legjobban "fejlődésnek" lehetne magyarítani. Ez a tett-lét véglet közötti határon mozogva azt mondja, hogy "légy" és "tegyél", de lelki szemeid előtt saját belső személyiségfejlődésed álljon, azaz próbálj meg minél jobb ember lenni, ismerd meg magad, teremts harmóniát magadban, a környezeteddel és a többi emberrel. Tipikusan az ázsiai (távol-keleti) kultúrákra jellemző ez a szemlélet.
Kicsit közelebb hozva ezt a dimenziót, ha szóba kerül, a hallgatóknak mindig a romákat hozom fel legismertebb példaként a "lét orientáltságra", illetve részben ezzel próbálom megmagyarázni a magyar-cigány ellentéteket.

Nincsenek megjegyzések: