Quiltek (majdnem csak) maradékokból

 Foltvarró körökben vita tárgyát képezni, hogy mekkora, értsd milyen kicsi, az a darab anyag, amit még megőrzünk. Eleinte szinte minden pici darabot megőriztem, de azóta kicsit pazarlóbb lettem. Így is van több doboz/zacskó színek szerint szétválogatott pici darabokkal.

2013 (!) nyarán elkerült az ihlet, viszont varrni muszáj, tehát elkezdtem feldolgozni a fecniket. Mivel színek szerint vannak csoportosítva, logikusnak tűnt, hogy az összevarráskor is ez lesz a fő szempont. Csak sajátfestéseket és batikokat használtam fel, és mindegyikhez kerestem egy nagyobb darab batikot, hogy azzal kicsit "összerántsam" az egészet. Plusz azt is eldöntöttem, hogy mindegyikhez felhasználom a komplementer színt is vékony csíkok formájában. 

Így elkészült négy kb. 55x130 cm nagyságú fedlap: egy lila pici sárgászölddel, egy kék naranccsal, egy zöld pirossal és egy sárga lilával. A lilát azonnal letűztem a zöldes négyzetből induló óriás spirállal, és a keresztségben a Kibontakozás címet kapta. 

A másik hármat eltettem rosszabb napokra. Aztán tavaly - azaz hat évvel később - volt egy EQA-felhívás Cérna határok nélkül címmel. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy a kéket esetleg fel lehetne használni, mint a Föld legkézenfekvőbb szimbolikus színét. Mivel a méret nem stimmelt, bontanom és új blokkokat kellett varrnom, hogy elérjem az elvárt 90x120-as méretet.

A quilt alsó harmadát nagyon sűrűn ívesen tűztem le, mintegy szimbolizálva a Földet, a tetejét meg egyenes vonalakkal. És a "Földön" női alakok állnak kézen fogva: ehhez narancssárga fonalat varrtam le narancs cérnával. Sajnos nem csináltam közeli képet, így csak a nagyból próbáltam kinagyítani, hogy valami látszódjon.


És akkor még mindig volt két fedlap, a sárga meg a zöld. 2020. legelején, amikor a MOMÜ-mustrára kellett varrni, úgy ítéltem meg, hogy ezek egészen jól mutatnak egymás mellett. A szokásos "gyufaszál" (baromi sűrű) tűzéssel dolgoztam. A sárgába tettem egy kis csavart: gombostűkkel rögzítve összegyűrtem az alsó negyedét és úgy tűztem le. A Sárga irigység címet adtam neki.

Szóval, hét év, négy quilt, sok maradék és nagyon sok cérna.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév