2010. június 30., szerda

Quiltek sorsa

Az Egy tábla boldogságot beválasztották a birmighami csapatba. Nagyon örültem, mert a sok egyéb munka után ez volt az első darabka, amit megcsináltam. Itt azt a részletet mutatom, ahol egy új módszert használtam. Van nekem egy Pelmet Vilene nevű nagyon vastag merevítőm, amit dobozokhoz, vázákhoz és hasonlókhoz használnak, ami az egyik oldalán vasalós-ragasztós. Ebből vágtam ki a betűket, ragasztottam fel, majd festettem le. Muszáj volt utólag, mert az anyag "vastagságát" mindenképpen utólag kellett volna kipingálni. Nagy lehetőséget látok benne!

Az Idő vasfogát félve, de reményteljesen vittem el a MOMÜ-re, hogy esetleg alkalmasnak látják a februári kiállításra. Eléggé tetszett mindenkinek (Eszternek is!), és megígértem, hogy csinálok belőle egy újat, amiben több lesz a világos, és kevesebb a rozsda. Tegnapelőtt már le is gyártottam az anyagokat.

Ja, és még az is más lesz, hogy megtaláltam a turai kastély alaprajzát, ami persze egészben túl nagy lenne, így csak egy szeletét fogom megcsinálni.

Idén is "beneveztem" az ALQS cserebere-akcióra. Mivel annyira nem volt idő igazán újat csinálni, ezt a kis egyszerű darabot fogom majd valakinek elküldeni. Kicsit unalmas :(, de élveztem a tűzését. Eddig 25 quilt van fenn, és úgy látom, más se nagyon erőltette meg magát.

2010. június 29., kedd

FONTOS - Jane Dunnewold írja

Az élet felülírta a mára tervezett posztomat. Annyira a szívemből szól ez a minapi blogbejegyzés, annyira fontosnak tartom, hogy nem is bíztam a fordítóprogramokra. Gondot jelentett a craftsmanship és a refinement pontos visszaadása. Ha mondjuk blúzokat varrok, az előbbi azt jelenti, hogy pontosan, mívesen meg tudom csinálni, míg az utóbbi, hogy egyre bonyolultabb blúzfazonokkal is megbirkózom.

„Szerénységre int, hogy már túl régen vagyok a pályán ahhoz, hogy olyan művésznek/tanárnak tartsam magam, akit az emberek elismernek és tisztelnek. Furcsa ez az érzés, ha az ember tudja, hogy maga is folyamatosan tanul. De mégis ez a helyzet, és ez némileg kellemetlen felismerésekhez vezet, mert nehéz róluk beszélni anélkül, hogy ne sértenék meg másokat. Olyan leszek, mint az elefánt a porcelánboltban.

Matthew B. Crawford Shop Class as Soulcraft című remek könyvét olvasom. Crawford igazi értelmiségi volt, amikor is csapot-papot hátrahagyva műhelyt nyitott, ahol régi motorbiciklik feljavításával foglalkozik. A könyvében részletesen végig veszi, hogyan vált külön az értelmiségi és a fizikai munka, és ezenközben amellett érvel, hogy mekkora belső értéke van annak, hogy valamit megtanuljunk jól csinálni. Hogy a mesterségbeli tudás elsajátítását válasszuk.

”A mesterség azt jelenti, hogy az ember megtanul egy dolgot igazán jól csinálni, ezzel szemben az új gazdaság (a jelenlegi társadalmi trend) arra ösztönöz, hogy mindig új dolgokat tanulj, azaz a potenciált ünnepli, nem pedig a teljesítményt.”

Ez nagyjából összefoglalja saját területemmel, a textilekkel és a felülettervezéssel kapcsolatos egyik aggályomat. Mi a helyzet a csiszoltsággal? Mi a helyzet a mesterségbeli tudással?

Ne ugorjatok nekem! Létezik egy óriási független kézműves mozgalom a világban – aki nem ismeri, nézze meg pl. a spoonflower oldalt, vagy írja be a google-ba az „indy craft movement” kifejezést. Ez nagyon JÓ DOLOG. Az alkotást vissza kell szerezni az elitista művészvilágtól, ami kb. száz éve azt, a csak a saját céljait szolgáló nézetet hirdeti, hogy a legtöbb ember nem művész, nem is lesz az soha, kár is próbálkoznia. Ebből a szempontból tényleg némi lázadási energiára van szükség. Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy megtapasztalja az alkotás élményével járó örömöt és adranalinszint-emelkedést. Vegyünk ki ebből az egyenletből a művészetet! Az úgyis csak egy szó.

Mindenkinek el kell kezdenie valahol. Igen, a diák másolja a tanár munkáját. Ez a tanulási folyamat természetes fázisa. Igen, egyesek sohasem lépnek ezen túl, és egyesek sohasem lépnek túl az előre csomagolt bolti termékeken: kifestő könyveken, hímzőkészleteken, és olyan quilt könyveken, amelyek előírják, hol és mennyi anyagot vegyél, hogy pontosan lemásolhasd az ott szereplő quiltet. Rémisztő, hogy mennyi ilyen előrecsomagolt cucc kapható a gyerekek számára! És mekkora kár! Az önismeret ugyanis pont’ a kreatív ismeretlenbe való ugrásból táplálkozik. Még ha nem is tökéletes a mű, de a tiéd, és ez rendben van. És lehet újra kezdeni. És javítani. Csak gyakorlás kérdése.

Gondoljatok bele! Szerencsére olyan korszakban és kultúrában élünk, ahol gyakorlatilag mindent meg lehet csinálni. Naponta jelennek meg az újságok, tele vannak új módszerekkel, izgalmas kipróbálandó ötletekkel, régi anyagok újfajta felhasználási lehetőségeivel. Csak tessék, tessék! Gyűjtsd össze, és nyerjél valami díjat! Próbáld ki – kész van egy délután! Aztán próbáld ki ezt is – gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Jézusmária!

Én gondolkodást akarok. Én gyakorlást akarok. Tanár vagyok. Sőt méginkább segítőnek-vezetőnek hiszem magam. Senki kreatív energiáit nem akarom leállítani, és nem akarok véget vetni az örömnek. De szeretném lelassítani a dolgokat.

És szeretném megőrizni a fókuszt: a mesterségbeli tudást és annak fejlesztését.

Gondoljatok bele! Óriási a felelőssége annak, aki a nyilvánosság számára ír és/vagy tanít: végig kell gondolnia, mennyire vezérli írását az önérdek. Sokat gondolkodtam, hogy igazságos dolog-e a „jó és könnyű megoldást” bírálni. Nem fogadható-e el mégis, ha az emberek számára kiinduló pontot jelent? Nem vágynak-e majd később mélyebb és terjedelmesebb tudásra?

Lehet. Tudom, hogy ezt nem nekem kell megítélnem. De mint a nyilvánosság elé álló tanárnak igenis határozottan ki kell jelentenem, hogy a mesterségbeli tudás fejlesztése jó. Saját vizuális nyelved megtalálása jó. Pompás, ha megtanulsz egy dolgot nagyon jól csinálni.

Emlékeztek a mondásra „Sok békát kell megcsókolni ahhoz, hogy megtaláld a herceget? Jézus, leírni se szeretem ezt a kifejezést. Olyan szexista és ósdi. De az alaptétel igaz. Az ember különböző dolgokat szeret és tud csinálni, és addig, amíg nem próbál ki egy csomó mindent, nem tudhatja, mit szeret. Ha viszont megtaláltad, érdemes ragaszkodni hozzá. A mentális egészség alapja, hogy az ember tudja, miben jó, és ezt becsülje meg. Azaz egy dolgot művel, és azt folyamatosan tanulja. Ha valami igazán tökéletes elérését célozza meg a kihívás gyönyöre kedvéért. Valami tökéletesen megmunkált dolgot ebben a tökéletlen világban.”

Forrás: http://existentialneighborhood.blogspot.com/

2010. június 28., hétfő

Művészeti tanfolyam

Jó volt, nagyon jó.
Bár furán hangzik ez a szervezőtől, de így érzem. Az indulás előtt nagyon féltem, mert ugyan kétszer találkoztam és sokat beszélgettem Tiborral, és nagyon szimpatikusnak tűnt, de hát mégis más dolog mások ízlését eltalálni. Ráadásul, ugye, négy alkalomra fizettek be a népek, és rettegtem, hogy ha rossz lesz az első, majd követelik vissza a pénzt.
Az egyes alkalmakkor az idő felében előadás volt, sok-sok illusztrációval. Bár sohasem tanultam iskolában művészettörténetet, a nevek-művek zömét ismertem, mégis nagyon érdekes volt, mert nem kronologikusan futott a történet (illetve úgy is), hanem tematikusan: kompozíció, színtan, absztrakció és kollázs. Sok volt az előre- és visszacsatolás, ezért sok összefüggés vált világossá számomra.
Izgalmasak volt a kérdéseinkre adott válaszai is, leginkább a "mi a művészet?", "mitől művészet egy alkotás?", "mitől jó egy mű?", "művészet-e a quilt?" kérdések-válaszok voltak elgondolkodtatóak.
A foglalkozások második felében aztán munkaelemzés volt. Bár rendetlen diákként sokan nem csináltunk házi feladatot, mindig volt vállalkozó, aki kiállt a quiltjével. Jó dolgokat mondott kívülállóként, művészi szemmel. Olyannyira, hogy provizórikusan abban maradtunk, hogy kéthavonta tart nekünk egy ilyen elemző foglalkozást. Még ki kell találnom, hogyan és milyen feltételekkel valósítható ez meg - na meg, hogy a népek lelkesedése tényleg megvan-e ilyesmire.
Végül, hadd ajánljam szíves figyelmetekbe Tibor múlt pénteken nyílt kiállítását. A helyszín a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. Július 31-ig 10-18 óráig van nyitva, vasárnap kivételével. Nézzétek meg, nem mindennapi dolgokat csinál!

2010. június 27., vasárnap

Mi minden történt velem

Bár megfogadtam, újra felveszem a blogolás fonalát (jó kis képzavar!), de az események felülírták a terveim. Igaz, majdnem csupa jó dolog történt velem, de megint csak nem maradt idő (?) blogírásra. Olvasgatni, már olvasgatok Zazaleának köszönhetően: nálam mindig ő a kiindulópont a magyarok körében, míg Lyndánál az angol nyelvűeket böngészem.
Június legelején három napot Groningenben töltöttem. Ott akkor épp sokkal jobb idő volt, mint az itthoni hideg-esős nyár. Bár a háromból kettőt különböző tanácstermekben töltöttünk, és baromi sok okosságot mondtunk egymásnak, volt azért kis idő városnézésre is. És egyik este egy csodálatos fekvésű étteremben ettünk: a Paalkoepelben. A kép valószínűleg nem adja vissza, hogy ez a kicsike kis házikó teljesen lent van a tóparton, sőt a terasza bele is lóg a víz fölé. A vacsorát már benn fogyasztottuk el (nagy dőzs volt!), viszont a nyugati fekvés miatt egészen este 10-ig a szemünkbe tűzött a nap.
Péntek este fél 12-kor hazaértem Groningenből, és másnap reggel 7-kor usgyi Miskolcra, a japán hétvégére. Én találtam ki, szerveztem le a tanfolyamokat és az előadásokat, míg Emőke volt a "helyi emberünk", aki a helyszínért felelt, annak minden nyűgével, és ráadásul ő tartotta a kapcsolatot a résztvevőkkel.
Kicsit több emberre számítottunk, de azért nem lehetünk elégedetlenek. Ráadásul nagyon-nagyon jó döntés volt meghívni Susan Briscoe-t. Egyrészt csodákat varr a nő, jól tanított szerintem, másrészt nagyon szimpatikus, kedves ember. Két napig el sem mozdultam mellőle, és csak remélhetem, hogy ő is jól érezte magát. Keressétek vissza a június eleji blogbejegyzéseit. Sok képet csinált és nagyon kedvesen nyilatkozott rólunk.
Mára ennyit. Holnap folytatom a művészeti tanfolyammal, aminek tegnap volt vége. Sajnos:(

2010. június 9., szerda

Blogolás

Három hónapja és 3 napja költöztem az új lakásba, és nagyjából azóta erősen hanyagolom a blogolást. Mivel ez a blog nem a magánéletemről (ha ez leválasztható rólam) szól, kevés írnivalóm volt. Varrásnak, alkotásnak stb. nem sok helye volt mostanában. Őszintén remélem, most kicsit több idő jut erre: a vizsgaidőszak - bár ez sem laza menet - mégiscsak könnyebb élet.
Nem csak a sajátom írását hanyagoltam, de másoké olvasását és kommentek hagyását. Pedig tudom, hogy ez fontos lenne, hiszen én is szeretem, ha véleményt mondotok. Így hát, kedveseim, ígérem, olvasok és írok.