2010. április 7., szerda

Restanciák 3 - A t-com saga...

Hiszitek-e vagy sem, ma még nem tudom, meglesz-e ugyanaz a vezetékes telefonszámom itt, az új lakásban.
Február 26-án (!) kértem személyesen a szolgáltatások áthelyezését. Azt mondták, tévét nem tudnak, de telefont és adsl-t igen. 30 napon belül! Kb. két hét múlva felhívtak, hogy adsl-t mégse, de telefont igen. Írjak nekik kérvényt, hogy az internet miatt tekintsenek el a kötbértől. Írtam, hivatalos választ még nem kaptam.
Megbeszéltük, hogy két nap múlva jön a telefonszerelő. Jött, viszont a házban nem találta a "tápegységet". Felhívtam a közös képviselőt, aki kb. egy hete van funkcióban, tehát ő se tudta. Hívtam az építésvezetőt, aki azt mondta, nincs is, mert csak UPC-madzag van a házban. T-comos azt mondta, szerintük pedig van.
Két nap múlva kijött egy másik t-comos, idejött a közös képviselő, és együtt tűvé tették a házat a tápegységért. Nem találták...
Múlt héten kétszer hívtam a t-comot, hogy akkor most hol tartunk. Köt az a hülye hűségszerződés, tehát nekik kell kimondaniuk, hogy nem tudnak szolgáltatni. Másodszorra, pénteken már nagyon dühös voltam, amikor azt mondta az ügyintéző, hogy a lapon az szerepel, "gondok vannak az üzembehelyezéssel". Mi az, hogy gondok? Azt ő nem tudja, de nincs odaírva, hogy nincs madzag.
A hölgy nagy empátiával volt irántam, így megígérte, kedden visszahív, miután beszélt a "mérnökséggel". Hívott is tegnap este, de csak azért, hogy megmondja, nem tud mit mondani. Ma újra hív ... még nem tette.

3 megjegyzés:

Julcsi írta...

Sajnálom:( Nekünk is van történetünk, szinte ugyanez. Azt mondták van, de nem találták, 3 hónapig vártunk a telefon-TV-internet hármasra, végül a szomszéd villanyórájában találták meg a folyosó tápegységét. Bekötötték, azóta folyamatosan bombáznak, hogy most már be lehetne kötni, jöhetnek? Hiába mondtuk el már minden fórumon, hogy fél éve használjuk...
Szerintem a te történetednek sincs vége:(

dióhéj írta...

Jahahajjjj...az anarchia diszkrét bája, mikor a hatalmas szolgáltatók között elvész az ügyfél.

dióhéj írta...

És persze kitartást.