E-zine-ek és Lutradur

Tavaly decembertől mostanáig voltam Workshop on the Web nevű e-zine (azaz elektronikus magazin) "előfizetője". Négy számot kaptam, illetve rendeltem néhány korábbit. Ez nem igazán (sőt egyáltalán nem) quiltről szól, hanem inkább "kreatív hímzés" meg "mixed media". Sok dolgot meg is csináltam belőlük - majd egyszer talán mutatok is ezt-ezt.

Aztán valamelyik blog olvasása közben nyáron rátaláltam a Fibre&Stitch e-zine reklámjára, ami épp augusztus végén volt indulóban. Nagyon izgalmas volt az első szám is, meg most a második is, ami tegnapelőtt jött. Pontosabban nem jönnek ezek, hanem egy emailben küldik a passwordöt meg a jelszót, és erről a honlapról lehet letölteni az Acrobat file-t. Minden szám tematikus: az első "textúrákról" szólt, a mostani meg könyvekről.

Még az első számban volt egy Lutradur darab. Ez egy poliamid anyag, amiből még Birminghamben vettem egy keveset, mert annyit olvastam róla. A "feladat" az volt, hogy a Lutradurra varrj rá csipke- és gézdarabokat, majd fesd le, amivel csak tudod. Azután elő a hőlégfúvó, és lehet "rombolni". Az enyém ilyen lett:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév