Bejegyzések

Kész a 14.

Kép
A 14. fedlapom ihletője Attila Levegőt! című verse volt, pontosabban annak az alábbi néhány sora: Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. A "kartotékokat" elválasztó sötét (kék?) csíknak olyan vékonynak kell lennie, amit varrni nem tudtam, majd sötét cérnás tűzés választja el őket. A múlt héten végén Tallinnban jártam egy konferencián. A szálloda nyitott külső (dohányzó!) folyosójáról csináltam ezt a fotót naplementekor.

A projekt állása

Kép
Már a 14. fedlapon dolgozom (ami nem igazán úgy akar kinézni, ahogy vártam, de még nem adtam fel), és közben kiderült, mikorra kell készen lennem. Ezúttal közhírré tétetik, hogy 2014. február 17-én nyílik a kiállítás a József Attila Művelődési Központ Mácsai Galériájában. Még csak munkacíme van neki, de csupa J.A. ihlette quilt lesz látható - már ha kész leszek addig.

A maratoni festés

Kép
Itt is hirdettem a most hétvégi tanfolyamunkat, és a végén nyolc elszánt pácienst találtunk, akikkel összesen 15 órát töltöttünk együtt a három nap alatt. Csináltunk szinte mindent, amit a Procionnal lehet, pontosabban minden olyat, amihez nem kell kimenni a szabadba, nem igényel jégkockát, havat, hűtést és egyéb truvájokat. Annyira elmerültünk néhány dologban, hogy végül a textil házasítása más anyagokkal szinte ki is maradt, ezeket a részeket majd otthon kell kipróbálni a kiadott anyagokkat. A háromnapos kurzusnak megvan az az előnye, hogy este lehet mosogatni, így tegnap és ma reggel is láthattunk csodás kész darabokat. Sajnos mindig elfelejtek fotózni, de azért hadd tegyem ide az egyik kedvencemet, ami egy befőttes üveges módszerrel készült. Ez csak a fele az anyagnak, a másik felén még kell dolgozni.

Újra A város peremén

Kép
Mostanában nem varrtam annyit, mert mindenféle más varrós és nem varrós történet zajlik, viszont miután néhány napig nézegettem A város peremént , rájöttem, hogy túl egyenes a horizont. Ezért kicsit megbontottam oldalról és tettem bele egy plusz téglalapot.

Még Birmingham

Kép
Már sok évvel ezelőtt Kecskeméten odavoltam Sandra Meech monumentális munkájáért, és most újra láttam Birminghamben. Eszembe jutott, hogy az új fényképezővel tudok panorámaképet csinálni - ez lett belőle. Közel sem tökéletes, de talán visszaad valamit az élményből. Olyan két méter széles (vagy több) és kb.70 cm magas.

Célzott festés

Kép
Kellett nekem egy nagyobb darab kék "égnek" a hasított fa-világhoz. Nem tudom mennyire látszik a képen, de az égalja határozottan világosabb - így terveztem. Meg egy nagyobb darab zöld, ami az Ódából vett néhány sorhoz kapcsolódik. Itt csak arra törekedtem, hogy kellően "töredezett" legyen a zöld, de sehol se váljon szét sárgára és kékre. És ha már elővettem a kellékeket, festettem egy piros-zöld "szembesor", hogy meg tudjam mutatni a szeptemberi tanfolyamon. És akkor még készült egy kevéske lila a maradékokból. Meg maradt még arra is, hogy a kedvenc okkeremet kikeverjem.  Ja, és még három elrontott mintás nagy darabot átfestettem:)

Maratoni festős tanfolyam

Kép
Kacsuk Évivel szeretnénk megismételni a tavaszi festős tanfolyamunkat, de most nem hetente egyszer, hanem egy intenzív hétvégén: szept. 13-a péntek délutántól vasárnap délutánig. Háromszor öt órát tervezünk, nagyjából ugyanazzal a programmal. Szeretnénk mindenféle híg és sűrű procionos felhasználást megmutatni. A részleteken Évi Facebook oldalán megtaláljátok, de én is válaszolok mindenféle kérdésre, akár itt, akár a quiltstudio13 kukac gmail pont com címen.